Tavaly Ryan Reynolds és felesége, Blake Lively is szép köröket futott a mozikban. A Deadpool & Rozsomák 2024 második legsikeresebb filmje lett és a Velünk véget ér című romantikus komédia is szép sikereket aratott, ám utóbbi mennybemenetelét jelentősen beárnyékolta Lively és a film rendezője, illetve színésze, Justin Baldoni ügye. A két fél kölcsönösen perelte egymást, szexuális zaklatási és rágalmazási vádak is napvilágot láttak, valamint a direktor azt állítja, hogy Lively és férje, Reynolds lejárató kampányt indítottak ellene, továbbá nyomást gyakoroltak rá, hogy Lively akaratát érvényesítsék a film kapcsán. A napokban Baldoni és jogi képviselője közzétett egy nyers felvételt, amelyben ő és a színésznő beszélgetnek, illetve táncolnak az egyik jelenetben. Baldoni szerint ez a megcáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy nem ő a zaklató. Lively is jogi csapata viszont pont az ellenkezőjét szűri le a videóból.
Az egész ügy kiindulópontja az volt, hogy a színésznő azzal vádolta kollégáját, hogy a közös jelenetekben, például a tánc során illetlenül viselkedett vele szemben, erkölcsi értelemben átléptt bizonyos határokat a forgatás során (bővebben Lively nyakához ért az orrával és a szájával, megjegyzéseket tett, hogy milyen jó illata van a színésznőnek, és így tovább). A nyers felvételek Baldoni és Bryan Freedman nevű ügyvédje szerint azt mutatják be, hogy a színész-rendező és partnere is a jelenet tartalmának megfelelően viselkednek, kölcsönös tisztelettel és profi módon formálják meg a karaktereiket.
Blake Lively jogi képviselete úgy véli, hogy ez a megosztás éppen visszaféle sült el, mivel pont azt bizonyítja, hogy Baldoni illetlenül viselkedett a forgatáson:
„Justin Baldoni és az ügyvédje talán abban reménykednek, hogy ez az újabb trükk majd tisztázza őt a megsemmisítő bizonyítékkal szemben, ám maga a videó a megsemmisítő bizonyíték. A nyilvánosságra hozott anyag minden egyes képkockája alátámasztja, amit Ms. Lively állított a panasza 48. paragrafusában. A videón azt láthatjuk, ahogy Mr. Baldoni újra és újra Ms. Lively felé hajol, megpróbálja megcsókolni őt, csókot nyom a homlokára, hozzásimul arcával és szájával a színésznő nyakához, megérinti a száját a hüvelykujjával, simogatja őt, megjegyzést tesz arra, milyen jó illata van, sőt kilépve a szerepből beszél is hozzá. Minden pillanatot improvizált Mr. Baldoni anélkül, hogy korábban megbeszélték volna vagy beleegyezett volna a színésznő, valamint nem volt jelen egyetlen intimitás koordinátor sem. Mr. Baldoni nemcsak Ms. Lively színésztársa volt ebben a filmben, hanem a rendező, a gyártó fejese és Ms. Lively főnöke. A videóban látható, ahogy Ms. Lively hátrébb húzódik és folyamatosan azt kéri, hogy a karaktereik csak beszélgessenek. Bármely nő, akit illetlen módon megérintettek a munkahelyén, felismeri, hogy Ms. Lively mennyire kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Felismerik, hogy milyen kísérleteket tett arra, hogy lazán, de elhárítsa a nem kívánt érintéseket. Egyik nőnek sem szabadna ilyen szituációba kerülnie, amikor védekezési mechanizmusokat kell bevetni annak érdekében, hogy a munkáltatója ne érintse meg őt a beleegyezése nélkül.”
Baldoni és jogi képviselete szerint Lively videóban látható beszéde arra utal, hogy a színésznő nem találta az irányt a karaktere számára, tehát nem nyújtott jó alakítást a táncjelenet során. Lively csapata viszont egyértelműen kijelentette, hogy ez egy etikátlan kísérlet arra, hogy a színész-rendező és pártfogoltjai manipulálják a közvéleményt és mentsék, ami menthető.
A borítóképek forrása: Depositphotos