• Az elmúlt üzleti éve is nyereséges volt a Ubisoftnak
  • Bár a bevételei visszaestek
  • Yves Guillemot szerint a jövő a megfontolt terjeszkedésé lehet

Nemrég futott be a Ubisoft pénzügyi jelentése, melyből több érdekes dolog is kiderült. Egyrészt a franciák elárulták, hogy ebben a generációban összesen 11 játékukból tudtak eladni több mint 10 millió darabot, másrészt pedig arra is fény derült, hogy bár bevételeik jelentősen visszaestek, azért így is sikerült némi profittal zárniuk az évet.

Yves Guillemot pedig nemrég a kiadó jövőbeli terveiről is lerántotta a leplet. Szerinte most leginkább az új kihívásokra kell választ találniuk, azonban egyben azt is leszögezte, hogy közben azt is figyelik, merre terjeszkedhetnek tovább. Noha más stúdiók felvásárlása jelenleg nem tartozik a prioritásaik közé, Guiillemot szerint ha látnak erre megfelelő alkalmat, akkor nem fognak habozni kihasználni azt.

ubisoft-6-franchise-11-jateka-jutott-10-millio-fole-ebben-a-generacioban.jpg