Ridley Scott nem szokott rossz filmeket készíteni, de hosszú évek óta ez az első produkció, amit mesterműnek lehet nevezni. Ezen a véleményen vannak azok a kiváltságosok, akik már láthatták a régóta várt Gladiátor 2-t, azt a véleményüket sem rejtve véka alá, hogy ismét Oscar-gyanús alkotásról van szó, amely méltó utódja öt aranyszoborral kitüntetett elődjének, a 2000-es Gladiátornak. A filmet – pontosabban annak 160 perces első változatát – Las Vegasban vetítették le tesztközönségnek. A hatás nem is maradt el, a nézők odáig voltak attól, amit láttak. Az általános vélemény az volt, hogy a 86 éves mester nem távolodott el nagyon a mára klasszikussá vált első résztől, azaz a közönség nagyszabású hollywoodi hőstörténetet kap antik kulisszák között, de lett egy csomó extra feltét: nagyobb összecsapások, emberevő majmok, cápák, orrszarvúk, a tetejébe Paul Mescal és Denzel Washington. Russell Crowe sajnálatos módon nem léphet fel, tekintve, hogy karaktere az előző film végén hősi halált halt.

gladai.jpg

Visszatér viszont Connie Nielsen Lucilla szerepében, méghozzá a szemtanúk szerint olyan parádés alakítással, hogy felkerülhet a legközelebbi Oscar-jelöltek listájára. Denzel Washingtonnak sem kell elbújnia szégyenében, az ő fondorlatos manipulációja a szövevényes cselekmény egyik motorja, és az Oscar-díjas színész kihozza a maximumot a rejtélyesen somolygó karakterből. Egy korábbi, szigorúan zártkörű vetítés is hasonlóan pozitív eredménnyel ért véget. A hírek szerint a Paramount stúdió fejesei először a fejüket fogták, amikor összeadták, hogy a költségvetés végösszege 310 millió dollár lett, de miután levetítették nekik a filmet, megnyugodtak, hogy mégsem az ablakon hajigálta ezt a sok pénzt Ridley Scott, hanem az utolsó centig minden oda van téve a vászonra.