Shawn Layden, Sony Interactive Entertainment America korábbi elnöke kifejezte aggodalmát a játékipar jelenlegi helyzetéről. Layden többször is az indie és AA-játékok mellett szólalt fel, kiemelve, hogy ezek rettentő fontosak manapság, mikor minden nagy kiadó szinte havonta ki akar tolni egy AAA-címet, amivel reményeik szerint több millió embert húzhatnak be (vagy le, részletkérdés). Az AAA-projektek sokkal nagyobb költségvetést és fejlesztési időszakot igényelnek, ami kockázatos vállalkozássá teszi őket, és nem hagy sok teret a kreativitásnak.

Shawn Layden egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy a kizárólag a blockbusterekre való összpontosítás nem a helyes út. "Ha csak a blockbusterekre támaszkodunk, az halálos ítélet" – jelentette ki a Sony egykori fejese. Az olyan játékok, mint például a Concord lényegében csak felemésztették a beleölt pénzt, mivel semmi újat nem tudtak mutatni és emiatt nagyon minimális volt az érdeklődés körülötte. Layden hozzátette, hogy a THQ-hoz hasonló csapatok a múltban pontosan az indie és az AAA-játékok közé pozícionálták magukat, így sokkal több olyan játékot adhattak ki, amikben még fel lehetett fedezni a kreativitást. Shawn Layden azzal zárta az interjút, hogy szerinte az AA-játékok nagy előnye, hogy gyorsabban érkeznek a piacra, szemben egy olyan ambiciózus projekttel, mint például a GTA 6, amelynek fejlesztéséhez egy teljes évtizedre van szükség.