A Virtuos fejlesztői valószínűleg rengeteget csuklottak az elmúlt hetekben, hiszen szinte minden napra jutott egy hír a hivatalosan még csak be sem jelentett The Elder Scrolls 4: Oblivion remake kapcsán. Legutóbb ugyebár a mindig jól értesült bennfentes, Jeff Grubb csatlakozott ahhoz a táborhoz, melynek tagjai szerint az alaposan megújuló The Elder Scroll Online évfordulós eseménye után fog megjelenni az Unreal Engine 5-öt használó felújítás, melynek valódiságát mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy a tegnapi nap folyamán az első képek is megérkeztek belőle – persze azok sem szándékosan.
Noha tény és való, hogy a remake-ből (bár az egyik képen valamiért remasterként hivatkoznak a produkcióra) származó screenshotok alapján kitettek magukért a készítők, a rajongóknak egyből szemet szúrt, hogy valami nagyon nem stimmel a színvilággal. Hiányzik ugyanis a 2006-os eredeti varázsát adó élénk zöld, ami nélkül olyan az RPG, mintha 2006-2009 környékén látott volna napvilágot – aki esetleg nem tudná, ezekben az időkben rengeteg program kapott nem túl esztétikus barna szűrőt, lásd Far Cry 2 és Resident Evil 5, de akár a GTA 4-et is ide sorolhatjuk. Tekintve, hogy ma már szinte minden háztartásban elérhető az internet, természetesen rengetegen hangot is adtak a nemtetszésüknek, holott abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy valóban így fest majd az állítólag jövő héten debütáló szerepjáték.
If this is how a potential remaster looks then I REALLY hope this isn't real https://t.co/MhL6MGhNhm pic.twitter.com/ogR92pNNFK
— Micky D (@DeMickyD) April 15, 2025
Az emberek többsége X-en fogalmazta meg a gondolatait a barnasággal kapcsolatban, kiemelve, hogy hiába a több részlet, a modern effektek és az élesebb textúrák, a felújítás lényegében rosszabbul fest, mint az eredeti, hiszen épp a lényeg veszett el belőle. Egyébként jómagam is úgy vélem, hogy nagyon nem áll jól ez a színpaletta Cyrodiil idilli tájainak, de bízom benne, hogy a polcokra kerülő változatban már vibrálni fognak a színek, vagy ha más nem, legalább egy később érkező frissítés visszahozza az alapmű atmoszféráját. Ha pedig minden marad így, akkor sem kell csüggedni (legalábbis a PC-s felhasználóknak), hiszen még idén befut az elképesztően ambiciózus Skyblivion, ami az eddig látottak alapján minden téren hű maradt a Bethesda munkájához. Nektek egyébként bejön az új látványvilág?
A borítóképek forrása: Bethesda Game Studios