• A múlt héten is A 3-test-probléma végezte a Netflix nézettségi listájának élén
  • A számok azonban meredek csökkenést mutatnak
  • A két héttel ezelőtti csúcshoz képest
  • Így szinte biztos, hogy a széria nem kerül be a szolgáltató legnépszerűbb sorozatai közé

A debütálást követően ugyan nem jött össze a bravúr, a március 25. és 31. közötti időszakban azonban már A 3-test-probléma (3 Body Problem) került a Netflix nézettségi listájának élére, méghozzá 15,6 milliós nézettséggel, ami felettébb impozánsnak mondható. Persze fontos is, hogy jó számokat produkáljon a Liu Cixin Hugo-díjas regénye alapján készült széria, hiszen az alkotók még legalább három évaddal terveznek, az elmúlt hetekben azonban eléggé megcsappant az érdeklődés a sci-fi iránt – bár így is elegendő embert tudott bevonzani ahhoz, hogy felállhasson a streaming szolgáltató aktuális listájának dobogójára.

a3testproblemanetflix.jpg

Április 8. és 14. között ugyanis újfent A 3-test-probléma volt a legnépszerűbb sorozat az előfizetők körében, ám ezúttal már csak 4,8 millió megtekintést produkált az opusz, ami finoman szólva is nagy zuhanásnak mondható az előző bekezdésben feltüntetett nézettséghez képest. Mindez azt jelenti, hogy az alkotás kicsivel 40 millió alatt van jelenleg, így már szinte biztosan nem fog bekerülni a Netflix legnézettebb produkciói közé, ehhez ugyanis le kellene taszítania a trónról a Vaják 83 millió megtekintéssel büszkélkedő első évadát. Persze ettől függetlenül még gond nélkül zöld utat adhat a cég a második felvonásnak, de vélhetően sokan számítottak arra, hogy a széria bekerül a Top 10-be – már csak azért is, mert a Trónok harca alkotói állnak mögötte. A múlt heti lista második helyén egyébként a Nyitott ajtók: Börtönkísérlet áll 3,9 millióval, a bronzérmet pedig az Úriemberek akaszthatta a nyakába (3,7 millióval), ami immár a 6. alkalommal került az élvonalba.