Konaminak szerencsére sikerült felébrednie a téli álmából, hiszen nem elég, hogy október 8-án befut végre a Silent Hill 2 remake-je (amin ugye a Layers of Fearrel ismertté vált Bloober Team ügyködik), a széria talán legkedveltebb epizódját új köntösbe bújtató Metal Gear Solid Delta: Snake Eater is fődögél a cég boszorkánykonyhájában. Tekintve, hogy a játékipar egyik legfontosabb állomásáról beszélünk, meglehetősen nagy kockázatot vállalt a stúdió, ám már nyáron kiderült, hogy a nagy modernizálás közepette a nosztalgiára vágyó rajongókról sem feledkeztek el a szakik, az előzetes vélemények alapján pedig egyáltalán nem kell majd csalódniuk azoknak, akik betéve ismerik a PS2-es klasszikust. Az új idők új dalaihoz való igazodás azonban nem csupán látvány és mechanikák terén adta fel a leckét a stúdió számára, a „nézd a hátam” perspektíva miatt ugyanis alaposan át kellett szabni a megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkező program nehézségét.

Minderről a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater kreatív producere, Yuji Korekado beszélt a Famitsunak (az angol fordítást az Automatonnak köszönhetjük), kiemelve, hogy a modern külső nézet némiképp leredukálta a kihívás mértékét. Aki esetleg nem tudná, a remake-ben választhatunk majd a Metal Gear Solid 3: Snake Eaterben látott fix kameranézet (Legacy Style) és a mostani TPS-ekre jellemző perspektíva (New Style) között, ám mivel az utóbbi esetében lőni is tudunk mozgás közben, értelemszerűen könnyebb dolga lett volna azoknak, akik emellett teszik le a voksukat. Azért csak volna, mert a Konaminak is feltűnt a két mód által nyújtott kihívás közötti óriási szakadék, így inkább teljesen külön kezelték a kettőt, így varázsolva egyenlőségjelet a Legacy Style és a New Style nehézségi szintje közé. Az ígéretek szerint tehát semmivel sem lesz könnyebb dolguk azoknak, akik TPS formában kezdenek bele a felújításba – persze csak a debütálás után fog kiderülni, hogy sikerült-e megvalósítani ezt az elképzelést.

A borítóképek forrása: Steam, Konami