A Venom: Az utolsó menet hivatalosan ma érkezett meg a hazai mozikba, de a tegnapi napon néhány helyen már meg lehetet tekinteni a Sony Pókember nélküli Pókember-univerzumának legújabb darabját, ami egyben a Tom Hardy alakította Eddie Brock történetére is pontot tesz (legalábbis erről szól a fáma, noha a színész elmondta, hogy szívesen visszatérne még a szerepben). A trilógia zárórészével kapcsolatos előzetes kritikák már meglebegtették, hogy a film minősége nemigen lett jobb az előző két epizódnál, noha egyesek szerint azoknál valamivel magasabb színvonalat produkál, viszont így is maximum a „szódával elmegy” kategóriába tartozik. A bemutatónak hála mind a profi kritikusok, mind pedig a közönség értékelhette az alkotást a Rotten Tomatoes-on és az IMDb-n (az előbbi honlapon mondjuk még nem mondtak ítéletet a nézők), és ezek alapján sem valami szívderítő a film helyzete.

Jelen sorok írásakor Az utolsó menet mindössze 38%-on áll az RT-n, ami ugyan jobb, mint a 2018-as első részé (30%), de a 2021-ben bemutatott második felvonásnál (57%) jóval alacsonyabb. A közönség, ahogy előbb is említettük, még nem értékelte a filmet, viszont érdemes megemlíteni, hogy a nyitóepizód a nézők véleménye alapján 80%-os, a folytatás pedig 84%-os eredményt mondhat magénak, ami kifejezetten pozitív fogadtatás a kritikusok ítéletével szemben. Az IMDb-n már vegyesebben értékelték a filmeket a felhasználók: az első rész 6,6 pontot, a második 5,9 pontot, a harmadik pedig 6,3 pontot kapott.

Hozzá kell tenni, ez még így is jobb, mint a Sony Marvel-univerzumának másik két alkotása, a Morbius és a Madame Web: előbbi 5,1, utóbbi pedig 4,0 ponton áll. Meglepő egyébként, hogy ezzel a két filmmel a Rotten Tomatoes-on már jóval kegyesebben bántak a nézők, hiszen amíg a Morbius 15%-kal, a Madame Web pedig 11%-kal sorakozik fel a legrosszabb képregényadaptációk közé, addig a közönség véleményei alapján az előbbi 71%-os, az utóbbi pedig 57%-os értékeléssel büszkélkedhet. Ez már önmagában egy hatalmas anomália.

A borítókép forrása: Sony