Mondhatni derült égből villámcsapásként ért minket a május elején érkezett hír, miszerint a Microsoft nemes egyszerűséggel beszántja a Redfallal sajnos csúfosat bukó Arkane Austint, valamint a The Evil Within-szériával berobbant Tango Gameworks csapatát. Leginkább az utóbbi taglózta le a közösséget, hiszen a stúdió legutóbbi (és mindeddig utolsónak vélt) játéka, a Hi-Fi Rush 2023 egyik legnagyobb meglepetése lett, amely a zenére felfűzött csetepatéival és a megkapó látványvilágával a szakmabelieket és a felhasználókat is pillanatok alatt levette a lábáról. Szerencsére viszont a PUBG: Battlegrounds felett is bábáskodó Krafton fényes páncélban lovagolva sietett a roló lehúzására készülő stúdió segítségére, és bár a The Evil Within és a Ghostwire: Tokyo sajnos a Microsoftnál maradt (kétlem, hogy kezdene velük bármit is a cég), a Hi-Fi Rush szerencsére tovább táncol, méghozzá nem is akárhogy.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Maria Park, a Krafton vállalatfejlesztési vezetője ugyanis arról beszélt nemrég a Gamesindustry.biznek adott interjúban, hogy a Tango Gameworks szeretné Nintendo Switch-re költöztetni a zenés kalandot, emellett pedig a DLC-k ötlete is felmerült a brigád berkeiben. Ám talán még ennél is fontosabb, hogy a cég elegendő időt akar szánni a folytatás elkészítésére, mivel elég magasra került a megugrásra váró léc, ezzel pedig a rajongói elvárások is az egekben múlatják az időt. „A csapat már a Hi-Fi Rush 2-n dolgozott, amikor először találkoztunk velük” – mesélte Park. „Biztosak akarnak lenni abban, hogy [a folytatás] képes lesz megfelelni a rajongói elvárásoknak. Néhányan például megjegyezték a Hi-Fi Rush kapcsán, hogy [csak] gyárakon keresztül kellett benne menetelni, ezért most egy valamivel nyitottabb világot szeretnének kreálni a fejlesztők. Nem hiszem, hogy egy teljesen nyitott világú címmel állunk szemben, mindenesetre dinamikusabb környezetre számíthatunk” – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy már akkor volt egy hat hónapos buildje a csapatnak, amikor elkezdődött a felvásárlás, ám az átszervezés és a költözés miatt jelenleg szünetelnek a munkálatok.

Ha a Tango tartja magát ezekhez az elképzelésekhez, akkor a vállalat lényegében kihúzza a The Evil Within 2 kártyát, hiszen Sebastian Castellanos második tortúrája is szakított anno a lineáris megközelítéssel, helyette pedig egy semi-open world játszóteret kaptunk – szerencsére azért akadtak csőben vezetett missziók, így azok is örülhettek, akik inkább az első rész felépítését preferálták. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, a Krafton mindenesetre bevallottan nem fogja sürgetni a halál torkából megmentett stúdiót (sőt, a vállalat igazából profitot sem vár az IP-től), szóval lefolyik még némi víz a Dunán, mire kiderül, hogy miként fest a Hi-Fi Rush 2.

A borítóképek forrása: Xbox, Bethesda.net