Az idén év végén érkező PS5 többek között villámgyors SSD-vel és 3D-s hangzással debütál majd, hogy jobban beleélhessük magunkat a játékba, arról pedig, hogy mindez mit jelent a gyakorlatban, a Sony a fejlesztőket kérdezte, akik szemlátomást nagyon elégedettek a rendszerrel.

A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kreatív rendezője szerint az SSD nem csak a töltési időket rövidíti le jelentősen, hanem azt is lehetővé teszi, hogy részletesebb helyszíneket használjanak, a végeredmény pedig egy életteli és remekül kinéző város lesz, míg a Hitman 3 rendezője azt reméli, hogy a játékosok többet kísérleteznek majd a gyors mentés és töltés eredményeképp. Szintén nagy reményeket fűz a PS5-höz a Far Cry 6 vezető programozója, aki szerint nagyszerű innovációkhoz vezet majd az SSD a nyitott világú játékok tervezésében, míg a SIE Japan Studios kreatív igazgatója némi humorral megjegyezte, hogy a villámgyors töltés miatt gyorsabban bosszulhatjuk meg a rengeteg halálunkat a Demon’s Souls Remake-ben.

De nem csak az SSD-t, hanem a 3D AudioTechet is sokat dícsérték a fejlesztők. A Guerrilla Games kreatív igazgatója szerint ezzel a megoldással sokkal nagyobb élmény lesz majd a robotokat becserkészni a Horizon: Forbidden Westben, hiszen precízebben halljuk majd, pontosan hol vannak, míg a Resident Evil Village producere már alig várja, hogy ránk hozza a frászt a technológiával, kiemelve, hogy a 3D AudioTechet mintha direkt a horrorjátékok számára készítette volna a Sony.