A 2016-ban (igen, ennyire rég volt) indult Stranger Things nem csupán amiatt számít meghatározó alkotásnak, mert rövid időn belül ez lett a Netflix legsikeresebb szériája, hanem azért is, mert számos fiatal színésznek adott lehetőséget arra, hogy bizonyítsa a tehetségét – és ezzel bebetonozza a jövőjét Hollywoodban. Egyszer azonban minden véget ér, így idén bizony el kell búcsúznunk a szemünk láttára felcseperedett „gyerekektől”, na meg persze Hawkinstól, ami a negyedik évad végén minden eddiginél nagyobb veszélybe került, tehát finoman szólva is komolyak lesznek a tétek az utolsó szezonban. A nyolc epizódból álló finálé több mind egy évvel a záró képsorok után, 1987 őszén veszi majd fel a fonalat, és bár a grandiózus lezárás kapcsán már több mozgóképet és információt is kaptunk, most maguk a Duffer fivérek (Matt Duffer és Ross Duffer) oszottak meg egy-két érdekességet, hogy még nehezebb legyen a várakozás. 

Ahogy azt a Deadline is megírta, a széria készítői a Next on Netflix színpadán értekeztek a Stranger Things 5. fejezetéről, nagy szavakból pedig ezúttal sem volt hiány – a korábbi felvonásokból kiindulva persze nem nehéz elhinni, hogy valóban ennyire monumentális és látványos lesz a búcsú.

„Egy teljes évet töltöttünk a szezon forgatásával, a végére pedig több mint 650 órányi felvételt rögzítettünk” – ecsetelte Ross Duffer. „Ebből adódóan talán mondanom sem kell, hogy ez az eddigi legnagyobb és legambiciózusabb évadunk, olyan, mintha nyolc blockbusterrel állnánk szemben” – tette hozzá. Matt ezt követően arról beszélt, hogy mennyi érzelem szabadult el a munkálatok során, és hogy a sorozat záróakkordja sokkal több lesz holmi látványorgiánál – függetlenül attól, hogy ez utóbbi terén sem spórolt a Netflix. 

„Úgy gondoljuk, hogy ez az eddigi legszemélyesebb történetünk. Intenzív és érzelmekben gazdag volt a forgatás, nekünk és a színészeknek egyaránt. Közel 10 éve készítjük együtt ezt a sorozatot, így aztán nem meglepő, hogy rengeteget sírtunk. [...] Ez a show mindannyiunknak nagyon sokat jelent, és mindenki a szívét-lelkét beleadta. Reméljük, sőt, hisszük, hogy ez a szenvedély a képernyőkön is átjön majd [a nézőknek]” – fogalmazott az alkotó. Bár tény és való, hogy a Stranger Things sztorijában akadt egy-két hullámvölgy, a stáb jól láthatóan mindent megtesz azért, hogy felejthetetlen fináléban legyen részük a rajongóknak – bízzunk benne, hogy nem kell csalódnunk az utolsó részekben.

A borítóképek forrása: Netflix