A DICE szakmai találkozón megtudtuk, hogy az Epic jól halad az Unreal Engine 4 fejlesztésével, hiszen az eszközkészlet már működőképes olyan platformokon is, amiket egyelőre nem lehet nevükön nevezni. Azonban nem csak az Epic az egyetlen cég, amely készen áll a konzolok következő generációjára, hanem a Crytek is -- bár a németek nem fejlesztettek ki egy új grafikusmotort.
A Crytek a Crysis 2 során jól bevált CryEngine 3-mal készül az új gépek érkezésére, sőt a cégen belül már vannak csapatok, amelyek egy olyan hardverekből álló platformra fejlesztenek, melynek teljesítménye jóval meghaladja a manapság kapható konzolokét.
A crytekes Carl Jones ígérete szerint idén láthatunk majd pár érdekességet a felfrissített CryEngine 3-mal kapcsolatban. Noha azt nem mondta, pontosan mit fogak leleplezni, érdemes friss infókra számítani a tavalyi E3-on bejelentett Ryse-ról, de a Homefront 2-ről és a pletykált TimeSplitters 4-ről sem szabad megfeledkezni, a Crysis 3-ról már nem is beszélve.

Bár lévén PC-m van. Felőlem jöhet...
Bár szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a dolognak...
Szefmester: nem hiszem, hogy olyan nagy meló lenne minden egyes fa elhelyezése, elnézve a pályaszerkesztőjüket.. A modellekkel sem kell sokat pepecselni, mivel több, mint valószínű, hogy a nagy részüket a Crysis2-ből veszik át és dolgozzák át egy picit.