Ez pedig nem véletlen, mivel hatalmas választékban elérhető, magas minőségű termékek vannak a piacon, melyekkel a felújítást könnyen és költséghatékonyan lehet elvégezni. A felújított felületek teljesen eredetinek és újnak látszanak, emellett pedig a saját kreativitás is kiélhető általuk.

A felújítás gyerekjáték és remek családi móka

Ha nem tudod eldönteni, hogy neked való-e a fóliázás, akkor próbáld ki Fóliás Juci termékmintáit, melyek segítenek abban, hogy elképzeld, milyen lesz a fóliázott felület.

Az azonban biztos, hogy emberek ezrei, tízezrei vannak túl akár egy teljes lakásfelújításon, és a tapasztalatuk az, hogy nagyon szórakoztató és kreatív folyamaton mentek keresztül, sőt még a család kisebb tagjait is hatékonyan tudták bevonni a feladatba.

Korábbi bútorfelújítási lehetőségek

Ha egy bútor funkcionálisan még teljesen megfelelő, azonban kiment a divatból a színe, vagy egyszerűen nem szeretjük már azt a színvilágot, akkor korábban maximum át tudtuk festeni, azonban annak az eredménye igen kétséges volt.

https-wwwfoliasjucihu-2023-szeptember-cikk5.jpg

Nem is lehetett mindenhol használni, hiszen, míg egy ágykeretet esetleg le tudtunk festeni fehérre, addig egy konyhabútor esetében nem lehetett saját kezűleg igényes munkát végezni, nem beszélve a konyhapultról, amit mindenképpen cserélni kellett.

Az öntapadós fólia megreformálta a DIY mozgalmakat

A saját kezű felújítás, vagyis a DIY a reneszánszát éli, ennek pedig anyagi és filozófiai okai is vannak. A környezettudatos mozgalmak zászlajukra tűzték azt, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen, ezért a felújítás egyben környezetvédelem is.

Az öntapadós fólia hatalmas lehetőség a bútorok megváltoztatására, akkora a választék, hogy mindenki találhat ízlésének megfelelőt, és ráadásul professzionális eredmény érhető el általa.

Ma már nem probléma egy magasfényű konyhaszekrény létrehozása, hiszen ezek a fóliák mindenre képesek. A konyhapult is átalakítható, mégpedig úgy, hogy nem kell kidobni, hanem egy prémium minőségű márványmintás fóliával úgy néz ki, mintha igazi gránitból készítették volna.

Tapéta vagy fólia ez a termék?

Így is és úgy is nevezik, ez gyártótól is függ, azonban hazánkban a tapéta egy papírból készült és egy sűrű állagú tapétaragasztóval a falra tehető termék, ezért helyesebb, ha inkább az öntapadós fólia elnevezést használjuk. Ez az alapanyag ugyanis egy vastag fólia, aminek az egyik oldalán öntapadós ragasztó van, és a védőréteg lehúzása után rátapad az adott felületre.

A felújítási munkálatok soha nem voltak olyan egyszerűek, mint napjainkban. A hatalmas szín-, minta- és textúraválaszték következtében mindenki olyanra tudja formálni a környezetét, amilyenre csak akarja. Ehhez pedig még szaktudásra sincs szükség, csupán jó minőségű öntapadós fóliára, és az ehhez szükséges eszközökre, na meg természetesen egy kis kreativitásra vagy jó ötletre.