Ha manapság felmerül a Capcom neve, szinte mindenkinek a Resident Evil, a Street Fighter és a Devil May Cry jut az eszébe, nem véletlenül, mivel ez a három franchise a mai napig él és virul. Nem szabad azonban elfeledkezni arról a Dino Crisisról sem, amely 1999. július 1-én, tehát csaknem napra pontosan 25 évvel ezelőtt indult világhódító útjára, és ami még mindig rengeteg embert képes megmozgatni. Az utóbbi állítást egyébként nem a költői túlzások kalapjából húztuk elő, hiszen a cég Capcom Super Elections névre keresztelt felmérésében toronymagasan ez a sorozat végezte az első helyen abban a kérdésben, hogy mely szériához akarnak folytatást a játékosok – nem kevesebb mint 254 148 felhasználó töltötte ki a kérdőívet, tehát nagyon is relevánsnak mondható ez a végeredmény. Eleve érdekesnek mondható, hogy a nagy remake-láz közepette épp ez a produkció maradt ki a szórásból, de mivel kész tények is alátámasztják a közösségi igényeket, hamarosan talán az említett vállalat is ráeszmél végre, hogy egy aranytojáson üldögél immár hosszú évek óta. Na, de honnan is indult ez az egész?
A fejlesztés kezdetéhez vissza kell mennünk az őskorba (értitek?), méghozzá egészen 1996-ig, ebben az évben jelent meg ugyanis az a Resident Evil nevezetű szösszenet, amely új alapokra helyezte a túlélőhorror fogalmát, és ami a mai napig magabiztosan (persze volt néhány sajnálatos kilengés) csücsül annak trónján. Nem titok, hogy a Dino Crisis egy az egyben a paradigmaváltó klasszikus alapjaira építkezett, csak épp dinoszauruszokra cserélték az élőhalottakat, a Specter kúria helyett pedig egy eldugott szigeten lévő kutatóintézet adott otthont a hátborzongató pillanatoknak. A két program közötti hasonlóság persze egyáltalán nem meglepő, tekintve, hogy ugyanaz a stúdió (Capcom Production Studio 4) dolgozott rajtuk, a piramis tetejére pedig az a Mikami Sindzsi került, aki mostanra valódi legendának számít videójátékos berkekben.
Születésnaposunk rendezője és producere amúgy az 1997-es Az elveszett világ: Jurassic Parkot, valamint A bolygó neve: Halált nevezte meg legfőbb ihletforrás gyanánt, az őshüllők pedig azért kerültek reflektorfénybe, mert kellően nagynak, erősnek és félelmetesnek találta őket – ezzel azért nehéz vitatkozni, nemde? Regina (a játék főhőse) gyíkokkal tarkított pokoljárása ettől függetlenül szinte minden elemében Resident Evilnek-érződött, hiszen itt is előre rögzített kameranézetek társaságában kellett magunkat átverekedni a régmúlt csúcsragadozói között, miközben kulcsokat kerestünk, puzzle feladatokat oldottunk meg, na meg persze igyekeztünk nulla felett tartani az életerőnket. Ez utóbbi kapcsán egyébként a vérzéscsillapító is jó barátunknak bizonyult a hagyományos egészségügyi csomagok mellett, pláne, hogy a gyorsabb és intelligensebb (erről majd később) szembenállók miatt nehezebb volt elkerülni a nyílt konfrontációt. A derék dínók ráadásul ki is tudták ütni a fegyvert a protagonista kezéből, ami akkoriban messze nem volt egy mindennapos mechanika (igazából még ma sem az).
Fontos különbség viszont a két produkció között, hogy a Resident Evil előre renderelt hátterei helyett a Dino Crisis valós idejű környezetet kínált – Mikami szerint erre a minél filmszerűbb akció és a drámaibb karakterábrázolás miatt volt szükség. Az alkotói víziókat persze akkoriban még sokkal könnyebben elgáncsolta a technológia, mint manapság, így a PlayStation korlátainak köszönhetően sajnos nem lett annyira részletes a környezet, mint akarták, a fejlesztőknek pedig még egy dzsungelben játszódó jelenetet is bele kellett rakniuk a "talán majd legközelebb" nevet viselő mappába. És ha már szóba kerültek a korlátok, ideje rátérnünk az ünnepeltünk legfőbb attrakcióira, avagy a dinoszauruszokra, melyek kapcsán szintén be kellett vetni néhány korlátozó intézkedést.
Tekintve, hogy az alkotók nemigen tudták megnézni, miként mozogtak és viselkedtek szeretett sárgolyónk egykori lakói, a Capcom szakijai valódi állatokat (például kutyát és krokodilt) vettek alapul a munka során, a rajzok beszkennelése után pedig különböző animációs eszközökkel próbáltak hihető mozdulatokat adni a Third Energy technológiával iderángatott szerzeteknek. Viselkedés terén – minő meglepő – olyan húsevőket vett górcső alá a stúdió, mint az oroszlán és a tigris, ám a rendező elképzelései nem valósultak meg teljesen, mivel Mikami sokkal komplexebb mesterséges intelligenciával akarta felvértezni őket – eredetileg még Regina egészségi állapotát is figyelembe vették volna a rajtaütések előtt, ami papíron elég jól hangzik. Szerencsére a lemondásokkal együtt is felettébb meggyőző lett a végeredmény, hiszen a klausztrofóbiát keltő helyszíneknek és a gyors, nem mellesleg halálos ellenfeleknek hála rendkívül intenzív élményt kínált a Dino Crisis – nem véletlen, hogy a Capcom később pánikhorrorként hivatkozott a programra túlélőhorror helyett.
Cikkünk alanyát az 1999 tavaszán megrendezett Spring Tokyo Game Show során láthatta először a közönség, Japánban pedig – ahogy azt a bevezetőben már említettük – 1999. július 1-én, tehát két hónappal a Resident Evil 3: Nemesis megjelenése előtt került fel a boltok polcaira – Amerikában szeptember 23-ig, Európában pedig október 29-ig kellett várni a debütálásra. A játékot kifejezetten jól fogadta a szakma (a PlayStationre szánt verzió 84%-on áll a GameRankings oldalán), hiszen szinte minden újságíró dicsérte annak intenzitását, ahogy a grafika, a túlélőmechanikák (például a vérzés) és az őslények implementálása is szuperlatívuszokban bővelkedő írásokat eredményezett – a nem túl változatos dínók, az egyhangú környezet és a kelleténél egyszerűbb feladványok miatt viszont megfogalmazódott néhány negatív gondolat. Az összességében nézve pozitív vélemények, valamint a "Resident Evil dinoszauruszokkal" koncepció természetesen megtette a hatását, mivel a Dino Crisisból már a megjelenése hetében több mint 300 000 példányt sikerült értékesíteni a szigetországban, összesen pedig 2,4 millió kópia talált gazdára a Sony masinájára készült változatból. 2000-ben aztán a Dreamcast és Windows port is elérhetővé vált, ezek megítélése azonban rendkívül messze állt a jótól, tekintve, hogy egyáltalán nem sikerült kihasználni a korszerűbb hardverekben rejlő erőt, így alig volt változás az eredetihez képest.
Mindez persze semmit sem von le a szülinapi zsúrra készülő klasszikus érdemeiből, amihez két folytatás is érkezett, bár ebből csak a 2000 szeptemberében napvilágot látott, a horror helyett inkább az akció irányába mozdult Dino Crisis 2 mondható igazán kiemelkedőnek, a 2003-as, Xboxra megjelent harmadik felvonás ugyanis nem igazán lopta be magát az emberek szívébe – ritka eset, de itt elég nagy volt az egyetértés az újságírók és a játékosok között. Ahogy az már szóba került, a rajongók kis túlzással követelik a stúdiótól, hogy a Resident Evil és a Street Fighter után térjen végre vissza ehhez az elfeledett franchise-hoz, és bár egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez megvalósulna, a meglehetősen felemásra sikeredett Exoprimal végső soron tartalmazott dinoszauruszokat (nem is keveset), szóval nincs minden veszve. Nem mellesleg a Universal Pictures többször is bizonyította az elmúlt években (és a jövőben is ezt tervezi), hogy az őshüllőkkel még gyér minőség mellett (leginkább rád nézünk most, kedves Jurassic World: Világuralom) sem igazán lehet mellélőni, szóval lényegében garantált, hogy egy remake és egy folytatás/reboot esetén is hamar az egekbe szökne az előrendelések száma. A kérdés csak az, hogy mikor jön erre rá maga a Capcom.
