Microsoft az elmúlt időkben többször is hangot adott annak, hogy ideje lenne magszabadulni a vörös vonalaktól exkluzivitás terén, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy egyszer a rivális konzolokra (itt most leginkább a PlayStationről beszélünk) is befuthatnak az Xbox olyan sarokkövei, mint mondjuk a Halo, a Gears of War és a Forza Horizon. A techóriás már tavaly megtette az első lépést ebbe az irányba, hiszen négy, korábban csak Xboxon és PC-n nyüstölhető játékot (Sea of ThievesPentimentHi-Fi RushGrounded) is elérhetővé tett a Sony masináján, nem mellesleg a hardver is háttérbe szorult a márkához képest, hiszen a techóriás büszkén hirdeti, hogy már szinte minden eszköz egy Xbox, legyen szó telefonról, tabletről vagy tévéről. Ez a hozzáállás azonban értelemszerűen ahhoz vezetett, hogy mostanra még kevesebb érv szól az Xbox Series X/S mellett, ami bizony az eladásokon is meglátszik – jobban, mint eddig bármikor.

xbox-series-x-s.jpg

A kép forrása: Xbox Wire

VGChartz számolt be nemrégiben arról, hogy a becslések szerint tavaly novemberben mindössze 767 118 darab Xbox Series konzol talált gazdára világszerte, szemben a PlayStation 5 4,12 milliójával (ehhez a bravúros teljesítményhez persze a PS5 Pro is hozzájárult) és a Nintendo Switch 1,715 milliójával. Ez a mennyiség nem csupán a rivális masinákhoz viszonyítva mondható csalódást keltőnek, a portál ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy 2017 novemberében cirka 2,36 példányt sikerült eladni az Xbox One-ból, tehát 1,59 milliós csökkenésről beszélhetünk. A Microsoftnak ettől függetlenül esze ágában sincs kiszállnia a konzolok piacáról, hiszen már nagyban készül az állítólag mindennél erősebb hardver, ami a nemrég felmerült pletykákkal ellentétben nem az Xbox Prime névre hallgat, és nem 2026-ban fog felkerülni a polcokra.

A borítóképek forrása: ALDECA studio/Shutterstock.com, Wccftech