Harmadik részéhez értünk az idei esztendő legfontosabb eseményeit összefoglaló sorozatunknak, melyből megtudhatjátok, hogy mik voltak a vezető videojátékos hírek a nyár végétől az ősz elejéig tartó időszakban. Merthogy a júniusi E3 után is zajlott az élet, és megannyi fontos történésről számolhattunk be nektek. Lássuk csak melyek voltak ezek!

Július

A Los Angeles-i E3-on a legtöbb kiadó és fejlesztőcsapat elsütötte legnagyobb bejelentéseit, ám ennek ellenére sem volt unalmas a nyár közepe, mely nem csupán jó hírektől, hanem komoly botrányoktól is hangos volt. De mielőtt gyorsan átvennénk ezeket, kezdjük a hónap, de talán az egész esztendő legszomorúbb videojátékos hírével: július 11-én, 55 éves korában tragikus hirtelenséggel epevezeték-daganatban elhunyt a Nintendo elnök-vezérigazgatója, Ivata Szatoru. Ivata távozásával egy korszak zárult le a cégnél, hiszen a szakember 1983-ban állt alkalmazásba a vállalatnál, elnöksége alatt pedig olyan termék jelentek meg a Nintendo logójával ellátva, mint a GameCube, a Nintendo DS, a 3DS a Wii és a Wii U. Posztját szeptember közepétől Tatsumi Kimishima vette át.

satoru-iwata.jpg

És akkor vissza a szaftos botrányokhoz, melyekből akadt bőven július során. Ezek egyik főszereplője a Lizard Squad nevű hacker csapat volt, akik a 2014 karácsonyán véghezvitt DDoS támadást indították az Xbox Live és a PSN hálózata ellen. Tettükért felelniük kellett, egyiküket, a Finnországban elfogott 17 éves Julius „zeekill” Kivimakit a bíróság összesen 50.700 rendbeli, számítógépes rendszerekkel kapcsolatos bűncselekményért két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Persze ez nem akadályozta meg a srácokat abban, hogy pár nappal később DDoS támadást indítsanak a H1Z1, a PlanetSide 2 és az Everquest szerverei ellen, ugyanis a játékokat készítő Daybreak stúdió vezetője, John Smedley szigorúbb büntetést követelt Kivimaki számára. Smedley nem sokkal később visszavonult a cég vezetésétől, és bár ennek pontos okát sosem hozta nyilvánosságra, állítólag azután döntött így, hogy a Lizard Squad a családját és őt magát is megfenyegette.

Az eSportok hírnevét Kory „SEMPHIS” Friesen, a Cloud9 nevű profi CS:GO csapat egykori tagja tépázta meg, aki egy interjúban váratlan őszinteséggel bevallotta, hogy az ESL One Katowice bajnokságán az egész csapata doppingolt. A srácok a figyelemzavaros hiperaktivitás tüneteit csökkentő Adderallt rágcsáltak, ami javítja a koncentrációt és növeli az éberséget. Az ESL azonnal lépett az ügyben, és megváltoztatta az addig nem teljesen egyértelmű szabályzat leírását, sőt, nem sokkal később a NADA és WADA közreműködésével doppingteszteket dolgozott ki a játékosok ellenőrzése érdekében, amelyeket már az augusztusi ESL One Cologne eseményen bevetettek szúrópróbaszerűen.

Ezzel pedig még nem volt vége a kellemetlen híreknek, hiszen újabb súlyos lépésekkel folytatódott a Kodzsima kontra Konami botrány: a japán vállalat előbb bezárta a Kojima Productions Los Angeles-i irodáját, majd pedig eltávolította a legendás játéktervező nevét az akkor még megjelenés előtt álló Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain dobozairól. Mindeközben Hulk Hogant kivágták a WWE 2K16-ból az internetre felkerült szexvideójában elejtett rasszista megnyilvánulásai miatt. Duplán kínos eset.

hulk-hogan-wwe-2k16-botrany.jpg

 

Dehogy ne csak kellemetlen emlékeink maradjanak a nyár közepéről, arról a Microsoft gondoskodott, ugyanis július 29-én megjelent a Windows 10, amit pár nap leforgása alatt 14 millió felhasználó telepített gépére, az új operációs rendszer sikertörténete pedig azóta is tart. Eközben a Razer megvásárolta az ígéretesen induló, majd csúfosan megbukó Ouyát, hogy Android TV tartalmakat és Android játékokat adjanak ki az ismert névvel, és még az is belefért számukra, hogy az Ouya egykori tulajdonosai által a létrehozott, Kickstarteren szerencsét próbáló független fejlesztőket támogató alap tartozásait (mintegy 620 ezer dollárt) rendezze.

A hónap videojátékos bejelentése egyértelműen a 2K Games nevéhez fűződött, akik elárulták, hogy 2010 után új epizóddal folytatják a Mafia-sorozatot, amit azután az augusztusi Gamescom alkalmával mutattak be részletesebben. Jade Raymond, az első Assassin’s Creed egyik megalkotója eközben az EA-hez igazolt, hogy egy új Star Wars játékon dolgozzon, míg a Darks Souls-széria a 8 millió, a Minecratf PC-s változata a 20 millió, a korai hozzáférésű ARK: Survival Evolved egy hónap alatt az 1 millió, a Halo sorozat pedig a 65 millió eladott példányt haladta meg júliusban.

Augusztus

Az augusztus már egyértelműen a kölni Gamescom jegyében zajlott, a Németországban rendezett játékmustra pedig kitett magáért, hiszen megtudtuk az időmanipulálós Quantum Break premierdátumát, láthattunk gameplay felvételt a Scaleboundból, leleplezték a Crackdown-széria harmadik részét, és megtudtuk az első érdekfeszítő részleteket a Mafia 3-mal kapcsolatban is. Sőt, a World of Warcraft új, Legion címre keresztelt kiegészítőjének bemutatását is élőben izgulhattuk végig.

Ha valaki nem követte a Gamescom eseményeit, akkor az itt megnézheti

 

A Gamescomot követően már csendesebb volt a hónap, a két legnagyobb videojáték kiállításon szinte mindenki ellőtte puskaporát a nyár végére. Néhány kellemetlen hír azért így is akadt, hiszen kiderült, hogy hiába vártak a PS3 és az Xbox 360 tulajdonosok a Mortal Kombat X megjelenésére, a Warner bejelentette, hogy törölte a verekedős játék előző generációs konzolokra készült változatait.

Az EA-re és az Epic Games-re ebben a hónapban is rájárt a rúd. Előbbi kénytelen volt eltávolítani Patrick Keant az NHL 16 borítójáról, miután a tehetséges hokist nemi erőszakkal vádolták meg (később a magát áldozatnak való hölgy visszavonta a keresetet a családja nyugalmának fontosságára hivatkozva). Utóbbi stúdió nevében pedig ismeretlen tettesek adathalász e-maileket küldözgettek, mindezt azután, hogy júliusban feltörték a cég fórumait is.

A Windows 10 augusztus végére már 75 millió gépen futott, a Duke Nukem jogait pedig több mint egy évig húzódó pereskedést követően megkapta a Gearbox, így az Interceptor Entertainment kénytelen volt a Duke Nukem: Mass Destruction című RPG-jét Bombshell névre keresztelni, és Duke-ot egy női főhősre cserélni. 

A hónap végén pedig megjelent a Gears of War-széria első epizódjának felújított és kibővített változata, a Gears of War: Ultimate Edition Xbox One konzolokra, illetőleg az eredetileg PS3-ra tervezett, majd PS4-re költöztetett interaktív horrorjáték, az Until Dawn, mely hatalmas sikert aratott, ezzel pedig be is indult az őszi videojátékos blockbuster szezon.

Szeptember

Erősen indult az őszi videojátékos szezon, hiszen a kiváló Mad Max - A harag útja mozifilm hangulatát és képi világát megidéző Mad Max, valamint Kodzsima Hideo utolsó Konaminál készült alkotása, a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain egyszerre debütált szeptember első napján. A párbajból egyértelműen az MGS5 jött ki győztesen, hiszen a hónap Snake afganisztáni kalandjának részleteitől volt hangos, még akkor is, ha kiderült, hogy rengeteg dolog nem került végül bele a boltok polcaira került változatba.

Ugyanakkor a The Phantom Pain sikere sem tette rendben a dolgokat a Konaminál, hiszen a cég folytatta 2015-ös vesszőfutását: a vállalathoz közeli források megszellőztették, hogy a Konami leáll a drága AAA konzolos címek gyártásával (csak a PES-szériát tartja meg hírmondónak), és a mobilos címek valamint a nyerőgépek gyártása felé fordul. Ezt a vezetőség rögvest cáfolta, de hivatalosan azóta sem jelentettek be készülőben lévő nagyköltségvetésű programot, valamint a Konami saját gyártású grafikus motorját, a Fox Engine-t tervező Julien Merceron is eligazolt a vállalattól.

Egy másik pletyka is nagy port kavart, mely azt állította, hogy az EA felvásárolja az év egyik legjobb játékát, a The Witcher 3: Wild Huntot jegyző CD Project Redet , ám gyorsan kiderült, hogy semmi sem igaz a dologból, a kedélyeket pedig a lengyel stúdió társalapítója, Marcin Iwiński nyugtatta meg nyilatkozatával.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Windows 10 szeptemberre majdnem elérte a 100 milliós felhasználói bázist, az Apple pedig bemutatta az új, játékra is alkalmas Apple TV-t, az iPhone 6S-t és az iPhone 6S Plus-t, valamint a nagy és roppant erős iPad Prot. Eközben a júliusban elhunyt Ivata Szatoru helyét a Nintendo of America korábbi elnöke, Kimisima Tatsumira vette át, a jó kedvet pedig tovább fokozhatta a japán cégnél amikor kiderült, hogy világszinten már majdnem 15 millió NFC címkével szerelt amiibot kapkodtak el a vásárlók.

A hónap közepén megújult a Destiny a masszív The Taken King kiegészítővel, mely többek között meghozta a várva várt új raid játékmódot is shooterbe, valamint kiderült, hogy a Ghost Games berkeiben készült új Need for Speed megjelenés utáni tartalmai mind ingyenesek lesznek, sőt, mikrotranzakciókkal sem kínozz a cég a játékosokat.
Persze akadtak kevésbé kellemes hírek, hiszen megtudtuk, hogy a Rainbow Six Siege történetorientált egyszemélyes játékmód nélkül érkezik, hogy a Call of Duty: Black Ops 3-ból hiányozni fog a teljes kampány előző generációs konzolokon, és a Rockstar sem készít frissítéseket a PS3-as és Xbox 360-as GTA 5-höz a továbbiakban.

A hónap végét a Tokyo Game Show hírei dobták fel, hosszú-hosszú fejlesztési idő után bemutatkozott például a Ni-Oh, a From Software bejelentette a Bloodborne egyetlen készülő kiegészítőjét, a The Old Hunterts-t, kiderült, hogy a Capcom egy új Resident Evil játékon dolgozik, és megtudtuk, hogy PlayStation VR lesz a Project Morpheus új neve.

Fontosabb megjelenések:

  • F1 2015 - július 10.
  • God of War 3 Remastered - július 15.
  • Gears of War: Ultimate Edition - augusztus 28.
  • Until Dawn - augusztus 28.
  • Metal Gear Solid: The Phantom Pain - szeptember 1.
  • Mad Max - szeptember 1. 
  • Destiny: The Taken King - szeptember 15.
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!