Bármi módon megváltani azt, amiben nem lehet tovább élni. Ahogy rád szakadnak a terhek úgy omlasz össze a végtelen súlyok alatt. Minden reggel mikor felébredsz érzed tán most vége, mégis rájössz: ez még mindig a valóság, nem egy rémálom. Végig nézed ahogy a nap feljön az égre reggel és a mocskos felhőkön át megvilágítja az a szemétdombot amit az otthonodnak hiszel. Gondolatban visszapörgeted magadban az éveket arra az időre, mikor még mindezt a sajátodnak érezted. Mikor még azt hitted, minden rendben van. Mikor még bizakodva néztél a jövő felé, ami semmivé vált. Végighaladva a rommá zúzott utcákon, nem vár más mint egy üzem, ahol ipari robot üzemmódba kapcsolva teszed a dolgod. Vársz valamire, még nem érted mire de tudod hogy eljön, mert felébredt benned egy Élő vágy..

Az életből végleg mély sötétség lett, és világot gyújt a halálvágy.
Féktelen évek, porrá tört álmok, miért élnél így tovább?
Nézd új szárnyak, átszelik mádat, nincs itt helyed holnap már.
A tegnapok hívnak, lelkedbe marnak, de a múltad nem vár rád.

Lépj tovább, ha úgy érzed, hogy nincs tovább!
Végre vége már, s nem fog közre száz határ, szabadság...
… vár hát érezd, végveszélybe került az élet és nem várnak rád új fények,
bárhová, csak menni innen el, egy élő vágy!