Steve Rogers csaknem egy emberöltőnyi szünet után áll ismét szolgálatba, s teszi mindezt a S.H.I.E.L.D. kötelékében természetesen, ha már egyszer voltak olyan szívesek, hogy felkeltették téli álmából. Napjait a rosszfiúk rács mögé juttatása mellett a beilleszkedéssel, felzárkózással tölti, hiába 70 év az 70 év. A generációs szakadék átívelése mellett hozzá kellett szoknia az őt övező imádathoz is, hisz tettei élő legendává avanzsálták, ünnepelt hős lett, ezt bizonyítja a róla készült kiállítás is, mely nem kis népszerűségnek örvend az amerikaiak körében. A probléma ezzel a szállal az csupán, hogy nem igazán lett kibontva. Van pár filmes-zenés művelődésóra, modern csajozási tippek, pár vicces szituáció, de ennél több rejlett Steve identitáskeresésének problematikájában, kihagyott ziccer, de a többi szegmens (majdnem) mindenért kárpótol.
A történet egy látszólag rutinmunkának tűnő akcióval veszi kezdetét, a kalózok által megszállt S.H.I.E.L.D. hajó felszabadítása amellett, hogy remekül lett felépítve és a pörgős tempó pillanatok alatt székhez szögezi a nézőt, elindítja a lavinát, mely a film gerincét képezi. Egy rég elfeledettnek hitt hatalom van ugyanis felemelkedőben, mely belülről emésztette az eddig fedhetetlennek titulált szervezetet, és most jött el az idő, hogy kilépjen az árnyékból, és egy szupertitkos fegyverrel szabaduljon meg mindenkitől, aki keresztbe tehet grandiózus tervének. Ha ki kellene emelnem a film legjobb elemét, akkor meglepő módon a történet lenne az. Sok bent a visszacsatolás, az ármány, az árulás, és legfőképp a bizalmatlanság, mert ahogy a Kapitány, úgy a néző sem tudhatja ki hazudik és ki mond igazat. Lesz némi politikai utóíz is, mely egy szuperhős mozitól első blikkre idegennek tűnhet, de itt most tökéletesen illeszkedik. Mint ahogy a nyomozós, kémkedős részek is, komolyan mondom jobban élveztem az ezekhez kapcsolódó jeleneteket, mint a gigászi CGI orgiákat, melyekhez már 10 filmmel ezelőtt hozzászoktam. Végre mélyebben is elmerülhetünk a S.H.I.E.L.D. történetében és felépítésében, méghozzá rögtön egy akkora vész közepén, mely megváltoztatja az egész szervezet jövőjét. Hangulatteremtés ötös! Ehhez mérten a forgatókönyv is nagyszerű, hozza a szokásos humort, de ugyanakkor – a Marvel-től kissé idegen módon – jutott hely a drámának is, mely hol működik (mikor Steve meglátogatja egykori szerelmét, Peggy-t a kórházban egész megindító), hol meg nem (kötelező fim végi giccsparádé), a lényeg, hogy próbálkoztak, ami mindenképp elismerést érdemel. Eleinte ugyan előfordulnak kisebb üresjáratok a cselekményben, de összességében nézve végig izgalmas és érdekes, ami egy több mint két órás alkotástól már igazán nagy teljesítmény.
A karakterek szerepeltetésében viszont már annyira nem találták meg a balanszot. A Kapitány természetesen jó protagonista lévén fókuszban kell, legyen, és ezzel nincs is baj, de Fury igazgató kaphatott volna több jelenetet (Bár amik vannak legalább kellőképp fajsúlyosak!), Natasha pedig szinte végig Steve mellett van, az ő jelenlétével más volt a probléma, de erről később. Sam Wilson, aka Sólyom itt debütál, méghozzá remekül. Mondjuk a poénok zöme tőle származik így a készítők pofátlanul ellőtték a „vicceskedő feka” névre hallgató bődületesen nagy klisét, de mivel tényleg szakadni lehet egy-egy humoros félmondatán ezt csak félig veszem negatívumnak. A szervezet egyik fejese, Alexander Pierce felel a politikai irányvonalért, szerepe meghatározó, ugyanakkor nem miatta lesz emlékezetes a film, bármennyire is központi figura. Annak viszont örültem, hogy Maria Hill már nagyobb szeletet kapott a tortából, mintsem egy rövidke cameo a Bosszúállókban vagy a Marvel Agents of S.H.I.E.L.D.-ben, nagyszerű volt funkcióval bíró karakterként viszontlátni. Na és akkor a Tél katonája. Nos, a készítők az ő karakterével úgy mentek szembe a film címével, mint az Így jártam anyátokkal utolsó része, nem azt mondom, hogy nincs hatással a történésekre, de kb. annyira félrevezető figura, mint Mandarin volt a Vasember 3-ban anno. Kapcsolódik hozzá pár badass harci jelenet, egy fordulat, amit túl korán lőnek le, egy echte Deus Ex – Human Revolution beállítás, és egy záró drámázás, mely senkit nem fog meghatni. Ennyi és nem több. Mivel a valódi harc nem a csatatéren, hanem a kulisszák mögött zajlik így legfőbb opponensként tekinteni nem igazán lehet rá, ahhoz pedig túl keveset van a vásznon, hogy bármiféle unszimpátia alakuljon ki vele szemben, pláne miután kiderül, hogy csupán a körülmények áldozata. Ilyen az, mikor nemcsak a magyar, hanem az eredeti cím is mellé lő.
Ami a rendezést illeti közel tökéletes a Tél katonája, egyszerre látványos akciófilm és pergő krimi, egyik szegmens sem megy a másik rovására, ha már elég volt a nyomozásból jön egy látványos ütközet és vice versa. A közelharcok mesterien lettek felépítve, ebből a szempontból a film már-már a Hobbit 2 szintjén mozog. Sokkal jobban lekötöttek , mint a sokszereplős csinnadratták, mert tényleg baromi jól festenek, egyedül az operatőri munka rontja néhol az összképet, mert túl sok a szuperközeli, az pedig nem tesz jót egy mozgalmasabb jelenetsornak. De lesz ezek mellett autós meg repülős üldözés, repkedés, és persze raklapnyi robbanás és pusztítás, csak hogy az erre vágyók se csalódjanak. Mindez tökéletes CGI-vel természetesen, de hát ezt úgyis tudja mindenki, aki látott valaha Marvel filmet. A zenére megint csak az „epic” jelző illene, nagyzenekari, grandiózus, gyönyörű, libabőröztető, ahogy annak lennie kell. A kevésbé akciódús részek sem fulladnak unalomba a már említett forgatókönyv miatt, a sztori és a fordulatok nem engedik leülni az alkotást, ha meg mégis jön egy jó poén és máris helyreáll a világ rendje.
A színészi játékra szintén mondhatnám, hogy parádés, de nem fogom, és ez nem a színészek hibája. Chris Evans kisujjból kirázza a Kapitány szerepét, ugyanúgy tündököl keménykötésű katonaként, mint az árral sodródó kegyvesztett szökevényként, pipa. Samuel L. Jackson most szerintem nem volt annyira emlékezetes, és ez nem az ő sara, pusztán nem engedték kibontakozni, nem jutott neki olyan szerep, mely indokolttá tette volna a mély színészi játékot. Scarlett Johannson is hasonló cipőben jár, látszik rajta, hogy próbálkozik, de a készítők egyértelműen az „eye-candy” szerepet szánták neki, ami persze nekünk férfi nézőknek nem probléma, hisz tény, hogy baromi dögös, de kíváncsi lennék, mit szólnának ahhoz a feminista éllovasok, hogy egy nőt már megint a külleme miatt tettek bele egy filmbe, ezt pedig direkt érzékeltették is egyes beállításokkal. Kár, tényleg tud ő ha akar, és persze ha engedik neki. Mindenesetre szívből remélem, hogy kap külön filmet a Fekete özvegy karaktere, mert továbbra is elég homályos a múltja, és úgy en bloc az egész személyisége. Anthony Mackie-t a Pain&Gain-ben nagyon megkedveltem, mint színész, és az itt hozott alakításával is meg voltam elégedve, csak ez a sztereotipikus hozzáállás ne lett volna a stáb részéről. Robert Redford egy igazi veterán a szakmában, és ez meg is látszik, minden mozdulata profizmusra vall, sokan tanulhatnának tőle. Sebastian Stan arcát szinte végig maszk fedi, és keveset is szerepel, így munkáját nem igazán tudnám értékelni, maximum csak ennyivel: Köszönjük a közreműködést! És ez elmondható a többi szereplőről is, Cobie Smulders még említhető ugyan, de neki jószerivel csak a gép előtt kell ülni és darálni az információkat, ez pedig nem kíván túl nagy színészi jelenlétet. (De azért, hogy kiálljak mellette: A HIMYM-ben bizonyította, hogy remekül helytáll, ha úgy adódik!)
Nagyon tetszett a Tél katonája. Mind adaptációként, mind akciófilmként megállja a helyét, a kánonon belül pedig csupán a Bosszúállók nyújtott többet, amit valószínűleg csak az Age of Ultron tud majd megugrani valamikor jövőre. Az egyedüli probléma (már a fent említetteken túl), hogy ez a film sem tud elszabadulni az olyan hollywoodi közhelyektől, mint a derbi végére kiérkező rendőrök, az utolsó pillanatban hatástalanított detonátor, vagy a felesleges és üres drámai ömlengés a végjátékban. Plusz a karakterek miatt sem igazán lehet aggódni, hisz tudjuk, hogy mind benne lesz még a későbbiekben, így például az ütősnek szánt fordulat sem durran akkorát. Ezektől eltekintve viszont mindenképp megéri megnézni, méghozzá moziban, mert bár a 3D legtöbbször pocsék, a szinkron még inkább, az élmény viszont garantált. A stáblistát pedig (magától értetődően) illetik megvárni, 2 plusz jelenetet is kapunk, melyből az egyik érdekes irányba terelheti a Marvel univerzum jövőjét.
