Vámpírok nincsenek. Sose hittem ezekben a buta gyerekmesékben. Hogy léteznének olyan teremtmények, akik hallhatatlanok? Mások vérét isszák? Azt hittem, hogy ilyen történeteket csak azért találnak ki, hogy legyen mivel ijesztgetni a rossz gyerekeket, amolyan zsákos ember félék, csak nem elviszik a gyereket, hanem kiszívják a vérüket, picit blődnek tűnik ugyan, de ez van. 2004 novemberétől viszont már másként látom a dolgokat, egészen pontosan máig sem tudom, hogy ez csak egy rossz álom, vagy a kegyetlen, bár néhol igen élvezetes valóság.

Mondhatni, hogy az az estém is ugyanúgy indult, mint a többi. Egy fárasztó nap zárásaként betértem a megszokott kis törzshelyemre, a Sunset Stripi nightclubba. Nem egy full extrás hely, de a célnak pont megfelelő. Iszogattam, közben az új táncosnő egy igen exkluzív számot adott elő. Teltek, múltak az órák, már épp azon gondolkoztam, hogy hazamegyek, amikor megláttam egy lányt. Nem tudom, hogy mióta lehetett a bárban, de nem ittam olyan sokat, hogy ne tudtam volna arról, hogy valaki betérjen ide, mintha csak megjelent volna a semmiből. Bár lehet, hogy tényleg elég sokat ittam ahhoz, hogy képzelődjek. Mindenesetre még pár percig szemeztünk, aztán a lány egyszer csak felállt és egyszerűen kisétált. Valami furcsa érzést fogott el, hogyha nem megyek utána, akkor vége a világnak. Már rájöttem, hogy ez volt emberi életem utolsó döntése. Ahogy kiléptem az utcára még pont láttam, ahogy egy közeli kis lakóházba ment be. Rögtön utánaszaladtam, de ahogy elértem a házat és beléptem a lépcsőházba, már nem volt ott. Amikor már épp beletörődve a kudarcba, hogy talán soha nem látom újra, hirtelen megjelent a hátam mögött. Megfordultam, de rögtön megcsókolt. Magam sem tudom hogyan, de egyszer csak a lakásán voltunk, bár annyira nem izgatott a dolog egészen addig a pillanatig, amikor is újra megcsókolt, de ezúttal egészen mást éreztem. Először fájdalmat, aztán gyorsan gyönyörré változott, ahogy melegség árasztotta el a testem. A következő pillanatban pedig már a feledés homályába vész.

Amikor felébredtem borzalmasan éreztem magam. Felnéztem és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy a lány is ott volt még. Igazából nem telhetett el olyan sok idő a „csók” óta, mert még sötét volt odakint. Végre egy kis nyugalom, bár fogalmam sem volt arról, hogy miért érzem magam furcsán, de legalább nyugi volt. Egyszer csak pár alak berontott a szobába és ismét sötétség borult rám, bár most legalább tudom, hogy miért. Egy karót döftek a mellkasomba. Újra kezdtem magamhoz térni, legnagyobb meglepetésemre. Egy színházban voltam, egészen pontosan a színpadon. Életemben nem láttam még olyan furcsa alakokat, mint itt. A legtöbb alak öltönyös volt, de engem például egy ocsmány dög fogott le, aki inkább hasonlított egy kutyára, mint emberre. Ahogy túltettem magam a kezdeti sokkon, arra lettem figyelmes, hogy egy magát hercegnek nevező pofa valami mesterről és törvényszegésről beszélt. Próbáltam odafigyelni, hátha megértek valamit. Az rögtön világossá vált, hogy ezek a teremtmények vámpírok. A mester alatt az a lányt értették, akit láttam a klubban és akinek a lakásán aztán megtörtént a dolog. Egy vámpír a fenébe is, bár sokkal inkább idegesített az a tény, hogy tettéért, vagyis hogy engem is vámpírrá tett, halál jár. Ez a törvény, mondta a herceg, akinek egyébként LaCroix volt a neve. Jóformán még nem is tudatosult bennem az, hogy hamarosan kivégeznek, de egy közel három méteres alak simán lefejezte a lányt, aki egyszerűen elporladt. Hiába próbáltam valahogy menekülni, az az ocsmány kutyaszerű lény szorosan lefogott. Olyan gyorsan történtek az események, hogy nem is figyeltem a külvilágot, csak az járt a fejemben, hogy hamarosan meg fogok halni. Ismét történt valami, a nézőtéren az egyik vámpírt úgy kellet lefogni, lehet, hogy nem tetszett neki ez a mészárlás, de a lényeg, hogy a herceg kivételesen megkímélte az életemet.

A furcsa társaság hamarosan eltűnt és csak mi maradtunk a herceggel. Röviden elmondta a legfontosabb dolgokat és azt, hogy nem a két szép szememért hagyta meg a nyamvadt kis életemet. Cserébe egy kis feladattal bízott meg, amiről akkor még nem is tudtam, hogy az újdonsült életem hamarosan nem várt fordulatokat vesz. Egy ügynököt kellett megkeresnem Santa Monica-ban, minden további infót tőle fogok megkapni. Sima ügy, de előtte azért az alapokkal nem ártana tisztában lennem, elvégre nem mindennap lesz vámpír az emberből. Amint kiléptem a színház hátsó ajtaján egy Jack nevű vámpír várt rám. Újoncként, friss vértestvérként tudnom kellett néhány létfontosságú szabályról, ami az életben maradásomat garantálta. Először is, nyugodtan elfelejthetem a sok hülye filmet és könyvet. Nem változik vámpírrá, akit megharapok, csak meghal, ha kiszívom minden csepp vérét. Ez egy rítus, amikor egy – már mondhatom, így – magamfajta kiszívja áldozatának minden vérét, majd a halál küszöbén megitatja a saját vérével. Másodszor nem fogok füstölögni, ha leöntenek szenteltvízzel, még jót is tesz, hisz fürdeni is kell néha. Ott van egy másik hülyeség, a fokhagyma. Ki találta ezt ki? Bár nagyon finom a pizzán, így csak ajánlani tudom. A karó már kicsit gázosabb, de ha szíven döfnek, csak megbénulok, de ez csak addig tart, amíg ki nem húzzák belőlem a cuccost. Sőt nem igazán vagyunk halhatatlanok sem. Ha pontos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy jól bírjuk a dolgokat, de egy lángszóróval elég könnyen ki lehet csinálni, vagy egy helyes kis shotgun-nal.

Ezek az alap dolgok, amik nélkülözhetetlenek egy ifjú vámpír számára, bár később igyekeztem minél többet megtudni erről az egész világról, ha már egyszer jómagam is a „családhoz” tartozom, de erről picit később. Szóval Jack koma rövid kis „kiképzése után rögtön nekiláttam teljesíteni a rám sózott iszonyú nehéz feladatot. A Santa-Monica-i apartmanomban felszerelkeztem pár tasak vérrel, aztán indultam is megkeresni a fickót, akit Mercuriónak hívtak. Ahogy kiléptem az utcára, egy egészen más világ tárult a szemem elé. Teljesen más arcát mutatta a város. Rögtön egy csavargó próbált lenyúlni 1 dolcsival, persze nem adtam neki. Kedvem lett volna ott helyben jól elverni, de az úgymond legfontosabb szabály ezt szigorúan tiltja. Nem bánthatunk ártatlan embereket, mert azzal magunkra irányítanánk a figyelmet, ami egyenlő a kilétünk felfedésével. Annak, hogy léteznek vámpírok, titokban kell maradnia, hisz így is elég bajunk van az önjelölt vámpírvadászokkal, akik néha keresztes hadjáratot indítanak ellenünk, nem kell még a rendőrség is a nyakunkba. Sőt nem harapgálhatunk csak úgy az utcán, hisz ez is sérti a törvényeinket. Vérre viszont szükségünk van, de erre is van egy jó megoldás (ha nem lenne elég a tasakos vér). Az utcán az egyik srác Knox, mesélt nekem arról, hogy léteznek Ghoulok, akik amolyan szolgaként funkcionálnak (ő maga is az). Csak egy megfelelő áldozatot kell találni, akivel itatunk egy kicsit a vérünkből és azután örökre a rabszolgánk lesz. Azt teszünk vele, amit akarunk. Hmm.. ezt minél hamarabb kipróbálom és már meg is találtam a tökéletes helyet, ahol majd biztosan találok magamnak megfelelő személy. Ez a hely nem más, mint a helyi vérbank, amit a nevéből adódóan elég sokszor fogok meglátogatni. De vissza a feladatomhoz, szóval jártam az utcákat, amíg fel nem figyeltem egy szerencsétlen emberre, aki épp a luxus apartmanjába kúszott be. Elég fura látvány volt félholtra verve, amint véres foltokat hagy maga után. Amilyen szerencsés vagyok ezt a fickót kellett megkeresnem és tőle kapom majd a további utasításokat. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy pár helyi kemény gyereknél van egy bizonyos robbanószer, amit feltétlenül meg kéne szereznem. Nem lesz nehéz, gondoltam magamban. Legalább kipróbálom, hogy tényleg ütőképesebb vagyok e, na meg kicsit megszomjaztam friss vérre is (nem jött be annyira a tasakos kiszerelésben).

Simán ment minden, hiába voltak hatan ellenem, esélyük sem volt. Nagyot néztek, amikor az egyik lúzer közvetlen közelről rám lőtt én pedig mozdulatlanul álltam. Sejtették, hogy valami nincs rendben, de ezt már senkinek sem fogják elmondani. Visszamentem Mercurióhoz, aki szépen elmondta, hogy egy raktárt kéne felrobbantani. Említette, hogy ez a raktár valami Sabbat nevű szektáé. Annyit tudtam meg, hogy ezek a rossz fiúk. Gyilkolnak össze-vissza és nem vonatkoznak rájuk a szabályaink, vagyis a Kamarilla ellen vannak. Na szép, rögtön a sűrűjébe kerültem. Ismét egy picivel többet tudtam meg erről a világról, na de ideje a levegőbe repíteni azt a raktárt. Ja Mercurio elmondta, hogy előbb nem ártana tudni, hogy hol is van ez a bizonyos objektum, így meg kell találnom majd egy amolyan mindent tudó kis helyi főnököt. Persze nem tudja ám minden vámpír a tartózkodási helyét, így csak nagy vonalakban kaptam tájékoztatást arról, hogy hol kéne érdeklődnöm. A laikus ki se találná, hogy a cím épp a helyi nightclub. Útközben persze mindig igyekeztem beszélgetni az emberekkel, vámpírokkal, hátha van valami mellékes munka, vagy hátha segítenek jobban beilleszkedni. Semmi különös, mindenki csak a piti is ügyeit akarta elvégeztetni és erre pont megfelelőnek találtak engem, egy zöldfülűt. Bár be kell vallanom, hogy néha elég jól megfizették a fáradozásaimat, meg nekem is jót tett, hisz egy kis edzés senkinek sem árthat. Szereztem egy kis tapasztalatot a fegyverek terén és egyre jobban sikerült beilleszkedni ebbe a különös társadalomba. Lassan elérkezettnek láttam az időt arra, hogy benézzek az Asylum-ba is, lecsapolni az infót a helyi főnök hollétéről. Ekkor találkoztam életem szerelmével Jeanette Voreman-nal. Copfba fogott szép szőke haja volt és hatalmas dudái. Sokan irigyelnek miatta a vértestvéreim, de a legjobbnak egyértelmű, hogy a legjobb nő jár. Azt hozzátenném, hogy a kapcsolatunk nem indult valami jól, sőt a szükséges információ megszerzése nem várt fordulatokat hozott, de már az első találkozáskor tudtuk mind a ketten, hogy Caine is egymásnak teremtett.

Elérkezett hát az idő, ma este a Sabbat hallani fog rólam. Mondhatnám, hogy gyerekjáték volt a meló, hisz csak pár tucat pulcsis, baseball ütős huligánt kellett elintéznem, na jó némelyik arra vetemedett, hogy uzival lövöldözött rám, de az igazi kihívást pár Sabbat tag okozta. Vámpír a vámpír ellen, na ez az igazi férfinak való szórakozás. Sikerült elég komoly sérüléseket szereznem, amik sokkal nehezebben gyógyulnak, mint a normál sérülések, de végül kicsináltam a rohadékokat és a raktár az enyészeté lett. El lehet képzelni, hogy a Sabbat vérdíjat tűzött ki ezek után a fejemre, de nem nagyon érdekelt, a munka az munka. Visszatérve Santa Monicá-ba, a helyi főnökkel nyugisabban el tudtam beszélgetni, nevezetesen Bertrum Tung-gal, így végre sikerült mindent megtudnom a klánokról, szektákról és pár vámpír képességről. Klánok, igen ez a dolog már a kezdetektől izgatta a fantáziámat, hogy miért vagyok én tulajdonképpen olyan, amilyen. Nagyon egyszerű volt a válasz, a mester klánjától függ, hogy milyen vámpír lesz az újszülött. Magamban hálát adtam Caine-nek, hogy nem egy Nosferatu-val hozott össze a sors. Azok a rusnya kutyaszerű izék, akik a csatornában rohangásznak, fúj, még mit nem. Az a lány, aki átváltoztatott egy Ventrue volt, amolyan tipikus uralkodó féle. A lelkem legmélyén mindig is szerettem volna játszani a kiskirály, tehát valahol örülök neki, hogy hagytam magam elcsábítani. Persze kikérdeztem a többi klánról is, ha már volt pár nyugis órácskám. Elég széles a repertoár, hisz találkozunk majd Gangrelekkel, a brutális Brujah-okkal át, az őrült Malkavian-okkal (megjegyzem, hogy a legjobb nők mind őrültek egy picit, ahogy az én szerelmem Jeanette is), egy-két vérmágia használó Tremere-vel, sőt ott lesznek majd az uralkodó osztálybeliek is, Torreadorok és a fajtáraim a Ventrue klán tagjai. Már végighallgatni is hosszú volt, nemhogy személyesen találkozni velük, de engem már a kezdetektől érdekelt ez az egész. Ki tudja, lehet, hogy egyszer én leszek a vámpírtársadalom hercege. Mindenesetre először fontos jelenésem van LaCroix-nál. Híre ment ugyanis az utolsó akciómnak, bár erről az egész vámpírtársadalom hallott, akkorát szólt. Irány a belváros.

Megérkezésem után, rögtön megtapasztaltam, hogy a Sabbat-tal nem jó szórakozni és ha nem jött volna Nines, akkor már rég a napon barnulnék, vagyis inkább perzselődnék. Rögtön ismerős volt nekem ez a srác. És igen, ő volt az, aki az elején ott balhézott a színházban, vagyis már másodszor köszönhetem neki az életemet. Hogy még nagyobb kavar legyen, elárulta, hogy ő bizony egy magukat anarchistáknak nevező csoport vezetője. Naná, hogy utálják a Kamarillát, de nemhiába mentette meg az életemet kétszer. Mondtam én, hogy rögtön a dolgok kellős közepébe kerültem. Lassan már kezdtem elveszíteni a fonalat, erre még rátett egy lapáttal, hogy a kedves LaCroix egy bizarr feladatott adott. Valami teherhajó fedélzetén kéne egy szarkofágot megnéznem – tisztára, mint a Drakulában. Mielőtt azonban nekilátnék a teendőimnek, megígértem az én szerelmemnek Jeanette-nek, hogy gyakran meg fogom látogatni. Jelen túl sok minden kavarog bennem ebben a pillanatban, így egy kis kikapcsolódást igazán megérdemlek. Minek sietni, hisz enyém az örökkévalóság. Lesz még itt armageddon, keleti vértestvériség, rengeteg harc, naná, hogy a vámpírok ellen és persze találkozok majd igazi vérfarkasokkal is. Igen ám, csakhogy ezek nem olyan kis satnya szőrgombócok, mint a filmekben, hanem 3-4-szer akkorák, mint jómagam. Persze ezekről már nem is beszélnék, legyen elég annyi, hogy fáradozásaimat siker koronázza majd és új herceg fog uralkodni Los Angeles vámpírtársadalma felett, persze mit sem érnék a hercegnőm nélkül, ugyebár?

Grafika: 07/10
Zene/Hang: 09/10
Játékélmény: 08/10
Összesen: 08/10 – 80%

Grafika:
2004-es játékról lévén szó sokan azt mondanák rá, hogy idejét múlt. Viszont mondanék egy nevet, Half Life 2. Ez a játék is azt a motort használja. Én azt mondom, hogy ilyen téren nincs gond. Igen stílusos és igyekeztek a fontosabb helyeket úgy lemodellezni, ahogy az a valóságban van. A bejárható területek tényleg különböznek és a főbb ismertetőjegyek alapján rögtön ráismer az ember, hogy éppen hol jár, legyen szó akár a Santa-Monica-i kikötőről, a belvárosról, a kínai negyedről, vagy épp Hollywoodról. Az összképből talán a néhol igen mókás animációk vonnak le pontokat.

Zene/Hang:
Rögtön le kell szögeznem, hogy a szinkronhangok tökéletesek. Talán ez a legerősebb elem a játékban. A zenék terén sincs különösebb gond, hisz mindig a helyszíneknek megfelelően csendülnek fel a muzsikák. Meg kell jegyeznem, hogy, ha valakinek mégse tetszenének a licencelt számok, akkor ki lehet cserélni a saját kedvencekre is, bár nekem semmi bajom nem volt velük. A környezeti zajok olyanok amilyenek, ahogy a fegyverek is. Néha felüti a fejét pár apróbb hang hiba.

Játékélmény:
Egyedülálló a hangulata és ezzel mindet el is mondtam. Tökéletesen adták vissza a papíros Vampire szerepjátékok legfőbb vonásait, legyen szó a karakterlapokról, vagy a klánokról. Ehhez jön még a fantasztikus szinkron is. Nagyon ígéretes játékkal van dolgunk, telezsúfolva jobbnál jobb mellékküldetésekkel. Aki imádja a szerepjátékokat és rajong a Vampire világért, annak játszania kell ezzel a remekkel. Viszont van egy nagy hátránya is a programnak. A megjelenéskor ugyanis tele volt hibával a játék, egyszerűen félkész állapotban adták ki. Érkezett ugyan egy hivatalos javítás, de ezzel vége. A rajongóknak kellett szinte befejezni a programot, ami hála istennek ma már a legújabb javításokkal, sokkal több lett.