Bár az igazsághoz hozzá kell tennem azt is, hogy nem egészen pontos az az annyi, ugyanis kedvezményt kaptam. Egyesekben felvetődhet az a gondolat, hogy talán a két szép szemem miatt jutottam hozzá olcsóbban a vágyam tárgyához, vagy az eladónőnek tetszett a kis, nem durva bozontos, csajozós szakáll kezdeményem. Nem, az igazság az, hogy vásár volt, és ilyenkor az ember olcsóbban juthat hozzá ahhoz, amit épp venni szeretni, pont ott, ahol venni szeretné. De már biztosan mindenki tudni szeretné, hogy mit vettem és mi okozott nekem egy egész estén át örömöt.

Hugh Laurie könyvéről van szó, A balekról. Mielőtt valaki felszisszenne, hogy ezt már időszámításunk előtt is ismerte és különben is, már xy honlapon fent volt a hírek között. Na, az ő megnyugtatására leírom, hogy tudok róla, hogy nem ma jelent meg a könyv. Nekem most akadt a kezembe ez a könyv, így most olvastam el, és ebből egyenesen következik, hogy most írok róla egy picike ajánlót. Szóval van nekünk egy Hugh Laurie nevű írónk, aki 1996-ban, igen jól írtam, 1996-ban írt egy könyvet, akkor, amikor még a 101 kiskutya volt a menő a mozikban. Jogos a kérdés, hogy mi tartott ennyi ideig? A válasz egyszerű. A Dr. House című sorozat. Ugyanis itt nálunk a kutya se tudta azon a 101-en kívül, hogy ki is ez a Hugh Laurie, így a könyve se kellett volna. Viszont a sorozat alatt, után mindenki House (Laurie) akart lenni, így itthon is elérkezettnek látták az időt, úgy 2007 október 15-én, hogy piacra dobják a szarkasztikusan ironikus humorú író könyvét. Érthető módon most már kellett a népnek, vagyis ha szüksége volt rá, ha nem, megvette, majd hazavitte és mosollyal az arcán olvasni kezdte.

Most eltekintenék a könyv hátulján lévő ajánlók méltatásától, vagy nem méltatásától. A puding próbája úgyis az evés, bár könyvek esetében, főleg olyan írók esetében, akik először írnak, csak-csak azokba az ismertetőkbe, vagy ajánlókba. Legalább a saját megnyugtatása, vagy felidegesítése végett. Mondjuk Hugh Laurie-nak elég nagy hype-ja volt, így az emberek, (a House rajongók többnyire) akkor is megvették volna, ha piros hó esik, hisz ami Dr. House, az csak jó lehet. Azért pár mondatot csak írnék a könyv hátulján lévő ajánlóból:
„Laurie szarkasztikusan ironikus humora zseniális – ezek után érthető, honnan is merítette magának Dr. House karakterének legfőbb jegyeit.” Vagy „Hugh Laurie története könyvben olyan, mint Guy Richie filmjei, ..”. de feltűnik még a Monthy-Pyton is. Na ez mind szép és jó, de most már ássuk a medvét.

Semmi gond az első felével a könyvnek, na jó kicsivel kevesebb, mint az első fele. Van nekünk egy Thomas Lang nevű alakunk, akit fel akarnak bérelni, hogy öljön meg egy embert, de ő nem vállalja el, sőt figyelmeztetni akarja az áldozatot is, na itt kezdődnek a bonyodalmak, mármint a történet szempontjából. Azt nem mondom, hogy Guy Richie filmet kapunk, de az angol humor és az a tipikus angol közeg nagyon ott van pl. egy börtönben, egy tőszavakban beszélő West Ham drukkerrel sakkozni, egy elég hiányos sakk-készlettel” Oh istenem, eszembe jutott John King, A futball faktor című könyve. Sőt kapunk cinizmust is, gúnyos megjegyzéseket, tehát úgy látszik, hogy mégsem írtak zöldségeket ott hátul, de aztán, mintha elvágtak volna valamit, a közepétől már csak apró cseppekben kapunk ezekből a jóságokból, helyettük van az a nyers összeesküvés, és folyamatosan jönnek a három betűs amerikai szervezetek FBI, CIA, de humor az csak elvétve. Az a helyzet, hogy a könyv első fele, ami igazán kellemes, ahol még bekezdésenként felnyerítünk a nevetéstől, ám a második felére már nem maradt szinte semmi. Thomas Lang úgymond humorbonbonjai nem ütnek akkorát, hisz vagy előtte már azt sokkal előbb, vagy annyira erőtlen, hogy fel se tűnik. Azért nem mondom azt, hogy nem élveztem a könyvet, mert látszik rajta, hogy Laurie tud, hiszen az eleje annyira jó, hogy az ember fél óra alatt végez vele. Első könyvnek megteszi, és bátran ajánlom mindenkinek, aki eddig nem olvasta, de készüljön fel a kettősségre. 2009 szeptemberében, pedig jön majd a The Paper Soldier, amire valószínűleg már nem kell 11 évet várnunk, hiszen elég ismerősen fog csengeni Hugh Laurie neve ahhoz, hogy rögtön piacképes legyen.