A hivatalos trailer megtekintése után rögtön kétségeim támadtak afelől, hogy Lucas illetve a rendezői székben helyet foglaló Dave Filoni vajon képes lesz-e megközelíteni az eddigi Csillagok Háborúja produkciók szintjét. Persze nem kellett hozzá sok idő, hogy kihámozzam azt a szlogenből, hogy a Klónok Háborúja teljesen más perspektívából mutatja be a kulcsfontosságú ütközeteket, mely konkrétan azt takarja, hogy nélkülözik a drámai jelenteket, a lélekörlő momentumokat, és egy akcióorientált anyagot kapunk orcánkba. Ezek után engem lepett meg leginkább, hogy a recept bevált.
Az epizód két főszereplője a képen látható Anakin, illetve padawan-ja, Ashoka Tano. Mivel közel egy éve elmúlt a Star Wars iránti fanatikus rajongásom, ezért a jobbra látható hölgyeményről még életemben nem hallottam. Követként érkezik az Obi-Wan és Anakin által védett bolygóra, ám végül kiderül, hogy Yoda mester, Skywalker-re bízza tanítását. Az első pozitívum tehát ő volt; már nagyon kellett egy olyan karakter (jelenlegi, megkopott tudásom szerint: Twi'lek) a megszokott duó mellé, aki ha kell visszaszól frappánsan mesterének, továbbá vakmerő is. A már régóta ismert szereplők esetében sincs ballépés. Obi-Wan szokásosan higgadt, párbajok során sem veszti el a humorát; Anakin pedig a mesterré válás utolsó lépéseit megtévő Jedi szerepét tölti be. A filmben fontos szerepet tölt még be Amidala szenátor, illetve Dooku Gróf, tanítványa Assaj Ventress (őt az Xbox-os Battlefront II exklúzív gonosztevőjeként ismerhettük meg anno), ám feltűnik pár percre Windu, Palpatine, illetve Jabba is.
A film nagy részében militáris hangulatot árasztó zenét hallunk, akció közben pedig az enyhe rock, illetve a klasszikus dallamok keverékei dominálnak. Ismét kihangsúlyozom, így leírva ijesztően hangzik, ám a gyakorlatban stílusos és egyedi jelenetek peregnek le szemeink előtt. A zenének, illetve a koreográfiának köszönhetően sikerült elérni, hogy a csatajelenetek, - kevesebb fő részvételével ugyan - de felülmúlják az új trilógiát. A lézerkard párbajokra már nem mondhatom ezt: háttérbe szorultak, maximum 2-3 percen át tartanak; ám a film visszahozza az elmaradt izgalmakat a klónok küzdelmei során. Ha definiálnom kéne plazmavizorral ellátott sisakos cimboráink harcait, akkor valahol a Republic Commando, illetve a Battlefront közti átmenetet említeném meg.
Hiába keresünk drámai szálat a filmben, ilyen nincs. Azt hittem, hogy ez egy akkora érvágás lesz a Clone Wars-nak, hogy még a sztori kibontakozása előtt elvérzik a mű. Ismételten tévedtem: cinikus megjegyzések, kínos szituációk töltik ki azt a bizonyos űrt. Ashoka megjegyzései java részben humorosak, (egy-két félresikerült "poéntól" eltekintve) Anakinnal való kapcsolata pedig remekül van ábrázolva - mindketten a harc tüzében edződnek, és ezáltal lesz egyre szorosabb a mester és tanítvány közti kötelék.
Amit kifejezetten sajnáltam, - bár ezt a stílus hátulütőjeként is felfoghatjuk - hogy azon jelentek, melyekben a szereplő döntést hoz, nem találhatunk egy olyan elemet sem, amely az átlag fölé emelné az adott képsorokat. A rendező, "lesz, ami lesz" alapon hagyja pörögni a jelenetet, ahelyett, hogy egy bullet time-mal, vagy közelítéssel egyértelművé tenné a karakter szándékát. Ez egy Gyűrűk Urában remekül bevált, és itt is jót tett volna a filmnek. Szintén nagy probléma (és az összes idei produktum nagy hibája: a katarzis hiánya. Az "epic" pillanat mikor a rossz elbukik, és a jó győzedelmeskedik. Ez elmaradt az idei év nagy durranásában, A Sötét Lovagban, akárcsak Dr. Jones kristálykoponyás kalandja esetében is. A Klónok Háborúja megtekintése után valamiképpen kárpótolt a tablókép, John Williams klasszikus nótájával párosítva, helyettesítésnek azonban édeskevés.
Konklúzió gyanánt pedig: egy kellemes filmet kapott a világ, mely méltó a Star Wars névhez. Nem kell tovább ecsetelni. Egy kellemes, hajtépést nélkülöző, egy-két hibával rendelkező, ám hihetetlenül hangulatos művet köszönhetünk a Lucasarts-nak, mely a szlogenhez hű marad mindvégig, és a Star Wars saga egy külön fejezetét mutatja be, mindenféle komoly fejtörőt a kukába hajítva. Ez nem feltétlenül negatív kritika, hiszen ennek köszönhető, hogy a film végig érdekfeszítő, és a komorság hiányát feledve, sokatmondó.
