Nos igen, ha hiszitek, ha nem, nem voltak mindig számítógépek. Volt idő, amikor még nem volt Facebook, nem volt Google, sőt, még internet se. A dologban az a legszörnyűbb, hogy ezekre az időkre még tisztán emlékszem, sőt, gyerekkorom jelentős részét ebben az érában töltöttem. Hogy mit csináltunk ilyenkor? Nos, legtöbbször az utcán játszottunk, olvastunk, társas játékoztunk, később pedig, amikor már elkezdett rozsdásodni a vasfüggöny, és beérkeztek hozzánk is a külföldi könyvek, szerepjátékoztunk. Igen, számítógép nélkül.
Eleinte persze mi is csak olvastunk az ilyen világokról, eszünkbe se jutott, hogy akár mi is részesei lehetünk a történeteknek. Forgotten Realms, Dragonlance és Ravenloft világok közt jártunk, faltuk a jobbnál jobb fantasy regényeket, melyek hihetetlen számban zúdultak a nyakunkba. Persze a mennyiség növekedésével együtt a minőség erősen megromlott. A '90-es években már majdnem mindent kapni lehetett itthon is, amit külföldön. Megjelent például a Kaland, Játék, Kockázat könyvek, melyek valószínűleg sok olvasó szemébe lopnak nosztalgikus könnyeket. Ezekben a regényekben két dobókocka meg egy papír segítségével vándorolhattunk az oldalak közt, a történet pedig attól függően alakult, miképp kedvezett nekünk a szerencse. Na igen, mutassanak nekem valakit, aki csalás nélkül kiolvasott volna akár egy részt is...
Egy idő után pár barátunkkal együtt úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a papíros AD&D játékkal is, ami már kicsit drágább hobbinak számított, mint a játékkatona gyűjtögetés. Emlékszem, hogy egy szörnyeket bemutató könyvért (Monster Guide) akár 5000 forintot is elkértek akkoriban, amikor az átlagfizetés 15-20 ezer körül mozgott. Minden esetre elég eltökéltek voltunk a témában, így hát addig locsolkodtunk, addig könyörögtünk a szüleinknek, míg összejött egy könyvre való, amit aztán szanaszét fénymásoltattunk apuval és anyuval a munkahelyén. Aztán megvettünk még egy szabálykönyvet is, egy rakás 20, 8, 4, 3 oldalú dobókockát, s belevágtunk a lecsóba!
A papír alapú szerepjáték hihetetlen élmény volt. Minden játékosnak volt egy úgynevezett karakterlapja, amin a játékos által választott hősének képességei, statisztikái voltak feltüntetve. A játék annál érdekesebb volt, minél többen játszottuk, de persze 5-6 embernél sohasem fért el a szobában, meg zsíroskenyérből sem volt több, úgyhogy igyekeztünk limitálni a létszámot. A csapat egyik tagja volt a mesélő, akinek az volt a dolga, hogy kitaláljon a többiek számára valami hihető történetet, egy komplett világot, amibe majd belepiszkíthatunk. A mesélő nem játszott, de sokkal több dolga volt, mint egy mezei játékosnak, hiszen mindenre fel kellett, hogy készüljön. Ha nem mentünk be a barlangba, amit elénk rakott, ugrott fél órányi munkája. Ha eszünkbe se jutott, hogy egy titkos kapcsolót kéne keresni a várfal aljában, vagy pletykákat hallgatni a helyi kocsmában, át kellett írnia az egész sztorit, hogy élvezhető maradjon. Mondanom se kell, nem mindenki volt alkalmas erre a feladatra. A mi dolgunk csupán annyi volt, hogy életre keltsük karakterünk személyiségét. Úgy kellett beszélnünk, cselekednünk, ahogy hősünk tette volna, közben pedig a mesélő folyamatosan úgy alakította a történetet, hogy izgalmas maradjon. Ha szörnyek jöttek, elővettük a dobókockákat, aztán az AD&D szabályrendszereit követve harcoltunk.
Persze egy idő után ezek a partik másról sem szóltak, csak a folyamatos röhögésről. Főleg azután, hogy szegény kétkezes pallosra specializálódott karakteremnek levágták az egyik kezét. Na igen, egyest dobtam a kockával, critical hit lett belőle...
Amúgy talán nem halt ez ki, mert könyvesboltokban (Alexandra) egy csomó fantasy RPG-t láttam, sőt, még egy westernes szabálykönyvvel is találkoztam.
Mi is játszottunk papír, és kockák nélkül. A legjobbak voltak. a KM kiadta hogy ki mivel van, és elkezdte a horror történetet. Így pedig egy gyógyszerfüggő művészetis festős egyetemista, egy drogkereskedő, egy rendőr szelleme, egy történész szelleme aki a második személyisége volt a drogosnak... élmény volt előhívni néha...
Roloca: Vassal Engine-re keress rá.
Ő menet közben improvizált végig, a történteteknek nagyon ritkán volt vége, mert egyre csak mélyebbre merültünk az aktuális világban
A számokat meg vagy hasraütésszerűen, esetleg egy egyszerű fej/írás vagy kő/papír/ollóval döntöttük el, szinte mindent a mesélő alakított, de így szinte mindig jobb volt mint fiyx sztori alapján
@Roloca: Az 51. harcost én pont végigjátszottam vagy 5ször
Most kapásból itt van 12. Mindegyiket kijátszottam, és számomra nem annyira nosztalgikus15 éves fejjel, de órákig el tudtam lenni velük.
Az országút harcosa: Van egy autód is, amire szintén vigyázni kell, le ne robbanjon stb.
Megmérgezve: Ez volt az első, amit "végigjátszottam". A méreg miatt igen izgalmas volt
Sötét herceg: Vámpír test, izgalmas sztori. Ez is jó volt.
A halálontúli király: Máig nem sikerült végigvinnem. Jó kis dungeon rendszerek voltak.
A rettegés erdeje: Nagyon szemét, és hosszú kaland. Ezt sem sikerült végigvinnem, de tetszik.
Kínok kínja: Izgalmas, hosszú sztori. Elég jó volt.
A fekete lovag: A bossfight jól van megoldva. A sztori is jó, csak kicsit sok helyen lehet elhalálozni.
A Hold sikolya: Rögtön az elején egy harc nem túl fair, de a sztori kárpótol.
Tűzevő: Sajnos még nem játszottam végig.
Lélektükör: Remekül példázza mai játékok többségét Menj ide, és szedd össze ezt, meg azt.
Az 51. harcos: Ezt sem sikerült még végigjátszanom.
A sárkány háborúja: Fordulatos, izgalmas, hangulatos. Szuper. Eddigi leghosszabb, amit olvastam.
Van egy horror témájú könyv is, amiben az életpontok mellett arra is kell figyelni, hogy ne rémüljünk halálra. Azt meg szeretném szerezni, ha valaki végigjátszotta írjon PM-et, hogy milyen
Ezekben a könyvekben az a legbámulatosabb, hogy non-lineárisak. Tehát egy 300+ oldalas könyvben egy dologra legalább három féle megoldás jut, kivéve a végső bossfightra. Igen én is nagyon szerettem volna, ha ilyen korban növök fel, amikor ez volt a divat, mert még a Káosz Világa könyv is megvan, csak társak nincsenek hozzá
Ugyanez a bajom a Doom-mal, hogy nagyon hangulatos, főleg a kiegészítővel a multi része. Félreértés elkerülése végett: A Doom-ből készítettek egy társasjátékot is, ahol a pályát "térképrészletek" adják, tehát 1000 + 1 variáció létezik. 2-4 játékos játszhatja a multit 2-6. Anno aktív közössége volt, így kb 60 extra szcenáriót gyűjtöttem össze hozzá.
Sajnos ezeknek a játékoknak az a hátránya, hogy a mai facebook uralta világban senkinek nincs nagyon kedve kimozdulni, és összeülni egy partira.
Ami a videojáték RPG-ket illeti, számomra sokáig rejtély volt, mit esznek ezen az emberek. Gyerekként RTS/FPS-megszállott voltam, ezt később a horrorjátékok iránti szeretet váltotta, és még ma is ez a három zsáner a szívem csücske, meg persze a GTA-k. Aztán jöttek a modern RPG-k, mint az Oblivion és a Vampire, én meg egyre jobban belezúgtam a szerepjátékokba. Csak egy bajom van velük: rohadt sok időt emésztenek fel!