Dear Esther: Egy sikeres művészi alkotás
Igen, ez így elég megfoghatatlan, de talán segít megérteni, ha előhúzok egy példát a kalapból. Pistikét elnyomják a suliban és úgy érzi, értéktelen az élete. Hogy találjon valami célt, festeni kezd, majd miután rájön, hogy ez megnyugtatja, a hobbija lassan szenvedéllyé válik. Minél többször nyomják Pistike fejét a vécébe a nagyok, annál erőszakosabb, sötétebb képeket fest. Végül beiratkozik egy művészeti egyetemre, lediplomázik, és gazdag festőművész lesz belőle, akinek értelmezhetetlen krikszkrakszjait dollármilliókért adják el az aukciósházak.
A művészet tehát könnyen válhat anyagias eszközzé, de a kiindulópontja mindig az önkifejezés. És ez az a pont, ahol a játékok és a művészet sehogy sem akar találkozni.
Mert hisz a játékok célja a szórakoztatás és a pénztermelés, ez az első kódsor megírásától kezdve így van. Egy olyan nagy játék készítése során, mint az Assassin’s Creed III, csak a legritkább esetben születnek döntések művészi megfontolásból. A legtöbb dizájnelem, technikai fejlesztés, vagy épp a nerfelés kizárólag azért jön létre, mert a projektet finanszírozó kiadó minél több embernek el szeretné adni a portékáját. A megacégek világában aligha akadnak kivételek, vagy ha mégis, akkor azok a cégek csak azért kísérletezhetnek, mert korábban annyi pénzt kerestek, hogy nincs, ki dirigáljon nekik – jó példa erre a Valve vagy a Rockstar Games.
Szokás az indie szférát összekeverni a tisztaszívű művészek gyülekezetével, és bár tény, hogy egy független fejlesztő nagyobb szabadságnak örvend, mint egy kiadói rabszolga, azért nem hiszem, hogy egy Super Meat Boy, vagy egy Minecraft komoly önkifejezési eszköz lenne. Ezekben az esetekben a szórakoztatás, nagy ritkán a nosztalgia a mozgatórugó.
Persze nem lenne igazságos a felsorolásból kihagyni a tényleg művészi játékokat. Ilyen a Graveyard című remek, vagy a Dear Esther. Ezek is hajthatnak hasznot (a Dear Esther hatalmas sikernek örvend), de legtöbbször nehéz őket játékként definiálni. Inkább virtuális performanszok, digitális kódba rejtett érzelemadagok.
A többi játékban tehát a művészetnek maximum segítő szerep jut. Egy grafikus kihasználhatja a szépérzékét egy-egy textúra vagy modell megalkotásakor. A pályatervező meríthet a gótika impozáns korszakának gyönyörű épületeiből. De egy AAA-kategóriás játék önmagában még nem lesz művészet, mert nincs mögötte semmi személyes mondanivaló. Maximum a sztorival lehet ezt az oldalt kiegészíteni, de akkor meg interaktív film lesz a végeredmény (mint a Heavy Rain).
A témával kapcsolatos vélemények persze megoszlanak. Sokak szerint a játékokba ölt munka már önmagában is művészet. Ti mit gondoltok, igazuk van?
A gyártósoron egy sémára készülő játékokra NEM mondhatjuk, hogy művészi alkotások.
Ha már Mass Effect: Az első részre mondhatjuk, hogy művészeti alkotás, mert van benne üzenet. Pl Ashley állandóan szidta a más fajúakat " Nem tudom megkülönböztetni őket az állatoktól" " nehogy eltűnjön valamije kapitány amit egy idegenre bízott"... A Rasszizmust belevitte a játékba majd a játék kb felénél amikor a hajón a faji különbségek teljesen eltűnnek mert rájönnek, hogy ősszefogással nagyon sokat el lehet érni és végtére is ugyan azt akarják mindannyian. Vagy a reaperek ábrázolása az a sejtelmesség amitől félelmetesek lesznek. Vagy a zenék és a képek együttes hatása. De a harmadik részben sajnos már nagyn érződik, hogy "rendelésre" készült. Nyilván le kellett zárni a sztorit (és tényleg nagyon jó játék), de valahogy nincs olyan művészi hatása mint az első résznek..
Egy festményt is el kell adni, mert tegyük fel, hogy ugyan tényleg nem azért alkotta meg az illető, hogy pénzt keressen vele, de mégis csak egy szükséges, megkerülhetetlen tényező.
Nem hiszem például, hogy egy kisebb játékstúdió (vagy csak egy-egy ember indie játékok esetében) azért készítene el egy játékot, hogy abból ő komolyabb hasznot reméljen, mert ahhoz elég "szar" egy üzlet.
A másik dolog meg: a "művészet" önmagában is egy elég nehezen behatározható dolog. Mindenkinek mást jelent. Valakinek egy jó meleg húsleves is lehet művészet. Valakinek egy szép festmény, egy film, egy vers vagy csak egy érzés. Én úgy gondolom, hogy ezek közül egyik sem butaság, vagy elvetendő. Mert tényleg mindenkinek más-mást jelent.
Miért lennének pont a játékok kivételek?
Számomra például érzések. Amikor játszom valamivel, s elfog egy olyan megfoghatatlan érzés, amit nem feltétlenül tudok leírni, megfogalmazni, de tudom, hogy kaptam valami pluszt általa. S tök mindegy, hogy egy-egy dialógus, átvezető videó, vagy egy zenei részlet váltotta ki belőlem, mert az a játék része volt.
"De egy AAA-kategóriás játék önmagában még nem lesz művészet, mert nincs mögötte semmi személyes mondanivaló." - miért ne lehetne? Meg mi az, hogy "mondani valóval" definiáljuk a művészetet? Egy festménybe is persze belemagyarázhatjuk, hogy van mondanivalója, de pl. egy versnél is elmondhatom a saját értelmezéseimet. Mindenki értelmezhet saját szíve szerint.
Lásd alattad pont ezt említettem én is. Múltkor a másik cikknél, ahol az "5 játék ami folytatásért kiált" volt a téma, ezt pont kihagytam. Pedig de!
Igazából ide tettem volna az első Witchert is, ha a készítők nem néznek előtte túlságosan körül más háza táján...
Minthogy vannak kísérleti filmek, szerintem simán lehet ezeket "kísérleti játékok"-knak tekinteni.
Illetve véleményem szerint a legjobb, ha a játék úgy művészi értékű, hogy az játék marad. Mint a klasszikus hollywoodi filmek (tehát az 1960 előttiekre gondolok itt). A Casablanca vagy az Érik a gyümölcs simán műalkotások, de ugyanakkor kiváló szórakoztató filmek is. Szerintem a játékok klasszikus kora az az előző 2-3 évtized volt, s a Half Life vagy egy Deus Ex simán tekinthető olyannak, mint a klasszikus hollywoodi filmek. Vagyis melyek egyránt művészi értékkel bírnak és szórakoztatnak. Ez a Mafiára hatványozottan igaz, még akkor is, ha tulajdonképpen -csúnyán mondva- egy pastiche.
Szóval szerintem is BIZONYOS szórakoztató termékekbe ölt munka már maga is művészet. S nincs azzal baj, hogy több ember csinálja, a film is egy összművészeti ág. Illetve ahogy a filmnél bizonyos esetekben a rendezőt vagy a forgatókönyvírót, úgy a játékoknál is ki lehet emelni vezéregyéniségeket, akik az ötletgazdák (mint egy sorozatnál a "creator" ): Pl. régen (hangsúlyozhom: régen
De az is igaz, hogy attól, hogy indie valaki, még nem biztos, hogy művész és művész is marad. Pl. Notch esete vagy a Mount and Blade esete is ez.
Amúgy a Dear Estherrel nekem is az volt a bajom, hogy igazából kiváló játék lehetne, de ez így ebben a formában csak egy interaktív novella. Az, hogy még ugrani sem tudok, elég nonszensz.
Számomraa Spec Ops: The Line mutatta meg igazán, hogy mennyi mindent kilehetne hozni a videojátékokból, mennyi potenciál van benne. Annyira megmutatta ezt, hogy utána nem volt kedvem 1általán semmilyen játékhoz hozzányúlni, mert elment tőlük a kedvem, és érdektelennek tartottam az összeset.
Nagy kár azonban, hogy ebben a globális társadalomban, ahol a multik és a pénz irányít az agyatlan tömegek felett, nem a művészet a nívó. Sajnos nekem viszont nincsenek jó elképzeléseim a jövővel kapcsolatban sem...(na de ez már nem tartozik a témához).
mozerka2: szurkolok, remélem a következő számban benne leszel, érdekelne a véleményed, írásod.
Számomra az Alan Wake vagy a Fahrenheit például egyértelműen művészi darab, hogy a Dear Estherről vagy a Bastion-ről ne is beszéljek.
De például a Battlefield vagy a Crysis nem annyira.
Amúgy, bár tudom, hogy a Wikipedia első oldalán is az szerepel, hogy a művészet célja az önkifejezés kell, hogy legyen, teljesen ezzel sem értek egyet. Például vegyünk egy gyönyörű artworköt, amit akár zenei albumhoz, akár filmhez, akár játékhoz készítenek. Ezek nagy részét megrendelik, elmondják az alkotók, hogy mit szeretnének, az artist pedig elkészíti. Kétségtelen a kép művészet, de a művész nem önkifejezés céljából készíti.
Viszont a játékoknál a végeredmény sok esetben művészet. A Trine grafikája például minden gond nélkül nevezhető művészetnek. Vagy például egy játék zenei anyaga is lehet művészet. Tehát még ha a játék minden eleme nem is tekinthető művészinek, egyes elemei igen. De még egy olyan generic játék, mint a CoD grafikája is nevezhető művészetnek, hiszen az alkotók egy valódi világ mását akarják megteremteni. Nem hiába nevezik ezeket az emberek artist-oknak.
Egyébként a személyes véleményem az, hogy (bizonyos független fejlesztésű címek mellett) azok a játékok állnak a legközelebb a művészethez, amelyek erős érzelmi szálakat rejtenek magukban és/vagy nagyszerű történettel rendelkeznek. Mert valljuk be, azért az MW3 dlc-ket művészetnek nevezni erős túlzás...