Az idő borongós volt a tóparton, szinte egész nap nem bújt elő a nap. (azért a pofám leégett, úgy látszik engem már a gomolyfelhő is lefog...) Miskolcot verte az eső, amin mi csak röhögtünk, az idillt csak egy felettünk röpködő Grippen zavarta meg, de pár kör után ő is elhúzott. Csend és nyugalom - legalább is nekem, a kolléga barátnőjének egész napos programot szereztem azzal, hogy a kisfiam is kivittem a tóra, jut eszembe, még ki kell fizetnem a szittelést.
Aztán csali fel, és hajrá. Csonti, giliszta, pufi, és tucatnyi ízű kukorica, menő etetőanyag, elektronyos kapásjelző, (amit félidőben kolléga hagyományosra cserélt...) de nem jött semmi. Már az ideg ölt meg minket, amikor dél körül megbolondult a halállomány, és Peti mellettem egymás után húzta ki a halakat, dévért, kárászt, még egy ponty is beesett, én meg búsan szákoltam, és lestem a "jancsimat", de semmi. Nem sokkal aztán az indulás előtt volt egy normálisnak mondható kapásom, bevágtam, és azonnal éreztem, hogy "valami van". Hát lett is. Nem tudom meddig tartott, talán negyed óra, húsz perc, de nagyon szép volt. Ide oda mászkáltam a parton, kolléga mind a két botját "elhúztam", de megérte (nekem) mert végül kifogtam a legnagyobb élő halat, amit valaha láttam!
Valamivel 6 Kg feletti a kicsike, és egészséges, mivel vissza kellett engedni.
