Hét év után, szeptemberben végre révbe ért az elsőjátékos Knuist & Perzik projektje, a Wuppo, a kérdés pedig most adott: vajon megérte-e ennyit várni -- na persze azoknak, akik egyáltalán hallottak erről a címről, merthogy meglehetősen a radar alatt repült a holland csapat ötlete. Nos, a válasz az, hogy igen, érdemes volt várni, főleg azoknak, akik szeretik az oldalnézetes platformereket, némi akcióval megédesítve.
Új világ
A Wuppo egy meglehetősen egyszerű felütésből dolgozik: a bajkeverő főszereplőnket egy átlagosnak ígérkező napon kipaterolják a hotelszobájából, miután már megint sikerült mocskot hagynia maga után, a kelleténél egyel többször felbosszantva a főbérlőt. Emberünk, vagyis inkább lényünk, merthogy a Wuppo világát nem humanoidok, hanem különböző, kézzel rajzolt stílusban megálmodott állatkák népesítik be, rövidesen azon találja magát, hogy repül ki az ablakon, és miután magához tért a nem túl kellemes landolást követően, indulhat is a kaland.
A rövid prológust leszámítva igazából innen kezdődik a játék, a fő feladatunk pedig csak annyi, hogy találjunk magunknak egy új otthont, ahol békességben, nem várt repülésektől zavartalanul, majszolhatjuk a fagylaltot, ám ahhoz, hogy megleljük kuckónkat, számos akadályon kell átküzdenünk magunkat, amik nem csak az ügyességünket és az agytekervényeinket teszik próbára, hanem sajnos a türelmünket is.
Run, jump, gun
A Wuppo játékmenete három pilléren nyugszik. Az egyik az ugrálás, magyarul az elénk görgetett, pályáról pályára egyre nehezebb és ezzel együtt színesebb akadályok átlépése -- ezek viszonylag nagy pontosságot igényelnek, de egyszer sem éreztem azt, hogy a játék hibájából nem tudom elérni azt a kiszögellést, ami a továbbjutást jelenti.
A második pillér a már említett logikai feladványok, amelyek kéz a kézben járnak a platformszekciókkal. Kihívásból itt viszonylag kevés van, nagyrészt pofonegyszerű feladványok, amelyek legtöbbször abból állnak, hogy egy torlaszt ledöntsünk, vagy felismerjünk egy mintát -- ennél sokkal nagyobb megmérettetést jelentenek a pályákon elszórt ellenfelek. A bossok meg pláne!
A Wuppo szerves része a küzdelem, ami kisebbik részt egyszerű katonácskák legyűréséből áll, nagyobb részt pedig a főellenfelek megfektetéséből. Ezek jelentik a játék legnagyobb kihívását, és egyúttal ezek szállítják a legtöbb frusztrációt is. Összesen 17 ilyen bestiával lesz dolgunk, amelyek mind változatos taktikákkal nehezítik meg az életünket, ám pontosan itt ütközik ki a Wuppo legnagyobb gyengepontja: amíg a harcrendszer, értsd színes festékpacák ívben való lövése, kiválóan működik a kisebb ellenfelekkel szemben, addig ez csütörtököt mond a bérházméretekkel jelentkező összecsapások során, ráadásul ekkor már az is nehezíti az életünket, hogy magát a karaktert is alig látjuk a több tucatnyi lövedék sűrűjében.
Kalandra fel!
Ehhez aztán hozzájön még az is, hogy maga a világ nem különösebben érdekes, a viccesnek szánt dialógusok sokszor egyáltalán nem csattannak, illetve a grafika stílusa megosztó lehet -- nekem mondjuk tetszett, de simán látom, hogy ez valakit taszít. Mindezek ellenére azonban a Wuppo egy szórakoztató program, ami sokkal többször ad kellemes perceket, mint ahányszor megkeseríti az életünket, imigyen kényelmesen beilleszkedve a kategória középmezőnyébe, ahol minden bizonnyal vissza is siklik a feledés homályába, de most, hogy már tudtok róla, azt mondom, tegyetek vele egy próbát, megéri.
