Lassan megszámolni sem tudom, hány Worms-játék látott mostanra napvilágot, még szerencse, hogy ezt a feladatot már elvégeztük az immáron 25 éves sorozat kapcsán. Az elmúlt negyed évszázad alatt pedig szinte mindegyik epizódhoz volt szerencsém hosszabb-rövidebb időre, attól függően, hogy mennyire tudott lekötni vagy szórakoztatni más kukacok nyikorgós bőrizomtömlőjének másvilágra robbantása, lövése, égetése, bombázása, ütése és késelése. Persze nem feltétlenül ebben a sorrendben és kombinációban.
War never changes
Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy most majd a széken egymást váltva fogunk játszani, annak le kell törjem a lelkesedését. Itt bizony egy szigorúan online játékról van szó. Ráadásul jobbára lőttek a kukac-csapatoknak is, így főleg önmagunkban fogunk rambózni és nindzsázni földigilisztabőrbe bújt avatárunkkal. Mármint úgy kétharmad részt, mert a jelenleg elérhető három játékmód (deathmatch, last worm standing, last team standing) közül csak egy teszi lehetővé a csapatjátékot. Jó, hát nincs itt semmi látnivaló vagy egetrengető, de nem is igazán volt elvárás. Bár azért több csapatalapú játékmódot elviseltem volna, mint a klasszikus capture the flag vagy a king of the hill, de még valamilyen labdajátékot is simán el tudnék képzelni.
Az összesen maximum 32 kukacot megmozgató összecsapások a saját méreteinkhez képest igen nagy pályákon zajlanak, melyek mindegyikén van valami aktiválható kütyü, ami különösebb jelentőséggel vagy haszonnal nem igazán bír, de legalább látványos. A terepek változatosak, látványosak és elég zegzgugosak, de nyilván nem véletlenül: a különféle szellőzők, konténerek, vécék rejtekhelyet biztosítanak az oda becsusszanóknak, akik így lesből támadhatnak. Persze a szűk helyeknek megvan az a hátulütője, hogy például a birkavető elől nem könnyű elbújni bennük...
A tájékozódást a minimap könnyíti, melyen a felvillanó vörös pöttyök a harcok helyszínét jelzik, hogy még könnyebben megtalálhassuk a következő fraget. Legnagyobb szerencsénkre földigilisztáink minden elődjüket és olimpiai sportolókat megszégyenítő ügyességgel ugranak, bukfenceznek és kapaszkodnak meg akár a falakon is. Ehhez jön hozzá még a közlekedést könnyítő kötél, vagy éppen a jetpack, amivel aztán, még ha limitált ideig is, de szó szerint újabb magasságokba emelhetjük mozgékonyságunkat.
Nem a fegyver öl
Arzenálunk viszont sehol sincsen a korábbról megszokottakhoz képest, persze az ikonikus marhaságok, mint a Szent Kézigránát, a Banánbomba és a már említett Birkavető nem hiányozhat. Néhány megkérdőjelezhető hasznosságú újdonság is feltűnik a sorban, mint például a plazmavető. Már csak arra kell ügyelnünk, hogy maximum két fegyver, egy kiegészítő, egy közlekedést segítő felszerelés, valamint valamelyik gránát lehet nálunk, végszükség esetén pedig még mindig előránthatjuk a fa testápolót.
Hála az körökre osztott játékmenet elhagáyásának a Worms Rumble egyébként nagyon feszes tempót diktál, már amikor nem valahol az akciótól messze kószálunk az egyik eldugott szellőzőben. A kukacok pattognak, röpködnek, gurulva bukfencezenk, lőnek és igen gyorsan haláloznak – de ha sikerül elbújni, akkor felgyógyulhatunk elsősegélycsomag nélkül is. Az irányítás precíz még kontrollerrel is, ami azért különösen fontos, mert a keresztplatform-játéklehetőségnek hála a PC-s és konzolos játékosok együtt játszva robbanthatják egymást a halálba, így szinte bármikor percek alatt indíthatunk egy meccset.
Az már persze más kérdés, hogy ez a lelkesedés meddig fog kitartani a játékosok részéről (bár PS-en erős fegyvertény, hogy PS Plusszal ingyen elérhető). Mert lássuk be, a Worms Rumble csak a Worms-játékokhoz mérten újít, igazából bármelyi oldalnézetes arena shooter tudja ezt, sőt van, amelyik még többet is. Még szerencse, hogy igen noymott áron kínálják, ami miatt azért hajlamosabbak vagyunk szemet hunyni a hiányosságai fölött.
