Amikor a hidegháború már a múlté
A nyolcvanas évek közepén járunk. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a világ két szuperhatalma néz farkasszemet egymással, míg a szovjet fél egyszer csak úgy dönt, lerohanja Európát. Kitör a harmadik világháború. Az Egyesült Államok csapatokat küld, hogy feltartóztassa a megállíthatatlannak tűnő vörös hadsereget, de eközben Seattle kikötőjébe befut jó néhány azonosítatlan szállítóhajó megkezdődik Amerika titkos inváziója, megnyílik a második front. Valahol itt kapcsolódunk a játék egyszemélyes hadjáratába, amely voltaképpen csak arra szolgál, hogy elsajátítsuk a játék alapvető ismereteit, és felkészítsen minket az igazi mókára: a többszereplős módra. De erről majd kicsit később.
RTS új alapokon
Mivel valós idejű stratégiai játékkal már mindenki játszott, nagyjából tisztában vagytok azzal, mire is számíthattok a WiC-ban. Apró egységeket kell terelgetni, melyekkel meg kell semmisíteni az ellenfél egységeit vagy épületeit. Ezerszer lerágott csont, szinte mindenkinek elege van már ezekből a klisékből. Ezt nagyon jól érezhették a Massive fejlesztői is, ugyanis ezúttal a játékosok bele vannak kényszerítve a csapatmunkába, s a háttérben meghúzódó, időközben két tucat tankot legyártó embereknek semmi szerep nem jut a hadszíntéren.
Engedjétek meg, hogy elmagyarázzam, miről is szól a World in Conflict! A játékban található mindhárom játékmódban (Tug of War, Assault Lines és Domination) alapvető célunk az, hogy a pályán található parancsnoki állásokat ellenőrzésünk alá vonjuk, azaz szárazföldi csapatokat vezényeljünk rájuk és megsemmisítsük az ott található ellenségeseket. Egy ilyen parancsnoki állás két-három (esetleg több) kontrollpontból áll, melyek elszórva találhatók a térképen. Amennyiben ezekre mind sikerül csapatunknak (nem csak nekünk egyedül) egységeket eljuttatni, akkor a terület a miénk lesz és tettünk egy lépést a győzelem felé. Ezeket a pontokat természetesen meg is kell védenünk az ellentámadásoktól. Amennyiben rajtuk maradunk pár percig, idővel kiépülnek körülöttük igen hathatós védelmi épületek, melyek alaposan lelassíthatják ellenfeleinket abban, hogy átvegyék az irányítást azok felett.
Haderőnket négyféle kategóriából választhatjuk ki: gyalogság, páncélosok, támogató szerepet betöltő egységek (ide tartozik a tüzérség is), illetve légierő (azaz helikopterek). Miután kiválasztjuk a számunkra legszimpatikusabb szerepet, a képernyő jobb felső sarkában található menü megnyitásával vásárolhatunk egységeket a rendelkezésünkre álló pontmennyiségből. Itt szerepkörönként nagyjából 8-10 egységtípussal találkozhatunk, melyek mindegyikének megvannak az erősségei és gyengéi. Például a nehéztankok pillanatok alatt képesek bármilyen tüzérségi vagy légelhárító üteget szétkapni, viszont védtelenek a támadó helikopterekkel szemben. A helikoptereket könnyedén leszedik az olcsó, erdőkben könnyen megbúvó gyalogos egységek, akiket pedig bármikor elintézhetünk pár könnyű páncélossal, és így tovább
Vásárolni azokból az egységekből is tudunk, melyek nem tartoznak saját kategóriánkba, de ilyenkor jóval több pontba kerülnek. Túl sok pont nem áll rendelkezésünkre, így legfeljebb 5-6 egységet fogunk irányítani egyidejűleg. Bár ez szám messze áll például a Supreme Commanderben található limitmentességhez, mégis teljes figyelmünket leköti majd ezek irányítása, hiszen itt nem csupán saját magunkkal kell majd törődnünk a pályán. A győzelem érdekében mindenkinek össze kell fogni, s bármely szerepet is töltünk be, mindig figyelemmel kell kísérnünk a többiek csapatmozgását is.
Ki ne szeretne atombombákkal dobálózni?
Igazi kuriózumnak számít a játékban található taktikai pontok szerepe is, melyekhez teljesítményünk függvényében juthatunk (pusztítással, javítással, vagy épp a kontrollpontok védelmének kialakításával és elfoglalásával). A képernyő bal felső sarkában található TA (Tactical Aid) pontokat rengeteg dologra költhetjük. Kérhetünk javítóegység ledobását, lézerirányítású bombákat dobhatunk épületekre és hidakra (ez utóbbival megakadályozhatjuk az ellenfél előre nyomulását is), igényelhetünk kisebb-nagyobb tüzérségi támadásokat, szórhatunk napalmot az erdőben megbújó gyalogságra, vagy elegendő pont esetén akár nukleáris csapást is mérhetünk a zsúfoltabb területekre. Külön érdekesség még, hogy többszereplős módban ezeket a pontokat akár oda is adhatjuk csapattársainknak.
A legszebb RTS
Véleményem szerint a World in Conflict a történelem legszebb valós idejű stratégiai játéka, mely még olyan címeket is maga mögé parancsolt e téren, mint a nemrég megjelent Command and Conquer 3. A grafikát nem lehet eleget dicsérni és nehezen találni annyi pozitív jelzőt, ami ráillene. Talán az egyik legtöbbször a programra ráruházott jelző a részlet gazdag, mely természetesen a grafikára is igaz. Amint egérgörgőnk segítségével benagyítunk a térképre, feltűnnek azok az apró részletek, melyekre más RTS-ekben eddig még nem volt példa. Láthatjuk a házak tetején lévő szögelést, a harckocsikon felismerhető minden egyes apró részlet, a templomtoronyban ott billeg a harang, a gyalogos egységek vastag nyomot hagynak a hóban (és ráadásul milyet!). Megfigyelhetjük a levegőben hasító rakétákat és tüzérségi lövegeket, a fák lombjain megszámolhatjuk a leveleket, a katonák arca pedig nem három egymásra fordított háromszögből áll. Na és azok a robbanások! A hozzájuk kapcsolódó füsteffektusok eszement jól néznek ki, ráadásul a Havok fizikai
motornak köszönhetően minden engedelmeskedik is a newtoni törvényeknek (a lökéshullámoktól meghajló fák, szétrepülő roncsok stb.). Mindezek tetejére a táj teljes mértékben lerombolható, minden egyes tereptárgy elpusztítható. Sőt, a nagyobb robbanások lyukakat vájnak a talajba, melyeket aztán ügyesebb játékosok ki is használhatnak arra, hogy megbújjanak az ellenfél látótere elől!
A játék támogatja a legtöbb videokártyát és hardvert, skálázhatóságának köszönhetően szinte bármilyen gépen jól fut. Mi maximum részletesség mellett próbáltuk ki, s egészen jól futott, amíg 30-40 egység és piszok sok robbanás nem volt egyszerre a képernyőn. A World in Conflict támogatja a DirectX 10-es kártyákat is, de ahogy az lenni szokott, ettől nem szabad sokat várnunk. Az, hogy most milyen recés a füsteffektek széle, vagy milyen pontos a felhők által kitakart nap árnyékolása szinte senkit nem érdekel, a program sima DX9-en is fergetegesen jól néz ki.
Multiban az igazi
Mint azt már a cikk elején hangsúlyoztam, a játék kifejezetten többszereplős módra készült. Bevallom e nélkül a játék nem is lenne több, mint egyszerű tucat RTS, egy szépen csillogó köntösbe bújtatva. A WiC valódi értékei a multiplayer menüpont alatt mutatkoznak meg, ahol hatalmas (legfeljebb 16 fős) csatákat vívhatunk a szovjet és amerikai oldalon egyaránt. Itt kamatoztathatjuk a kampányban felvett tudásunkat és kipróbálhatunk jó pár olyan dolgot, melyre addig még nem volt lehetőségünk. A legfontosabb természetesen a megfelelő kommunikáció és csapatmunka lesz, hiszen csak pár egység áll majd rendelkezésünkre, igazi hadsereggé csak társainkkal együtt válhatunk.
A kommunikációt beépített VOIP (mikrofonos hangkommunikáció) segíti, mely természetesen roppant egyszerűen, egyetlen gomb lenyomásával hozható működésbe. Ezen kívül a Q billentyű lenyomva tartása esetén a szemünk elé gördülő menüből kérhetünk különféle segítséget társainktól, vagy informálhatjuk őket saját szándékainkról.
A csapatmunka hasonlóképp fontos, mint mondjuk a Battlefield játékok esetében, ahol az egyéni teljesítmény bár sokat nyomhat a latban, mégsem elég a győzelemhez. Ezért mindig rá leszünk utalva játékostársainkra, ami gyakran igen frusztráló helyzeteket eredményezhet. Ugyanis ha az ellenfél akár kicsit is képes összedolgozni, társaink pedig nem igazán, akkor akárhogy is kapálózunk, nem leszünk képesek a győzelemre, és pillanatok alatt felidegesíthetjük magunkat. Gyakran előfordult velem, hogy tankjaim légvédelem hiányában felmorzsolódtak a fronton, vagy tüzérségi egységeimet becserkészte pár szemtelenül a frontvonal mögé ledobott gyalogos. Egyedül nem leszünk képesek minden egységtípus legyőzésére, így ez a fajta egymásra utaltság hamar elveheti a kezdő játékosok kedvét a játéktól.
Kiváló áru
Most veszem észre, hogy elfogyott a cikkre szánt hely, pedig rengeteg dologról nem esett még szó. Az biztos, hogy erről a játékról nagyon sokat és csakis csupa jót lehetne írni, de mivel mi is keretek közé vagyunk szorítva, így azt javaslom, szerezzetek be egy példányt belőle és győződjetek meg ti magatok arról, hogy milyen kivételes alkotásról is van szó. A World in Conflict az év valós idejű stratégiai játéka, melyet mostantól egy szinten érdemes említeni a Starcrafttal. Kihagyhatatlan, páratlan alkotás egyszerűen atomjó.
