Kezdésnek nem árt tisztázni, hogy mi is az a Wonderbook. Bizonyára akad olyan olvasónk, akinek fogalma sincs róla, hogy a Sony nemrégiben megjelentetett egy új, kifejezetten gyerekeknek tervezett kiterjesztett valóság (augmented reality  – bővebben lásd keretes írásunkat) kiegészítőt a PlayStation 3 mellé. A Wonderbook egy könyvet formázó eszköz, mely a PlayStation Eye kamerával és a Move-val közösen meglehetősen érdekes játékélményt varázsol a nappaliba. Az ember lekuporodik a könyv elé, bekapcsolja a tévét és a konzolt, majd figyeli saját magát, amint egy virtuális környezettel interakcióba lépve különböző feladatokat old meg. Remek elképzelés – kár, hogy játékot faragni köré közel lehetetlen, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A Book of Spells is inkább interaktív minijáték-gyűjtemény, és bár annak nem rossz, kétszer is meg kell gondolnunk a vásárláskor, hogy kinek is szánjuk.

Alohomora!

A Wonderbookhoz tehát egy teljes Move-szettre és egy PS3-ra lesz szükségünk. A kalibrálás nagyjából tíz percet vesz el az életünkből, s már itt muszáj megjegyezni, hogy addig, míg helyet nem csináltunk a tévé alatt, jobb be se kapcsolni a konzolt. Bár a Wonderbook korántsem egy Nike+ Kinect Training, a zökkenőmentes játékhoz elengedhetetlen, hogy a tévé pont szemben legyen velünk, és a padlón legyen elég szabad tér, nagyjából másfél méter távolságra a kamerától. Utóbbit a tévé alá vagy fölé érdemes tenni, lefelé fordított lencsékkel, hogy a földön kuporogva pont a fejünk búbját vegye, látótere fókuszában a könyvvel. Ha a körülmények optimálisak, viszonylag stabil Move-élményt kapunk, ami a sok nálam járt, használhatatlan mozgásérzékelős program után kellemes meglepetés. Mindez viszont nem egyenlő a tökéletességgel: a Wonderbook könnyen elveszti a jelet, ha ránk esteledik, és különösen mókás, mikor a kalibrálás alatt a játék kedvesen arra kér, kapcsoljunk fel minden fényforrást a szobában, hadd kapjon anyu és apu agyvérzést a villanyszámla láttán. A megvilágosodást követően végre indulhat a játék, hogy megelevenedjen előttünk az elsőéves roxforti diákok nehézségekkel és mágiával teli élete.

Capitulatus!

A Book of Spells története szerint gólyák vagyunk a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, s mint minden elsősnek, nekünk is házat kell választanunk magunknak – nesze neked, Teszlek Süveg! Bár vonzó ötlet rögvest a Griffendél oroszlánjai közé csapni, a Mardekár egy kicsit viccesebb elsőre, igaz, túl nagy eltérés nincs a különböző házak között, ezzel apróbb taslit adva az újrajátszhatósági értéknek. Akárkikhez is csatlakozzunk, ugyanúgy Miranda Dabrak Varázslástan című könyvét kell kikölcsönöznünk a könyvtár zárolt részéből, melyet a legendás boszorkány azért írt, hogy a mágiával még csak ismerkedő ifjoncok egy helyről tanulhassák meg a legfontosabb varázsigéket. A játékélmény pofonegyszerű, minden oldalon egy új ige vár bennünket, melyekhez esetenként aranyos és tanulságos történetek társulnak. A tanulási folyamat ennél nem is lehetne barátságosabb: Fazekas István dörmögő hangon magyarázza el, hogyan mozgassuk a varázspálcát és mely objektumokkal lépjünk kapcsolatba, mi pedig a Move világító fagyitölcsérével a könyv felett hadonászva a lehető legpontosabb módon hajtjuk végre az utasításokat. Ja, hogy még nem mondtuk? Bizony, a Book of Spells hazánkban teljes magyar szinkronnal került a boltokba, Fazekas és Menszátor Magdolna (ő szólaltatja meg Mirandát) pedig lenyűgöző munkát végeztek. Beleélésükre és kiejtésükre egy szavunk sem lehet, a gyerekek tényleg úgy fogják érezni, hogy ez a mese hozzájuk, sőt, róluk szól. Ugyanakkor felnőtt fejjel nem tudtuk megállni a kaján vigyorgást az olyan mondatok hallatán, mint amikor a becsületben megőszült roxforti tanár őszinte csodálattal a hangjában dicsért bennünket, amiért ilyen jól bánunk a varázspálcánkkal, melyet mellesleg a játék elején kell kiválasztanunk – mi a „12 hüvelykes, merev” pálcát választottuk, inkább ne kérdezzétek, miért.

Adava Kedavra?

A játék öt fejezetre oszlik, melyek során varázslatok tucatjait sajátítjuk el, és a segítségükkel elbánunk az elszabadult papírsárkányokkal, vizet fakasztunk a pálcánk végéből, vagy patrónust idézünk a szemtelen dementorok megfutamítására. A hangulat meseszerű, az élmény pedig csodálatos – de ha jobban belegondolunk, nem is igen játszunk, inkább csak megtesszük, amit a program kér tőlünk, és lapozunk a következő oldalra. Az első órában ez még elmegy, de mikor már három órát követően is ugyanazt csináljuk, felmerül a kérdés, hogy lesz-e ez jobb vagy esetleg más? Nos, megspóroljuk nektek a hosszas töprengést: nem lesz. A Book of Spells az első 60 perce alatt gyakorlatilag mindent megmutat, és innentől ugyanazt a mintát folytatja a stáblistáig. A játék tehát egy kissé egysíkú, ráadásul rövidke (6-7 óra, ha minden mesét megnézünk és kísérletezünk is kicsit) is, ami nem túl pozitív tulajdonság, főleg akkor, ha a játék mellé meg kell venni a Move perifériát is. A monotonitást persze ügyesen rejtegeti a játék, hisz látszólag mindig olyan problémával szembesülünk, amire pár oldallal korábban még nem volt példa. Ha kisgyermeket ültetünk a Wonderbook elé, ideig-óráig működik a varázs, a felnőtteknek viszont hamar leesik a tantusz, és legyen akármilyen szép vagy kidolgozott a játék, bizony könnyen ásításba fulladhat a kaland. Persze, tény, hogy a Book of Spellst nem felnőtteknek szánták, de azért a valamivel nagyobb szabadság vagy a több opcionális lehetőség jól jött volna – főleg a záróvizsgán.

Crucio!

Technikai fronton a Book of Spells kiválóan vizsgázik. A fent említett apró nüanszok a lámpakapcsolóval végső soron lenyelhetők, a látvány pedig, amit a tévére varázsol a játék, 6-tól 99 éves korig képes bárkit mosolyra fakasztani. A könyv nagyon jól néz ki a képernyőn, minden lapja más-más világba vezet, a különleges effektek pedig remekül illeszkednek a háttérben meghúzódó valóságba, holott az efféle összkép még a filmeknek is gondot jelent olykor-olykor, hát még a játékoknak. A szinkront már méltattuk, a zene pedig csak tovább emeli a hangzás nyújtotta élményt. A legnagyobb piros pontot viszont kétségtelenül a már említett mesék kidolgozása érdemli. Ezek a történetek virtuális bábszínház formájában elevenednek meg, egyes szavak vagy események pedig a mi közbenjárásunkat is megkövetelik. A könyv két oldalán megjelenő papírfülek meghúzásával eldönthetjük, hogy mit mondjon vagy csináljon az adott szereplő, az eredmény pedig sokszor vicces, főleg, ha tudatosan rosszat választunk. Kicsit mondjuk kiábrándító, hogy a Book of Spells erkölcsi nevelőmódszere úgy gyömöszöli le a tanulságot a gyerek torkán, mint Nagini az óvatlan elsőévest, de hát a Harry Potter világ mindig is elég szoros kereteket szabott a gondolkodásnak, úgyhogy ez aligha róható fel a programnak. Sokkal nagyobb gond, hogy mint játék, a Book of Spells hosszú távon nem igazán működik, hisz virtuális házi feladatot a Roxforton túl is feladhat a tanár.

Felmerül hát a kérdés, hogy mégis kinek ajánlható Miranda Dabrak tankönyve. Nos, elsősorban azoknak, akiknek szánták: ha van a családban Harry Potter-mániás kiskölyök, ez lesz az a PS3-as program, amit lehetetlen lesz kitépni a kezei közül. Amennyiben viszont nincs, vagy már lecsengett a varázslótanonc-korszak, félő, hogy csak egy látványos, de drága porfogó lesz a Wonderbook – legalábbis addig, míg új játék nem jön hozzá.