Az első Two Worldről még NightBagoly kollégám írt évekkel ezelőtt, így nem árt újra elmondani, hogy a TW bizony minden volt, csak jó játék nem. Bugok bugok hátán, monoton játékmenet, fertelmes technikai háttér és a Diablo legkedveltebb elemeinek ügyetlen koppintása jellemezte az első részt, így nem csoda, hogy a néhány lelkes rajongó igyekezete ellenére is feledésbe merült. Mikor meghallottuk, hogy a lengyel fejlesztők a folytatáson dolgoznak, eléggé megrökönyödtünk, hisz a sok rossz emlék után igencsak esélytelennek tűnt, hogy a csapat vállalható játékot dobjon piacra. Most viszont hajlandóak vagyunk minden rosszmájú megjegyzésünk miatt elnézést kérni, lévén hogy a Reality Pump munkatársai véghezvitték a lehetetlent, és egy tényleg jó szerepjátékot tettek le az asztalra a Two Worlds 2 személyében.
Régi ismerősök
A Two Worlds 2 első ránézésre egy teljesen sztenderd fantasy szerepjáték benyomását kelti. A történet semmi újdonsággal nem szolgál, hisz most is egy ügyeletes világpusztító rosszfiút kell megállítanunk, a játékélmény pedig az első perctől kezdve hozza a Gothic óta kötelező, modern kliséket. Van egy világ, amit szabadon bejárhatunk (Antaloor), nekünk pedig nincs más dolgunk, mint küldetések hosszú sorozatán át kiszabadítani húgunkat és legyőzni a gonosz halállovagot, aki az orkok kiirtása mellett szívesen élesztget túlvilági istenségeket. Főhősünk egy névtelen figura, akin semmit sem változtathatunk, az NPC-k velünk való kapcsolata pedig épp ezért a játék elejétől fix. Eddig a pontig tehát semmi olyasmi nincs a játékban, ami akár csak egy kicsit is kiemelné a tömegből, ám ahogy elkezdődnek a kalandok, és megkapjuk a tényleg gigászi területet, olyan érzés tölt el bennünket, amilyennel már nagyon régen nem találkoztunk.
A Two Worlds 2 ugyanis ahelyett, hogy erőltetett újdonságokkal törne a csúcsra, inkább biztonságos talajon építkezve mutatja be, hogyan lehet remek játékot készíteni a már meglévő recept alapján. Jó példa erre maga a játékélmény, ami csakúgy, mint az eddig leírtak, ismerős lehet más szerepjátékokból. Barangolásaink során a főküldetések mellett rengeteg kisebb missziót vállalhatunk el, melyekért a legkülönbözőbb jutalmak járnak. Nemcsak pénzt kaphatunk, de rengeteg felszerelést, gyógyitalt, receptet, sőt, tippeket, melyek az amúgy nehezen felfedezhető barlangrendszereket segítenek felkutatni. Ugyan a főszál cselekménye csak 10-15 órát tesz ki, a mellékküldetések és egyéb apróságok akár 60-80 órára is kitolhatják a játékidőt. Maguk a missziók egyébként jól felépített szabályrendszert követnek. Ha elvállalunk egyet, legyen az fontos avagy sem, szinte biztos, hogy többféle módon juthatunk el a megoldásukhoz. Tehát, ha az elsőre választott elgondolás nem vezet eredményre, akkor ne adjuk fel, keressünk új utat, hátha azzal gyorsabban elérjük az áhított célt.
Lovaspóló
A játék bejárható birodalma hatalmas, sokszorosan ráver a két számmal ezelőtt bemutatott Arcania területére. Teleportok itt is vannak, és a sztori elején kapott teleportkővel bárhonnan elérhetjük őket, vagyis nem kell gyalog elcaplatnunk egyik kaputól a másikig. Persze akkor sincs gond, ha a hagyományos módon támad kedvünk közlekedni, és itt most nem a divatjamúlt gyaloglásra gondolunk. Lovakat szinte bárhol és bármikor találhatunk, használatuk pedig minden eddiginél jobban emlékeztet egy igazi hátas megülésére. Az irányítás kulcsa a jobb egérgomb, mellyel megsarkantyúzhatjuk a jószágot, s minél többet bökünk a paci oldalába, annál gyorsabban fut majd szegény pára. Egy idő után persze elege lesz, így ha a sebességmérő csík pirosba szalad, ne kattintsunk többet, mert a ló ledob a hátáról, ez pedig alkalmanként igen kínos helyzetet eredményezhet, főleg ha épp menekülünk valakik, illetve valamik elől. Ez egyébként igen sűrűn előfordul a Two Worlds II-ben, az első öt-hat szinten még egy méretes hangya is simán lezúz minket. Így aztán ha nem fejlődünk elég sokat, jobb, ha nem merészkedünk túl messze a békés városoktól. Ha pedig már szóba került a fejlődés, emlékezzünk meg erről is.
A Two Worlds 2-ben is a tapasztalati pontok jelentik a szintlépés kulcsát, a különféle skilleket pedig a játék magától oldja fel egy bizonyos fejlettségi szint után. Az XP pontokat aztán ezen tulajdonságok között oszthatjuk el, de akárcsak a Gothic-sorozatban, itt sincs megkötés arra vonatkozóan, hogy éppen milyen irányba szeretnénk gyúrni hősünk képességeit. A repertoár egyébként a harcostól a máguson át az íjászig terjed, noha a játék egyetlen komoly negatívuma a vandál közelharcosok dolgát igencsak meg fogja nehezíteni. Történetesen arról van szó, hogy a Two Worls 2 valós idejű közelharca a legtöbbször eszeveszett hadonászásba torkollik, melyből az épp erősebb fegyvert birtokló jön ki győztesen. Meg lehet szokni a dolgot, nem rombolja le a játékélményt, de azért elég érthetetlen, hogy ha más szerepjátékoknak sikerült működőképes rendszerrel előállniuk (pl. Dragon Age), akkor a Two Worlds 2 fejlesztői miért maradtak ennél a fapados megoldásnál.
Álomföld
A játék tálalása első osztályú, legyen szó akár a csodálatos grafikáról vagy a szuper zenéről. Előbbibe talán csak a karaktermodellek gyenge animációi okán tudunk belekötni (a főhős vállrángatása elég emlékezetes), de azt hiszem, ezt az apróságot elnézhetjük egy olyan RPG-nek, amiben egy darab grafikai hibát nem találni, s amely úgy repeszt egy átlagos gépen is, hogy el se hisszük. A tájak döbbenetesen részletesek, tele vannak élettel, a töltés pedig jelen van ugyan, de egyáltalán nem idegesítő. A víz pedig egyenesen gyönyörű, pláne távolból. A szinkron viszont elég fapados, a színészek abszolút érzelemmentesen, monotonul vartyogják végig a játékot. Az dialógusok szövege nagy általánosságban elmegy, habár magával a sztorival nem lehetünk maximálisan elégedettek. A forgatókönyv eléggé csapongó, nem mindig tiszta, mit miért is csinálunk, az in medias res kezdést pedig túl hirtelen váltja a ránk szakadó szabadság. Emiatt aztán a szereplők iránt sem táplálunk semmi szimpátiát, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Two Worlds 2-ben a történet csak alibinek van. A lényeg itt egy hatalmas, lélegző fantasy világ, amit milliónyi küldetés és lehetőség tesz teljessé. Hosszú oldalakon át tudnék még áradozni a játék jó tulajdonságairól, de nem teszem, mert sokkal jobb, ha mindenki maga fedezi fel a TW 2 pozitívumait. Ajánlani viszont csak azon játékosoknak merem tiszta szívből, akik már tapasztaltabbak a keményvonalas RPG-k terén, mert a Reality Pump munkája itt-ott komoly kihívás elé állíthatja a műfaj öreg veteránjait is.
