Minden ifjú szamuráj életében eljön egyszer a nagy pillanat, mikor először mártja meg pengéjét egy másik harcosban. Hiroki nem is sejtette, hogy számára ez milyen hamar eljön, egy őrületes eseményláncolat részeként, ahogy épp mestere útmutatásait követve igyekezett szorgosan leutánozni mozdulatait, hogy egyszer ő is igazi kardforgatóvá válhasson. Mesterét azonban hirtelen elszólítja a kötelesség, mivel váratlanul ellenséges csapatok törnek a városra, ezt hallva pedig Hiroki is a segítségére siet, és félelmet nem ismerve csap össze a támadókkal, azonban minden igyekezete ellenére nem tudja elkerülni az elkerülhetetlent.
Az évek múlásával a város lassacskán kiheveri a támadást, és újra talpra áll, az immáron férfivá cseperedett Hiroki pedig szíve hölgye, Aiko oldalán igyekszik minden környező településnek segítséget nyújtani. A tragédia azonban így is megismétlődik. Hiroki nem tudja betartani mesterének tett ígéretét, a kötelesség, a szerelem és a becsület között őrlődve pedig elszánt harcosokkal, régi riválisokkal és túlvilági lényekkel összecsapva igyekszik megtalálni a helyes utat.
Ha valaki imádja a fekete-fehér szamuráj filmeket, annak a Trek to Yomi valószínűleg szerelem lesz első látásra. Látvány, hangulat és megoldások terén a játék tényleg remekül visszaadja a klasszikusokat, de persze, ha valakinek nagyon piszkálná a szemét az „öregbítő szűrő”, akkor bármikor kikapcsolhatja. A Trek to Yomi rögzített kameraállásaival azonban már sajnos nem lehet mit kezdeni, amik az oldalnézetes összecsapásoknál ugyan kifejezetten jól működnek, ellenben a felfedezésnél és a nagyobb területekre fókuszálva gyakran megnehezítik a navigációt, a belátást, és könnyen elvesznek a részletek.
A pályák felépítése egyszerű, de nagyszerű, bár egyes hangulatfokozónak szánt szakaszok elég üresnek és indokolatlanul hosszúnak érződnek, valamint bizonyos helyszínek többször is visszaköszönnek. Alaposan körülnézni viszont mindig érdemes, ugyanis, ha elég szemfülesek vagyunk, akkor az életerőnket vagy állóképességünket növelő kulacsok, gyűjthető tárgyak üthetik a markunkat, sőt fegyverutánpótlást is kaphatunk, de még bajbajutott NPC-kbe is belefuthatunk, akik megjutalmazzák segítségünket. Persze azért érdemes vigyázni, ugyanis életerőnket többnyire csak a mentési pontként is szolgáló oltároknál tudjuk feltölteni, amik szerencsére azért egész bőkezűen vannak elszórva a pályákon.
Maga a játékmenet egyébként többnyire a felfedezés és kardpárbajok váltakozásából áll, amik eleinte kellemesen szórakoztatóak, azonban idővel kissé ismétlődővé válnak. Egész hamar kiismerhetők az ellenféltípusok hárítható és csak kikerülhető csapásai, a fokozatosan feloldott új technikáknak pedig már a töredéke is elég ahhoz, hogy elbánjunk rosszakaróinkkal. A harcrendszer ráadásul közel sem tökéletes, így tapasztaltunk például olyat, hogy két ellenfél közé menthetetlenül beragadva tehetetlenül néztük, ahogy lefaragják életerőnket, miközben moccanni sem tudtunk, és valahogy a lábak közti átgördülés is sokkal többször volt sikeres a gépi ellenfeleknek, mint nekünk. Az ellenfelek viszont cserébe roppant korrektek és udvariasak, ugyanis, ha nagy számban rontanak ránk, akkor is csak néhányan próbálnak az életünkre törni, társaik pedig a háttérben várnak türelmesen, hogy beugorhassanak egy lekaszabolt kollégájuk helyére. A kard mellett szerencsére különböző távolsági fegyverekkel is bővül arzenálunk, amik sok esetben kapóra jönnek utunk során, de ellenfeleink számát néha környezeti csapdák bevetésével is leredukálhatjuk. A kalandozás közepette időnként egy bot egyszerűségű fejtörő is az utunkat állhatja, melynek megoldásához elég alaposan körbenéznünk, és begördítenünk a helyére a megfelelő szimbólumokat.
A Trek to Yomi egy látványában és hangulatában is jól eltalált alkotás, ami sokszor tényleg olyan hatást kelt, mint egy klasszikus szamurájos film, játszható formában. Mindazonáltal, még ha a kardpárbajok eleinte élvezetesek is a maguk módján, sajnos kissé csiszolatlanok, és idővel eléggé egyhangúvá válnak, hiába az új technikák folyamatosan bővülő sora. A kameranézet szintén okozhat időnként fejfájást, és bár a cselekmény egész érdekes, a játék összességében egy mész-kaszabolsz váltakozás, kisebb szünetekkel és közjátékokkal. A leírtak ellenére persze a Trek to Yomi abszolút nem rossz, sőt egy kifejezetten érdekes kísérlet, ami ugyan közel sem formabontó, a téma kedvelői viszont hibái ellenére is garantáltan imádni fognak. A pár órás játékidő kitolására, mondjuk, legalább egy túlélő mód elfért volna még benne.
