A kezdet kezdetén

A történet – merthogy szerencsére ezt sem hanyagolták el – a Cybertron bolygóra kalauzol el minket, ahol már hosszú ideje tart az Autobotok és az Álcák között dúló háború. A harc egy ideje már kiegyenlítetlen, ám a küzdelem a fordulópontjához érkezik, ugyanis Megatron felfedezi a titokzatos Dark Energon nevű „anyagot”, amelytől azt várja, hogy végleg eldönti a háború kimenetelét, természetesen az általa vezetett Álcák javára. A program indítását követően külön találkozhatunk az Autobotok és az Álcák kampányával, és a történet kronológiája szerint Megatron csapatának kalandjaival kezdődik sztori, majd ezt követi az Autobot szekció, de nem muszáj a negatív oldallal nyitnunk, ha a szívünk Optimus csapata felé húz, akkor kezdhetünk az ő kampányukkal is, és ha azzal megvagyunk, akkor utólag is belecsaphatunk az Álcák őrületébe. A WfC műfaját tekintve egy third person shooter, és szerencsénkre nem is akar ennél többnek látszani, pontosan azt kapjuk, amit egy ilyen programtól vár az ember. A lényeg szinte végig azon lesz, hogy halomra lőjjük a felénk áradó ellenséges elemeket, ám ennek ellenére a játék nem válik unalmassá, sem monotonná – köszönhetően a fejlesztők apró ötleteinek és arányérzékének.

A rendelkezésünkre álló mindkét kampányban öt fejezetet kell végigküzdenünk, s igaz ugyan, hogy mind az Álcáknál, mind az Autobotoknál az utolsó fejezet egyetlen nagy boss fight, de ennek ellenére sem beszélhetünk rövid játékmenetről, ugyanis a végső harcokat felvezető négy pálya mind a két frakció esetében irgalmatlanul nagy területeket foglal magába, amelyeken igen sok időt fogunk eltölteni. Összességében elmondható, hogy a single player önmagában, medium nehézségen játszva több mint tíz óra játékidőt biztosít, és akkor ugyebár a kooperatív újrajátszásról és a multiról még nem is beszéltünk. Nem közvetlenül ide kapcsolódik, de érdemes megjegyeznünk, hogy az Álcák kampánya valamivel könnyedebbre sikerült, mint az Autobotoké, szóval mégiscsak érdemesebb a gonosz „srácokkal” kezdeni, vagy ha mégis ezt hagynánk másodiknak, akkor nem árt egy fokkal feljebb tolni a nehézséget, ugyanis a jófiúk nem egyszer izzasztó kálváriája után kicsit túlságosan is könnyűnek tetszhet majd Megatronék pusztítása. Ami igen pozitív, hogy nem egyetlen karakterrel kell végigküzdenünk a kampányokat, hanem minden fejezet előtt választhatunk három különböző robot közül, hogy kivel indulunk a feladatok megoldására. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazt a három robotot ajánlja fel a gép, a felhozatal ennél jóval szélesebb, majdnem minden szakasz esetében más-más szereplők közül válogathatunk.

Az Álcák frontján a kampány során nyolc ismert karakter, míg az Autobotoknál kilenc robot lesz irányítható, így a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz, főleg annak tükrében, hogy mindegyik alakváltó más kasztot képvisel (erről picit később), arról nem is beszélve, hogy mindkét oldalon lesznek olyan fejezetek, ahol nem földi járművekkel, hanem repülőkkel kell majd kommandíroznunk – tehát száguldás helyett repkedés, rohangálás helyett pedig légi harc lesz az osztályrészünk. A robotjaink ugyebár alakot váltanak, mégpedig akkor, mikor nekünk éppen kedvünk szottyan, és természetesen harcolhatunk is ebben a formában. Az ellenfelek pusztítására egyébként három lehetőségünk van, egyrészt sorozhatjuk őket valamilyen jármű (kocsi, kamion, tank, repülő) alakban, van durva kézifegyveres támadásunk (általában karddal, bárddal, kalapáccsal vagy valami hasonló méretes eszközzel csaphatunk oda), és a pályán elszórva rengeteg fegyvert találhatunk, a mesterlövész puskáktól a gatlingon át egészen a plazmaágyúig. Ezeket ugyan minden robot egyaránt használhatja, de már említettük a kasztokat, amiknek köszönhetően mindenkinek egyedi speciális képességei vannak, amitől – ha nem is elképesztő mértékben – az egyes robotok másképp játszhatóak az egyedi küldetések során. A Scout például láthatatlanná válhat és csapdákat helyezhet el, a Soldier lebegni tud, ezzel növelve a lőtávolságot, illetve pótolhatja a társai lőszerét, a Leader képes növelni a csapattagok páncél- és tűzerejét, illetve létre tud hozni egy mindenkit védő pajzsot, míg a Scientist elszívhatja az ellenfelek életerejét, illetve egy védelmi ágyút telepíthet a pályák bármely pontjára. A tűzpárbajok során persze fogy a lőszer, és a találatok során az életerő is, előbbit a megfelelő csomagok felvételével vagy fegyverváltással pótolhatjuk, míg az utóbbit energon kockákkal vagy a scientist társaink segítségével pótolhatjuk. Minden robot egyszerre két fegyvert cipelhet magával, ám a küldetések során lesz lehetőségünk arra is, hogy mindenféle durva telepített ágyúkat használjunk, amiket aztán le is téphetünk az állványaikról, és addig tüzelhetünk velük, amíg ki nem fogy a nafta (á la Halo). Az elpusztított ellenfelekből csillogó energiadarabkák maradnak hátra, amiket a durvább speciális képességeink feltöltésére használhatunk. A pályák felépítése amúgy kedvez a fedezékharcnak (na persze nem Gears of War szinten), de komoly taktikázásra csak a főellenfeleknél lesz szükség (ezekből minden fejezet végére jut egy), de ott is csak addig, amíg rá nem jövünk, hogy mi a titka a legyűrésüknek. Megjegyezzük, az Autobotok kampánya ebből a szempontból is ütősebbre sikeredett, ugyanis amíg az Álcák jobbára ismeretlen Autobotokkal kerültek szembe (leszámítva Omega Supreme-et), addig Optimusékkal olyan ikonikus karaktereket kell legyőznünk, mint Üstökös (StarScream), Fülelő (SoundWave) vagy éppen a hatalmas Tripticon.

Transformersből jeles

Az eddig leírtakból talán jól kitűnik, hogy a War for Cybertron nem hozott játékmenetbeli forradalmat, ám a program mégis képes azonnal beszippantani az embert, ami főleg annak köszönhető, hogy a fejlesztők tényleg komolyan vették a Transformers univerzumot. Rengeteg dolgot csak a rajongók fognak érteni és felfedezni, de a kívülállók számára is biztos érezhető lesz, hogy a High Moon Studios igazi rajongással fordult az általuk választott világ felé. A robotok precízen kidolgozottak, s ugyan nem hasonlítanak megszólalásig a Generation One-ból megismert valójukra, így is azonnal felismerhetők. Bár a járművek nem túl részletesek, és nem is nagyon térnek el egymástól (elvileg van tank és kamion is, de a különbség minimális...), ezt nagyban kárpótolja a robot mód, ahol mindenféle mozgó alkatrészeket figyelhetünk meg a karaktereink páncélján – apróság, mégis igen jólesik az emberi szemnek. További hatalmas bónusz, hogy az egyes szereplők hangjait az eredeti animációs széria színészei adják, így öröm a fülnek, mikor Optimus és Fülelő a már jól ismert „orgánummal” szólal meg a hangfalakból, és az sem elhanyagolható tényező, hogy minden egyes robotnak külön személyisége van, és a harcok közepette sűrűn piszkálják egymást, beszólogatnak, vagy éppen tanácsot osztogatnak a másikat. De a fejlesztők nemcsak az alakváltókkal végeztek kiváló munkát, hanem az egész környezettel. Elsőre talán minden helyszín egyformának tűnik, de ha egy kicsit kinyitjuk a szemünket, akkor lélegzetelállító megoldásokba ütközhetünk, és igazából a változatosságra sem lehet panasz, hiszen hol egy félig lerombolt űrbázison kommandózunk, hol az Álcák börtönében randalírozunk, betámadjuk az Autobotok fővárosát, és még a Cybertron magjához is teszünk egy utazást. Szűk és tágas terek váltják egymást, és az Unreal motornak köszönhetően a látvány tényleg egészen szemkápráztató. Ugyanígy a történet is tökéletesen belesimul a Transformers univerzumba, s habár tele van teljesen új elemekkel, számos utalást találhatunk a képregényekre és az animációs szériákra is. Hogy az egyelőre még kételkedő rajongókat is meggyőzzük, csak két kulcsszót dobnánk be gyorsan: Mátrix és Bárka.

A robot sem tökéletes

Igaz, eddig csak a fényesebb részről beszéltünk, de nem feledkezünk meg a Cybertron árnyékos oldaláról sem. Dicséretes, hogy a fejlesztők igyekeztek minél több dolgot belezsúfolni a játékba, de azért érződik, hogy akadnak olyan elemek, amelyekre nem fordítottak elég figyelmet. Ügyes húzás a robotoknál a kasztok bevezetése, de a dolog olyan súlytalanra sikeredett (legalábbis a single részben), hogy a program ezen része sokszor szinte fel sem tűnt a harcok közepette. A Leader kasztú Optimussal ugyanolyan harcolni, mint a Scientist Racsnival (Ratchet), és hiába vannak speciális képességek, néha teljesen elfelejtkeztünk a létezésükről, annyira nincs szükség rájuk az egyes pályák végigviteléhez – a kooperatívban, egymást segítve van értelme a dolognak, de ha egyedül játszunk, a játék ezen része elsikkad. A robotok mozgatásával alapból nem volt gondunk, de a járművek irányítása korántsem tökéletes, főleg a földi járművek esetében jött elő a szappantartó effektus (ami vélhetően a légpárnás megoldásból is következik), s bár ez idővel megszokható/kitapasztalható, azért egy kis odafigyeléssel talán ez is kikerülhető lett volna. Aztán itt van még a háromfős kooperatív mód, ami egyébként remek móka, de néha bizony úgy érzi az ember, hogy a kampányokat direkt erre hegyezték ki a fejlesztők, ugyanis hiába barangolunk szinte mindig hármasban (ha egyedül vagyunk, a többieket a gép irányítja), a társaink még jóindulattal sem nevezhetők hatékonynak. Az AI gyengesége és erőtlensége főleg a főellenfeleknél fogja szitkozódásra késztetni az egyszeri játékosokat, hiszen a figyelem mindig ránk összpontosul (tehát folyamatosan minket lőnek), s igaz ugyan, hogy a cimboráink veszettül tüzelnek, de egyetlen energianyalábuk sem talál célba. Amúgy a co-op rendkívül jó móka, egészen más élmény hármasban játszani, javasoljuk is mindenkinek, hogy gyűjtse össze a haverokat, mert összedolgozva, egymást segítve villan csak meg igazán a War for Cybertron két kampányának néhány oroszlánkörme.

Multidózis

A kisebb negatívhullám után viszont vissza kell térnünk a piros pontokhoz, ugyanis egy hatalmas jár a fejlesztőknek a multiplayer módért. Korábban nem nagyon csorogtak az információk ezzel kapcsolatban, aztán a telepítést követően, az első indítás után csodálkozva tapasztaltuk, hogy egy rendkívül combos multit sikerült a játékba hegeszteni. Egyrészt van az Excalation mód, amit játszhatunk akár hármas koopban is, és az a lényeg, hogy minél tovább bírjuk a ránk ömlő ellenfelek zuhatagát. Másrészt itt van még maga a konkrét Multiplayer, amelyben nem kevesebb, mint hat különféle játékmód várja a gépolajra szomjazó játékosokat. Van itt sima Deathmatch és Team Deathmatch, aztán jönnek a bombaelhelyezős, kontrollpontos mókák, így bárki megtalálhatja a számítását, ha éppen egy többszereplős-alakváltós mókára fáj a foga. Hogy az emberek ki is próbálják, illetve vissza is térjenek a War for Cybertron multijához, a fejlesztők igyekeztek egyedivé tenni a dolgot, méghozzá úgy, hogy egyedi karakter(eke)t alkothatunk magunknak, akik az egyes harcokban mindenféle akciókért pontokat kapnak, fejlődnek, és természetesen ezzel egyenes arányban mindenféle fejlesztések és extrák nyílnak meg, amivel a színezés mellett tovább egyediesíthetjük a robotjainkat. Akárcsak az egyjátékos módban, itt is szerepet kapnak a kasztok, csak sokkal hangsúlyosabban, hiszen itt nem elég pontosan célozni, kell valami plusz, amivel képesek leszünk felülkerekedni a többi ember által irányított roboton, és ha sikerül kitapasztalnunk néhány extra képességet, akkor máris lesz valami a kezünkben, ami a javunkra döntheti el a küzdelmet. Persze a multi korántsem olyan profi, mint egy erre kihegyezett játékban (lásd: Battlefield: BC2), de azért bőven van mélysége, a fejlődés kellő motivációt ad, és azt is el kell ismerni, hogy meglehetősen kevés olyan játék van a piacon, amelyben hatalmas (ráadásul alakváltó) robotokkal nyomulhatunk más játékosok ellen.

Vár a háború!

Nincs más hátra, mint hogy kijelentsük, a Transformers: War for Cybertron igen kellemes meglepetés, nem gyorsan összecsapott Alakváltós lövölde (mint a két borzasztó filmadaptáció), hanem egy jól átgondolt, ügyesen összepakolt játék, szórakoztató egyjátékos kampánnyal, élvezetes kooperatív móddal és egy hosszú távon is működőképes multiplayerrel, amely ha beszippant, akkor biztos, hogy nem fog elengedni egy darabig. És ez még csak a játékos része a dolognak, mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a High Moon Studios tényleg ügyesen adaptálta a Transformers Univerzumot a képernyőinkre, úgy, hogy a világban kevésbé jártas emberek számára is teljesen élvezhető legyen, de a hardcore rajongók is megkapják a maguk adagját. Persze a program nem tökéletes, de bőven az a kategória, ami megéri pénzét, és tipikusan olyan játék, amivel érdemes kitölteni a monszunnal terhelt nyári délutánokat. Ha szereted a Transformers univerzumot és a third person akciójátékokat, esetleg eleged van már a modern harcászaton alapuló multis programokból, akkor számodra a Transformers: War for Cybertron tökéletes választás lehet.