To The Moon teszt

Még a játékos-pályafutásom hajnalán, mikor a Jedi Outcast és a GTA 3 volt a menő, szinte észrevétlenül megjelent egy ingyenes, magyar játék, melyet az RPG Maker nevű programmal készítettek. Ez volt az Amnézia. Már akkor is rondának találtam ezt a fajta grafikát, de adtam neki egy esélyt a története miatt, és nem bántam meg, annyira megtetszett a sztori. Körülbelül tíz évre rá készült el a To the Moon, és felidézte bennem a szép emlékeket, ráadásul még többet adott nekem.

Soha ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról, játékot grafikájáról…

Hogy miért emlegettem fel az Amnéziát? Azért, mert ahhoz hasonlóan a To the Moon is, RPG Makerrel készült. Ebből következik, hogy – legalábbis az én ízlésem szerint – ez a játék nem túl szép. Annyira nem, hogy mikor először pillantottam meg, azt hittem, hogy rögtön kilépek és törlöm is le. Aztán megrohantak az „amnéziás” emlékek, és inkább szemet hunytam a grafika felett. A mentségére legyen mondva, hogy az egyszerű keretrendszernek hála olyanok is belevághatnak, akik nem tartanak atomerőművet otthon – sőt szerintem még azon a bizonyos Portal 2-ben szereplő krumplin is elfutna, ha kötnénk rá egy kijelzőt.

Ha már szóba került a grafika, mint negatívum, akkor meg kell említenem az irányítást is, mely néha nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk. Az egér bal gombjával tudunk mozogni és interakcióba lépni a tárgyakkal, illetve szereplőkkel, viszont néha nem reagál rá a karakter, vagy félúton megáll, esetleg beakad egy fűcsomóba vagy virágba, és ez főleg a játék egy bizonyos szakaszában tud irritáló lenni, mikor különféle csapdákat kell kikerülni. Öröm az ürömben, hogy lehet a nyilakkal is irányítani emberünket, úgy valamivel elviselhetőbb a dolog.

„Volt egyszer egy emlék…”

A grafika és az irányítás után térjünk át arra, hogy a To The Moon mitől nyújt felejthetetlen élményt. Nem mástól, mint a történetétől és zenéjétől. Kezdjük először a sztorival!

Adott két főhősünk, Dr. Eva Rosalene és Dr. Neil Watts, akik a Sigmund Corp.-nál dolgoznak. Munkájuk során egy gép segítségével haldoklók emlékeibe hatolnak be, hogy lecseréljék azokat valami szebbre, a páciens igénye szerint. Mostani megbízásuk rutinfeladatnak tűnik számukra, míg ki nem derül, hogy Johnny Wyles kívánságát nem olyan könnyű teljesíteni, hisz a Holdra szeretne eljutni, viszont nem emlékszik már rá, hogy miért. Hőseink belépnek az emlékeibe, hogy visszafele utazva köztük elültessék a Holdra jutás gondolatát, miközben egyre többet ismernek meg Johnnyról, a tragikus véget ért házasságáról és sok minden, elsőre lényegtelennek tűnő dologról. Miután nem járnak sikerrel, Neil és Eva megkezdik a versenyfutásukat az idővel, hogy minél előbb bejussanak az elzárt emlékek közé, hátha ott rejtőzik a megoldás.

Ennyiből valószínűleg nem jön át, hogy a történet mennyire megható és szívbemarkoló tud lenni, de mindenkit biztosíthatok róla, hogy ez így van. A játék készítője, Kan Gao olyan sztorit írt, amelyet szinte minden AAA-kategóriás cím megirigyelhetne. A játék másik aduásza, mint mondtam, a zenei anyaga, amit szintén Gao szerzett, ebben is kiváló munkát végezve. Gyönyörű zongoratémák váltogatják egymást, hol szomorúságot, hol szorongást, hol pedig megkönnyebbülést váltva ki az emberből. Mikor pedig felcsendül az „Everything’s alright” című tétel Laura Shigihara hangjával, ott szem nem marad szárazon.

Nem szóltam még a játékmechanikáról, nem véletlenül. Az egész játék ugyanis nem áll másból, mint összegyűjtünk öt emlékláncot, majd használjuk ezeket a mementón, ekkor ki kell raknunk az adott emlékeztető képét, és már mehetünk is vissza egy korábbi emlékbe. A végére persze bonyolódik kicsit a dolog, például a már említett ügyességi résszel, ahol csapdákat és különféle NPC-ket kell kerülgetnünk, de ennek a teljesítése sem fog gondot okozni senkinek.

„Soha nem a befejezés számít...”

A To the Moon egy olyan játék, mely bebizonyítja, hogy néha a történet és a zene elég ahhoz, hogy egy játék díjakat nyerjen – és a játékosok szívét. És bizony ez az alkotás megérdemli a figyelmet, mert látszik rajta, hogy Kan Gao szívvel-lélekkel készítette el, és ez sajnos mostanában hiánycikk az egy kaptafára készülő játékok idejében. Hogy kinek ajánlom eme gyöngyszemet? Mindenkinek, aki szeretne felejthetetlen élménnyel gazdagodni, és nem riasztja el az egyszerű látványvilág – és persze azoknak is, akik nem félnek kimutatni az érzelmeiket, és szeretik megélni azokat. Ők viszont azonnal induljanak a Steamre, ahol körülbelül 3500 Ft-ért megvehetik a gyűjtői kiadást, mely tartalmazza a közel egy órás soundtracket is. Higgyétek el, megéri!