Nem én vagyok a roguelike játékok legnagyobb rajongója a Guru szerkesztőségében, bár tematikája miatt sokszor mégis rámozdulok némelyikre (lásd: Children of Morta). A The Serpent Rogue is pont ilyen lett, aminek mesebeli sötét fantasy világa egyszerre szerethető és félelmetes: tele van érdekes karakterekkel, a gótikus horror műfaj legszebb hagyományait visszaidéző környezeti elemekkel (égbe karmoló fák, fenyegető sötét erdők, ködös lápvidék satöbbi) és hasonlóan jól kitalált karakterekkel.
Baljós ez a vidék
Már csak a setting miatt is nagyon vártam, de valahol ott bujkált bennem, hogy mégiscsak egy roguelike játékkal lesz dolgom, úgyhogy jobb, ha felkészülök: ez nem egy könnyed séta a parkban. A The Serpent Rogue fenn vázolt misztikus világát megszállta a Korrupció. Egy hatalmas, elektromos viharra emlékeztető anomália, ami nemcsak a környéket, de a benne élők egy részét is megváltoztatja. Torz lények kezdik járni az ösvényeket, és ott tanyáznak az ősi sírok romjainál, várva az alkalmat, hogy lecsaphassanak. Karakterünkkel (akire egyszerűen csak The Warden néven hivatkozik a játék) fel kell fedeznünk ezt a világot, és a Morbus-hegy rejtette titkokat, hogy a kalandunk végén maga a hatalmas Serpent Rogue álljon velünk szembe. Őt legyőzve visszaállíthatjuk a békét a birodalomban, de az ehhez vezető út nem egyszerű, és bizony sokszor meg fogunk halni.
Oké, senki ne számítson egy soulslike-ra, de az tény, hogy a sikerért meg kell küzdeni. Végigrohanni semmiképp sem lehet a játékon, aki így tervezi, az már az első bossnál csúnyán megjárhatja. A titok nyitja – és a The Serpent Rogue lényege – a craftolásban és a felkészülésben rejlik. Különféle bájitalokat tudunk magunknak kotyvasztani, amelyek közül némelyik csak az életerőnket vagy a sebzésünket tápolja, de olyanok is vannak, amikkel konkrétan más lények alakját vehetjük fel – akár szimpla csirkékét is. Egy komplett hordozható alkimista-asztalt cipelhetünk magunkkal, amit bárhol, bármikor le tudunk pakolni, és rajta keresztül új löttyöket főzhetünk vagy felszedett hozzávalókat tanulmányozhatunk. Mindent érdemes közelebbről megvizsgálni, hiszen a tudás = hatalom, és ez itt hatványozottan igaz. Fegyvereket, védelmi felszereléseket, sőt ételeket is csak úgy tudunk készíteni magunknak, ha már kellőképp elsajátítottuk az ezekhez szükséges hozzáértést.
Álom az álomban
Ebből a szempontból a játék eléggé hasonlít a Wytchwoodra. Ugyanúgy különféle főzeteket kell használnunk, miközben fő- és mellékküldetéseket teljesítünk, melyek közül némelyik ismerős lehet, mondjuk, a Grimm-mesékből. A látványvilág piszkosul hangulatos, a gótikus horror védjegyeinek és a középkori, sötét fantasy világnak a keveréke a MediEvil-t juttathatja eszünkbe, a pontot az i-re pedig a gyönyörű zenék teszik fel. Minden egyes területen több percet töltöttem azzal, hogy csak a felcsendülő dallamokat hallgattam, annyira remekül sikerültek. A hangulat tehát adott, a játékmenetet pedig el kell sajátítani, de ez az összes hasonszőrű roguelike-ra igaz. Nem szabad egyből a tápos ellenfeleknek nekimenni, érdemes előtte megismerni a körülöttünk lévő – egyébként igazán részletgazdag – világot, elmerülni egy kicsit a lore-ban, és craftolni, gyűjtögetni, főzőcskézni. A The Serpent Rogue kellemes meglepetés lett, és biztos vagyok benne, hogy azok sem fognak csalódni benne, akik pénzt adnak érte. Nincs túlbonyolítva, könnyen tanulható, egyáltalán nem unfair, és meseszerűen horrorisztikus világába még humort is csepegtettek az alkotók, így a fiatalabbaknak is bátran ajánlható.
