Az Until Dawn annak idején egészen új szintre emelte az interaktív-film fogalmát, sőt az ebben a stílusban abszolút királynak tekinthető Quantic Dream is elleshetett belőle egy-két fortélyt. Aztán a britek elkezdtek horror-antológiában gondolkodni, és jött az eddig három részt megélt The Dark Pictures Anthology. Akár a szellemhajós Man of Medan, akár a boszorkány-átok sújtotta kisvárosban játszódó Little Hope, de még a rettegést a föld alól ránk szabadító House of Ashes is bőven kiszolgálták a borzongani vágyókat, noha épp a sivatagi horror-show alatt kezdett körvonalazódni bennem, hogy a Supermassive Games lassacskán az összes fellelhető klisét felvonultatja a műfajból. Lehet még újat mutatni? A The Quarry ismét egy klasszikus alapokon nyugvó slasher-horror lett, az Until Dawnhoz hasonlóan már megint egy csapat kiszolgáltatott fiatalt a középpontba helyezve.
Hello srácok, messze van a Kristály-tó?
Ha az Until Dawn volt a téli szünetet feldolgozó tinihorror, akkor a The Quarry a nyári vakációs változatnak felel meg. A történet egy – az ’50-es évek óta létező – táborban játszódik, ahol az idősebb felügyelők éppen elköszönnek a nyaraló gyerekektől, és elkezdenek készülődni a távozásra ők maguk is – csakhogy a sors közbeszól. Ez a hét fiatal lesz a középpontban, akik egytől-egyig kifejezetten jól megírt személyiségek, remek színészi előadásokkal párosítva. A sztori a hasonszőrű alkotásokkal ellentétben nagyon lassan indul be. Engem annyira magával ragadott a fiatalok szerelmi élete és a bolondozás, hogy meg is feledkeztem, hogy egy brutális horrorjátékot tesztelek éppen. A vagány zenék és a Life is Strange-es hangulatkeltő elemek után pár órával viszont megjelennek az elengedhetetlen jumpscare-ijesztgetések, majd beindul lassacskán az akció is, hogy ugyanez később még nagyobb fordulatszámmal pöröghessen, egészen a fináléig. Kiderül ugyanis, hogy nemcsak a helyi suttyók tartanak épp vadászszezont, de valami sokkal borzalmasabb is lakozik az erdő mélyén, így – igen, jól sejtitek – főszereplőinkből lesznek a prédák.
Bár sok új – és a többség számára valószínűleg ismeretlen – arcot kapunk, azért a The Quarry nagyobb neveket is megszerzett magának. Itt van rögtön David Arquette (Sikoly-filmek), Lance Henriksen (A bolygó neve: Halál), vagy Lin Shaye, aki már évek óta kéznél van, ha egy horrorba ijesztő öregasszonyt keresnek. A képi világ egészen elképesztő (különféle filmes filterekkel is feldobhatjuk!), bár a grafikai-, és HDR-beállítással nem nagyon tudtam dűlőre jutni, de ettől függetlenül a meseszép erdős környezeten bőven van mit nézni, éjjel és nappal egyaránt. Sokszor fogunk sétálgatni a vadonban, a szereplők pedig még a nyakukat is nyújtogatják nézelődés közben, ami jópofa apróság. Nagyon jól fest, ahogy átszűrődik a napfény egyes karakterek haján, vagy megcsillan a szemükben a fény. Grafikailag hatalmasat lépett előre a Supermassive. A nappali részek egészen varázslatosak, de persze éjszaka is rengeteg látnivaló akad, csak ezek nagy része sötétbe burkolódzik. Persze zseblámpát itt is kapunk (legalábbis az esetek többségében), de ettől függetlenül is túl sötét lett a játék.
Jóslatokba bocsátkozunk
A központi épületen túl kisebb faházakba, a tóparti csónakházba, a kilátóba, valamint egyéb – immár spoilerek miatt ki nem írható – helyszínekre is ellátogathatunk. Kifejezetten csavaros a sztori (ezt mondjuk már eddig is megszokhattuk a készítőktől), és az itt-ott elejtett nyomok alapján kezdhetünk képbe kerülni, hogy mivel is állunk szemben. A legtöbb ilyen megtalált dolognak 2-3 mellékes titkos nyoma is lehet, amiket további kutakodással, vagy bizonyos szereplők elbeszéléseiből egészíthetünk ki. Ez a metódus eléggé tetszett, hisz színesebbé teszi a kötelező doksi-gyűjtögetést. A korábbi címekben helyet kapó veszély- és halálesetek előrevetítése most teljesen máshogy történik. A fejezeteket egy cigányasszony köti össze, aki a megtalált tarot kártyákból jósol nekünk igény szerint (a segítséget el is utasíthatjuk). A homályos jelenetek sokszor életeket menthetnek, szóval érdemes rá hallgatni, és kikérni a jóslatait, amikor felajánlja azokat.
A The Quarry kezelése sajnos továbbra is csapnivaló, ebben valahogy képtelen érdemben fejlődni a brit fejlesztőcsapat. Olyan, mintha egy járművet irányítanánk hús-vér szereplők helyett. Tovább fűszerezi az egészet, ha fix kamerás területen sétálunk át egyik szobából a másikba. Ezek nagyon bosszantó dolgok, amiket a Supermassive játékainak kedvelői már régi ismerősként köszöntenek minden újabb alkotásnál. Végtelenül leegyszerűsítették a QTE-szegmenseket is, lényegében csak az adott billentyű lenyomására, vagy az analóg-kar megfelelő irányba húzására kell figyelnünk, párszor pedig egy gomb gyors nyomogatására (ez mindig ugyanaz, de a nyomkodást fel lehet cserélni nyomva tartással is). Vagy fél tucat "don’t breath" jelenetsor is került a játékmenetbe, ilyenkor folyamatosan nyomva tartva az akciógombot visszatartjuk a levegőt, majd ha úgy ítéljük meg, hogy tiszta a terep, akkor mehetünk tovább. Ezek filmes feszültségkeltések, hasonló dolgokat láthattunk már korábban is, szóval nem igazán hatnak az újdonság erejével. A "játék mindenkié" jegyében viszont legalább rengeteg mindent testre szabhatunk: a QTE- és egyéb szegmenseket automatán megnyerhetjük, vagy mókolhatunk az időablakokkal. Még azt is be lehet állítani, hogy egyetlen gombot se kelljen lenyomni az egész végigjátszás alatt, így tulajdonképpen kapunk egy több órás horror mini-sorozatot.
Már említettem, hogy a zenék mennyire remek aláfestésül szolgálnak, de ugyanez elmondható a hangokról is. A különféle zajok és zörejek abszolút rendben vannak, a hangmérnök tényleg kiváló munkát végzett. Később valamennyire a természetfeletti is megjelenik, de ott is rendben vannak az effektek, már-már mai blockbuster-filmeket megszégyenítő rendezést kapunk bizonyos jelenetekben. A színészek egytől-egyig nagyszerű munkát végeztek, láthatóan mindenki beleadott apait-anyait, viszont egy dolog elég furán lett megvalósítva és ez a víz-effektnél érhető tetten. Nem tudom mikor láttam utoljára ennyire amatőr, gagyi csobbanás effektet – ezeknél a jeleneteknél konkrétan hangosan felnevettem. Eget rengető hibákba szerencsére nem futottam bele a durván 12 órás végigjátszás alatt, pedig a korábbi játékok jó pár javításig produkáltak elég bizarr anomáliákat.
Tekerd vissza, haver!
A Supermassive játékainál a leglényegesebb a történet, ami itt is elég jól lett megírva, legalábbis egy tiniket felvonultató slasher-horrorhoz mérten. Egy bizonyos résznél nagyon leül, olyan szempontból, hogy alig van benne interakció, így főként emiatt nem volt kedvem egy második körhöz, pedig bökdöste a fantáziámat, hogy néhány dolog másképp csinálásával hogyan alakult volna a történet. Ugyanígy sajnálom az elkövetett hibáimat is, amikor a csapatból elvesztettem a megkedvelt figurákat. A végigjátszás után lehet ugyan konrkét fejezetet kiválasztva újrapróbálkozni, de ha ezt választjuk, akkor bárhonnan is kezdünk, újra el kell érnünk a végére. A nagy elánnal beharangozott halál-visszatekerős rendszer leginkább a tesztelésem alapján a "nesze semmi, fogd meg jól" mondást fedi le. Egy végigjátszás alatt háromszor vehetjük igénybe, de simán előfordulhat, hogy a halált megakadályozni csak egy jóval korábbi cselekedettel tudjuk. Mit jelent ez a valóságban? Konkrétan azt, hogy akár 5-6 órával is visszavethet bennünket a játék, ami sokaknak idegtépő lehet.
Összességében a The Quarry egy újabb, az eredeti recepten vajmi keveset változtató, de mindent összevetve mégis remek horrorjáték lett, amit egyedül, vagy akár társaságban is élvezhetünk. A különféle könnyítések végett akár a nagyit, vagy a kiskutyánkat is beültethetjük elé, annyira átment easy-módba az egész. Bár meghalni ismét meg lehet, de ez főként inkább a döntéseink következménye lesz, és nem a megfáradt reflexeinké. Ennek tudatában érdemes szemezni vele, de ha kedveled a ’80-as évek slasherjeit, vagy épp a 2000-es évek tinihorrorjait, akkor semmiképp se hagyd ki a Hackett’s Quarry nyári tábor izgalmait!
