Az elmúlt évtizedben nem csupán robbanásszerű fejlődésnek indult, de egyenesen a modern játékfejlesztés egyik központi területévé vált Lengyelország – hála az olyan stúdióknak, mint a CD Projekt RED, a People Can Fly, vagy épp a Techland. Akad azonban egy csapat, aminek sikerült kiemelkednie az imént említett nevek közül. A 11 Bit Studios ugyanis – a pályája elejét meghatározó, tényleg szórakoztató Anomaly-sorozatot leszámítva – arra építette karrierjét, hogy zsigerien komor játékokat készítsen. A manapság is minden szempontból releváns, a háború szörnyűségeit a polgári oldalról bemutató This War of Mine és a jégkorszakkal küzdő emberiség pokoljárását ábrázoló, franchise-á bővített Frostpunk bőven elégendőek voltak ahhoz, hogy alkotójukat már a téma említésével be lehessen azonosítani. Emellett pedig a cég azt is elérte, hogy több más fejlesztő is merjen ilyen sötét témákhoz nyúlni, és azt a játékmenet vagy épp a narratíva központi elemévé emelni. Ebbe a mintázatba tökéletesen beleillik a The Pale Beyond, amely erős sarkítással olyan, mintha a Frostpunk, a The Banner Saga és a This War of Mine szerelemgyereke lenne.
Hajó, ha nem jó
Műfaját tekintve ugyanakkor egy hibriddel van dolgunk: a játék az erőforrás-menedzsmentet fuzionálja a túlélős játékok kihívásaival, mindezt egy történetcentrikus kalandjátékba csomagolva. Helyszíne alapvetően egy hajó, a Temperance, amely a viktoriánus korszak idején azzal a céllal vág neki a sarkvidéknek, hogy válaszokat találjon egy öt éves rejtélyre. Ekkor tűnt el ugyanis a Viscount nevű tudományos expedíció, a hajó és a legénység sorsa pedig azóta is ismeretlen, egy nap azonban feltűnik valaki, aki azt állítja, hogy tudja, mi történt. A Temperance az új fejlemények miatt nekivág az ismeretlennek, méghozzá egy újdonsült másodkapitánnyal, jó pár tapasztalt matrózzal és specialistával, valamint egy nagy adag ellátmánnyal. Rövid időn belül azonban beüt a történetnek megágyazó katasztrófa: a hajó a jég fogságába esik, a kapitány pedig egy kisebb csapattal és az élelem egy jelentős részével nyomtalanul eltűnik, így tehát csakis rajtunk múlik, hogy sikerül-e élve kihúzni addig, míg meg nem érkezik a több hónap távolságra levő mentőcsapat. Közben persze a sarkvidéki tél is elkezd mindent felemészteni, a túlélés pedig a legnehezebb feladat.
A The Pale Beyond legalapvetőbb kihívása értelemszerűen a megmaradt legénység életben tartása, az expedíció vezetőjeként ugyanis folyamatosan egyre nehezebb döntéseket kell hoznunk, meghatározva az olyan alapvető dolgokat, mint például az adott hétre felhasználható élelmiszer és szén mennyisége. Ez a két tényező már önmagában is rendkívüli módon befolyásolja a legénység morálját és a túlélés esélyét, hiszen az elmaradt vagy visszavágott élelem nem csupán a motivációt képes derékba törni, de az egészséget is: az éhezés és az alacsony hőmérséklet könnyen okozhat komolyabb megbetegedéseket, melyek végül halálhoz vezetnek. Alapjáraton minden héten egy-egy napot élhetünk csak át, ennek menete pedig a legtöbb esetben megegyezik: meghallgatjuk az elénk járuló legénységi tagokat, majd döntünk, hogy az általuk fontosnak tartott ügy milyen irányba haladjon tovább. Az expedíciót dokumentáló fotós például megkérhet minket, hogy hadd készítsen portrét mindenkiről, míg az ellátmány beszerzésében kulcsszerepet játszó szánhúzó kutyák birtokosa azt szeretné, ha fokozatosan engednénk ki az állatokat a jégre, nem pedig egyszerre. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmák nemcsak az adott szereplővel ápolt kapcsolatot építik, de alááshatják vagy épp megerősíthetik a teljes legénység morálját – ez pedig az egyik lehetséges útja annak, hogy megnyerjük vagy épp elveszítsük a játékot.
A főszerepben ugyanis egyértelműen a legénység van: a több mint kéttucat főt számláló brigád tagjainak jelentős része komoly személyiséggel rendelkező, alaposan kidolgozott figura, akivel folyamatosan tartani kell a kapcsolatot – lehetőleg úgy, hogy az mind neki, mind nekünk előnyös legyen. Az eltérő igények miatt egyáltalán nem egyszerű mindenkivel jóban maradni, a teljes legénységet életben tartani pedig lényegében lehetetlen. A The Pale Beyond történetének egyébként számos befejezése van, a kaland során pedig bárki elhalálozhat – akár kulcsfontosságúnak hitt szereplő is. A szerteágazó narratívát egy kacskaringós, elsőre kissé nehezen átlátható naplóban követhetjük nyomon, és arra is van lehetőségünk, hogy visszaugorjunk a korábbi, meghatározó pontokra, így megpróbálhatjuk kedvezőbben alakítani a dolgokat.
A legfontosabb feladat ugyanakkor az erőforrásszerzés és annak rendes felhasználása. Ennek biztosításához a legénység soraiban található maroknyi felfedezővel kell bejárnunk a kegyetlen jégvilágot, hogy olyan kulcsfontosságú helyekre bukkanjunk, ahol beszerezhetjük a túlélést szavatoló építőelemeket. A vadászat értelemszerűen az élelem miatt fontos, a felfedezésre váró nyomok a rejtély megoldását lendítik előre, a legénység egészségi állapotát pedig a gyógyszerek beosztásával és a problémák kezelésével tudjuk fenntartani. A The Pale Beyond tehát egyáltalán nem veszi félvállról a kihívást, sőt képes már-már frusztrálóan könyörtenné válni, és nem nagyon hagy teret a hibáknak, rossz döntéseknek. Ebben a világban ugyanis mindennek következménye van – méghozzá nem a jó fajtából.
Ahogy azt a cikk elején említettem, a The Pale Beyond elsősorban egy kalandjáték, rengeteg olvasnivalóval. A játékidő zöme párbeszédekből áll, a karakteres szereplők pedig jócskán hozzájárulnak ahhoz, hogy egy rendkívül érdekes mikroközösséget teremtsenek, ahol mindenkinek megvan a maga háttértörténete és attitűdje. Sajnálatos módon – a szöveg mennyisége és a fejlesztőcsapat mérete okán – a játék teljes egészében nélkülözi a szinkront, pedig az még jobban hozzá tudott volna járulni a hangulatépítéshez. Atmoszféra terén ugyanis brillírozik a program, kár, hogy a kihívás sokszor inkább frusztráló, mintsem izgalmas – főleg a játék elején. A későbbi szakaszokban már inkább a cseppet sem tökéletes irányítás és a sokszor kissé logikátlan, mégis nagyon egyszerű menürendszer okozhat bosszúságot, de ezek a hibák szerencsére eltörpülnek a lebilincselő történet, a csodás ábrázolásmód, és az imént említett páratlan hangulat mellett. Mert, ahogy a jég, úgy a Bellular Studios alkotása sem ereszt el magától – még úgy sem, hogy közben a természet, a legénység és a vakszerencse is el akar pusztítani.
