Már a varsói kiruccanás, avagy a nem is olyan rég lezajlott próbakör után is azt írtam, hogy bár nem vagyok a sorozat nagy rajongója, a nyolcadik epizódott kifejezetten várom, mert amit eddig láttam belőle, az nagyon tetszett. A Cenega által biztosított utazás során az arcade módba, a kampányba, valamint más játékmódokba is bele leshettem, és miközben mindegyiket élveztem, leginkább a minőségi tálalás fogott meg, és az a harc, ami minden eddiginél izgalmasabbnak és olajozottabbnak érződött. Egy szó, mint száz, nagyon fellelkesített a Bandai Namco, a verekedős anyag pedig nálam bekerült 2024 legjobban várt játékai közé, így hát örömmel ütöttem be a megjelenés előtti héten a kódot, majd álltam neki a sztorinak.
Ősi ellentétek
Kazuya Mishima még mindig a rossz arc, az ősi nemezis, aki ezúttal már konkrétan a Föld lakosságát veszélyezteti, és akivel Jin Kazama már a játék legelején összeakasztja a bajszát. Előkerülnek a régi emlékek (akár szó szerint, bejátszások és bevillanások formájában), a régi sebek, miközben óriási épületek válnak romokká, ahogy a két ellenfél egymásnak esve pusztít el mindent maga körül. De ez – avagy az elképesztően látványos és pózer bunyó, ami mellé kórusok szólnak, no és olyan zene, hogy már csak amiatt megéri elindítani a játékot – még mindig csak a kezdet, avagy a felvezetés, amiből aztán egyre csak bővül a cselekmény. Van itt persze nagy megmérettetés, mikor a bajnokságon mindenki nekiesik mindenkinek, mi pedig magunk választjuk ki, hogy a harcoló felek közül kit szeretnénk irányítani, sőt a végén még egy kimondottan látványos csatában is részt vehetünk, hogy a lezárás előtt egy tipikusan elnyújtott, már-már szürreálisan túlhúzott végső összecsapásban győzedelmeskedjünk. Már ez a kampány is megér egy misét, de szerencsére bőven van tartalom a néhány órás sztorin felül, amivel elüthetjük a szabadidőnket.
Mindent bele!
Eleve 32 karakterrel indítunk, köztük a legismertebbekkel, és az extrább kiadásokkal a season pass-t is megszerezzük, ami persze új karaktereket jelent. Emiatt az arcade és az online mód sok-sok órát takar, rengeteget verekedhetünk, ha minden szereplőt úgy akarunk ismerni, mint a tenyerünket. A Tekken 8 harcrendszere emellett kifejezetten remek, aminél a legprofibbak könnyedén elverik a kezdőket, de bármikor pórul járhatnak, ha olyannak akad dolguk, aki valamiért/valahogyan beleszól a bevált stratégiába. Varsóban láttam, ahogy a rögtönzött bajnokságon sorra váltották egymást a legjobb játékosok, és bizony nem nagyon akadt veretlen versenyző, csak olyan, aki a többieknél tovább maradt a pódiumon. Ezt a Heat-rendszer is csak erősíti, ami új fegyvert ad a játékosok kezébe, és ezzel együtt nagyszerűen működik. Tekken-laikusként így is, úgy is érvényesülhettem, már mediumon is, és nem volt olyan, akit némi gyakorlással nem tudtam elintézni.
Aztán persze ott a többi játékmód is. A Tekken Ballnál a strandon csaphatunk össze az opponensekkel, de nem válik Dead or Alive csöcs-kontentté a játék, inkább poénosra vált, hiszen egy strandlabdát ütünk és rúgunk ellenfelünknek, mert kizárólag azzal tudjuk megsebezni. Ha nem is nagy eresztés, de poénos, a labda mozgására, vagyis inkább mozgatására pedig rá kell érezni. Egy fokkal izgalmasabb az Arcade Quest, és miközben szinte mindegyik verekedős játék próbálkozott mostanában hasonlóval (Street Fighter és Mortal Kombat is), valahogy ez lett a leginkább ötletes és legkevésbé gyorsan megunható. Persze, lehántva a külsőségeket és apró eltéréseket, ennél is újra és újra csak ringbe szállunk, valahogy mégis jópofa, ahogy a kialakított játéktermekben mászkálunk avatárunkkal, kihívva az ellenfeleket, extra jutalmakhoz jutva, megismerve a bunyók legnagyobb titkait, és közben még az online térben is versengve.
Lehet ennél jobb?
Szinte biztosan. Mert bár a zenék például iszonyatosan bejöttek (sőt, merem állítani, hogy a játék az utóbbi évek egyik legjobb soundtrackjével rendelkezik), azért van pár dal, ami kevésbé sikerült jól, illetve a kampány legvégén lévő, kimondottan hosszú harcot is túlzásnak éreztem. Fel lehetne még dobni az Arcade Questet, egy picit lehetne még jobb a látvány, de igazából a legtöbb a felsoroltak közül csak amolyan “miért nem tökéletesebb” nyünnyögés, nem igazi hiba. Sőt, sok minden az ízlések és pofonok kategóriába is beleillik. Így mindent egybevetve simán azt mondom, hogy a Tekken 8 a jelenlegi legjobb, vagy egyik legjobb verekedős játék, és miközben mindig úgy szoktam érezni, hogy a Mortal Kombat egészen más ligában játszik, mint bármelyik konkurencia, már ha a kampányról van szó, a Bandai Namco produkciója még a NetherRealm alkotására is ráver egy orrhossznyit, így alaposan feladva a leckét mindenkinek, aki bármivel próbálkozna a jövőben.
És ez azért nem semmi eredmény, pláne nem ennyi év, valamint egy ilyen elhúzódó, a szappanoperákat is lepipáló konfliktus után. 1994 igen régen volt, de a Tekken-széria a nyolcadik epizóddal nemcsak elemében van, de talán soha nem is volt ennyire tele energiával. Változatos, látványos, rendkívül hangulatos, és bár csak 3 új karaktert kaptunk, a felhozatal így is példás, Victor Chevalier ráadásul egyből bekerült a kedvenceim közé. Szóval a Tekken 8 abszolút ajánlott, mindenképpen érdemes beszerezni, de nem kizárólag azoknak, akik a sorozat rajongói, hanem azoknak is, akik a hagyományos verekedős játékok kedvelői. Minőségében és élményében is kimondottan magas szintet képvisel, ezért bátran ajánlom, ha felkeltette az érdeklődésed, és nem zavarnak a japános megoldások, mert azért azokból is bőven akad. Noha még mindig nyugatibb stílusban, mint pl. egy Dead or Alive esetében.
