(Cikkünk a nyugalom megzavarására alkalmas, olvasás előtt kérje ki orvosa vagy gyógyszerésze véleményét! – A szerk.)
Pedig a jobb sorsa érdemes Table Mannersnek igazán egyetlen hibája van: hogy nem 3D-s szemüveggel és kesztyűvel játszottam. Ez viszont olyan szinten vágta tarkón a játékélményt egy szívecskékkel telefestett péklapáttal, hogy a Tinder adta a másikat. Ja, ez van a játékban is, csak Blundr-nek hívják.
Szóval kezdjük az elején: van egy randiszimulátorunk a képernyőn. A cél: a telefonos társkeresőn kiválasztott hölggyel vagy úrral egy remek vacsorát elkölteni, melynek pozitív eredményét és a vendéglőből/szusizóból/bisztróból való távozás utáni fakultatív folytatást szerencsére már nem látjuk. Szóval egyfajta randitréner app ez, ami kifejezetten helyes dolog, hiszen sokszor én is azt látom/hallom, hogy ez a „maifiataloknak” nem mindig megy magától értetődően. (OK boomer!!!444!!!) Mármint az a fajta randi, ami leüléssel, étlappal, gyertyával és a másikra odafigyeléssel működik. Furi ez, mert innentől fogva igazából nem is tudom, ki a megcélzott fogyasztócsoport: merthogy ezt egy tizenéves tuti nem fogja végignyomni, arra akár hat csokor vörös rózsa árával vagyok hajlandó fogadni, itt és most.
Nakérem, a dolog egyszerű: belogolsz a telefonon a Blundr-be és lehet jobbra-balra húzogatni, ahogyan azt kell. Ne, ismétlem, semmilyen körülmények között NE kezdj bele a csevegésbe: borzasztó párbeszéd-panelek, elcseszett mondatok jönnek fel, amiből ráadásul nem is válogathatsz, hanem a program automatikusan dobál be dolgokat. Ilyet, ni: „A haverommal sakkoztunk, amikor benyögték: csináljuk érdekesen. Ezért abbahagytuk a sakkozást”. Ezt itt a JOKE, azaz a POÉN feliratra bökve dobta a gép – hogy nem hazudok, arra ott a screenshot. Nekem fájt leírni.
Maradjunk a randinál: itt legalább tényleg lesznek vicces részek. A megjelenítés is az. Nem, a képregényre hajazó megjelenéssel semmi gondom nincs, kifejezetten tetszik. Az már marhára nem, hogy én, mint a ketchupos üveggel és a gyufával élet-halál harcot vívó, romantikus lovag egy szál, csuklóban csonkolt jobb kézként vagyok ott. Komolyan. Ezzel kell mindent megoldanom, valami ritka idióta egér-billentyűzet kombóval. Egyik egérgomb a megfogás és eleresztés, a másik a kéz elfordulása a hossztengely mentén. A fel-le mozgás már a W-S kombó, s az egérrel előre-hátra mászva lehet a kezünkkel – szörprájz – beletolni a sültkrumplit a leendő csajunk ajkai közé. Hosszú órák alatt lett így egy minimális térérzékelésem, hiszen a kamera meglepő szögekkel s mozdulatokkal nehezíti a finommotoros mozgásunkat. Köszke. Igaz, ezt a kezet teljesen személyre lehet szabni, a bőrszíntől a gyűrűkig.
(És ezen a ponton ugrott be, hogy Trau az utóbbi évtizedet jó nyuggerként eltöltve soha nem találkozott a Surgeon Simulatorral, ami miatt én kérek elnézést a leendő randizóktól. – A szerk.)
Szívünk szottya az egyre nehezedő pályákon, azaz asztaloknál egyre többféle, a végén már párhuzamos kérésekkel bombáz minket, melyeket teljesítve érheti el forrpontját a szerelem lombikja, (énkérekelnézéstmagamhelyett) és innentől repkednek a szívecskék, melynek eredményeként a randi sikeresen zárul. Rendelj, gyújtsál gyertyát, töltsél bort, add oda neki a kiérkező ételt, kecses ajkait közelítsd meg finomabbnál finomabb falatokkal, esetleg flambírozd a desszertecskét. Szóval tényleg úriemberként kell viselkedni, ami szerintem tök alap. Az viszont meglehetősen érdekes – bár, most, hogy belegondolok, lehet, csak az igen idiótára sikerült mozgás kompenzációja –, hogy eközben gyakorlatilag lerombolhatod a teljes asztalt, dobálhatod az égő gyufát a terítőre, semmi baj nincs, ha a kért feladatot valahogy megoldod. Tényleg, simán kiöntesz egy üveg bort az asztalra és mintha mi sem történt volna. Oké, így mondjuk nem kell túl sokat izgulni a borospohár becélzásánál: megdöntöd, majd a kiömlő borpatakkral szépen odamászol a pohár fölé. Majd utána elejted az üveget, úgysem kell már. Vagy ha igen, rendelsz másikat – fizetni sem kell érte.
(Most már biztos… oké, boomer! A szerk.)
Tényleg, én értem a játékkészítők szándékát, még ha nem is vagyok teljesen biztos abban, hogy ez lenne a megfelelő megoldás egy kis oktató-nevelő munkára. Erre megadom a 10 pontot. A mozgás viszont tényleg 3D-ért kiált, mit kiált, ordibál és a már említett rombolási faktor teljes figyelmen kívül hagyása furcsa ízt ad a játéknak. Igaz, a sótartó leverésének büntetésével meg – egérrel legalábbis – játszhatatlanul nehézzé válna. Mondom, inkább élőben csajozzatok, Valentin-napon pedig, ha van szívetek, drága vacsi helyett az Eszkulápos mentett kutyákat segítitek, oké?
