A "nem annyira távoli, de azért nem is túl közeli" jövőben járunk, mikor már mindenhol robotok mászkálnak, és a technikai fejlődés a csúcsra ért. Macska-családunkkal éldegélünk békésen, távol a futurisztikus világ zajától, és talán sosem jutnánk a robotok közelébe, ha egy balszerencsés véletlennek köszönhetően nem zuhannánk le a mélybe, a csatornák szintjéhez. Csakhogy lezuhanunk, meg is sérülünk, de aztán, ahogy összekapjuk magunkat (egy macskának mégiscsak kilenc élete van, nem?), elindulunk felfedezni ezt az új környezetet. Ekkor találkozunk először a térséget lakó robotokkal, akik eleinte még valamiért félnek tőlünk, aztán fél órával később meg már ránk se bagóznak. Elsődleges célunk, hogy visszajussunk családunkhoz, ehhez azonban segítség kell. Különféle NPC-karakterekkel ismerkednünk meg, akik mind valamilyen feladattal bíznak meg – de hogy értsük meg a zizegésüket, ha még az emberi nyelvet sem ismerjük?
Cyberpunk macskaland
Ehhez nyújt hatalmas segítséget B-12, egy kis robot, akit egy professzor lakásában találhatunk meg és kelthetünk életre. B-12 pedig le tudja fordítani nekünk nemcsak a robotok dialógusait, de a világban fellelhető egyéb szövegeket is, sőt, maga a lore is bővülhet általa, hiszen bizonyos helyeken elkezd visszaemlékezni a múltra. Szöveges formában ugyan, de így rengeteget tudhatunk meg a körülöttünk lévő világról, és annak fontosabb eseményeiről. Történetmesélésben a Stray egyébként is nagyszerűen teljesít. Szinkron nélkül is képes átadni egy lenyűgözően összetett sztorit az emberiség lehetséges jövőjéről, aminek bizonyos veszélyei már itt kopogtatnak az ajtóban. Bár a játék többnyire lineáris, néha kapunk „kamu open world” részeket, amik kicsit nagyobb, nyitott területek, több NPC-vel, titkos helyekkel, gyűjthető cuccokkal meg egyebekkel. Senki ne számítson GTA-szintű szabadságra, de korlátaihoz képest egészen tisztességesen kidolgozták, és megtöltötték élettel ezeket a részeket.
A játékmenet egyszerű, mint a faék: a macsekkal bóklászunk ide-oda, néha egy karaktert, néha egy fontos tárgyat kutatunk fel, ha pedig forróvá válik a talaj a mancsunk alatt, akkor felvesszük a nyúl-, izé, cica-cipőt – legalábbis amíg hozzá nem jutunk egy UV-fegyverhez. Merthogy furcsa korrupció lepte el a Stray világát, és az undormány (szemekkel is rendelkező!), húsos kinövésekből a Half-Life arctámadóihoz hasonló lények ugrálnak elő, méghozzá csoportosan. Egyet-kettőt még lelökhetünk magunkról, ha nagyon ránk cuppannak, azonban, ha már több is ránk veti magát, akkor könnyedén végezhetnek a kis cirmossal. Ellenük később kapunk egy UV-fénnyel operáló fegyvert, amit az alap zseblámpa mellett tudunk használni, és bizonyos részeknél jól is fog jönni. Egyébként nem mondanám, hogy a Stray nehéz. A továbbjutáshoz vezető út általában teljesen egyértelmű, ha pedig mégis megakadnátok, akkor egyrészt lehet kérni B-12 segítségét, másrészt a tárgylistát böngészve a fontosabb cuccok megvizsgálhatók, forgathatók – előfordul, hogy a megoldás kulcsa pont ezeken van elrejtve, szóval nem árt tanulmányozni őket.
Mikor először ugrottam neki a Straynek, rögtön dobtam egy hátast, mint nagyanyám macskája a porszívó láttán. A játék gyönyörű: a neonfényes sikátorok, a legapróbb részletekig kidolgozott belterek, vagy az épületek oldalán látható poszterek és hirdetések mind-mind igazi hangulatbombaként szolgálnak a sci-fi műfaj szerelmeseinek, a Control Room fejezetben pedig csak egy random ötlettől vezérelve kinéztem az ablakon, és srácok… elállt a lélegzetem! Olyan látvány tárult elém, amire egyáltalán nem számítottam. Egy hangos "AZIGEN!" után egyből az jutott eszembe, hogy valami ilyesmit láthatott Deckard a Szárnyas fejvadászban, mikor Los Angeles felett repkedett. Aztán ott van még a zene. Mindig a legjobb pillanatban csendül fel, és a finoman elektronikus ambient dallamok nagyszerűen illenek ehhez a futurisztikus városképhez. Persze az olyan apróságokról is egy külön bekezdésben tudnék lelkendezni, mint például, hogy gombnyomásra tudunk nyávogni, vagy bizonyos helyeken a karmainkat élesíteni, de akár még szunyókálni is van lehetőség.
Instant klasszikus?
Egyetlen komolyabb bugba futottam bele az első végigjátszás alatt: a Midtown fejezetben egy NPC-nek eltűnt a fél teste. Elsőre azt hittem valahogy átkeveredtem a Ghostwire: Tokyo világába, mert úgy nézett ki, mint ott egy szellem. Ez persze egyáltalán nem vészes dolog, és gyanítom, hogy mire ezt olvassátok, már javították is. Összességében a Stray egy nagyszerű játék lett, hihetetlenül édes főszereplővel, és egy igazán figyelemreméltó történettel. Néhány résznél egy picit leült számomra, de a városban mászkálva csak arra tudtam gondolni, hogy parádés, amit a BlueTwelve Studio összehozott. További jó hír, hogy a PlayStation Plus Extra- és Premium-előfizetők teljesen ingyen behúzhatják, valamint lemezes formában is elérhető lesz, valamikor ősszel. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a cyberpunk macskalandot, csak aztán vigyázzatok, mert úgy rákattanhattok, mint Cirmi a macskamentára!
