Létezik egy sokak által lenézett zsáner, az időbeosztós játékoké, amiket „köztudottan” csak kazuárok és öregasszonyok játszanak – nem csoda, hogy kedvelem őket. Lehet, hogy néhányan megköveznének érte, de szerintem a Bomber Crew/Space Crew is ebbe a kategóriába tartozik, csak a nagyfiúkra és nagylányokra tekintettel bonyolultabb és sokkal komolyabb kihívást jelent.
A büszke kevesek
A kihívás legfőbb oka bántóan mesterséges: már eredetileg sincs elég emberünk arra, hogy minden feladatot egyszerre elláthassunk a hajón. A játék persze természetesnek veszi ezt a hiányosságát, sőt, ha bekapcsolva felejtjük a tippeket, még minket tart idiótának, amiért ez gondot okoz. Nincs is annál jobb, mint amikor a hatfős legénységből két emberem küzd a fedélzetre betört idegenekkel, egy harmadik próbálja eloltani a tüzet, és a program elkezdi gamesplainelni, hogy mivel ilyen sok ellenséges hajó lő rám, érdemes lenne minden tüzelőállásba küldeni valakit.
Na, jó, kicsit előre szaladtam, de tulajdonképpen a Space Crew is ezt teszi, már a nyilvános demójában is remek példát mutatva nehézségi szintjéből és a várható káoszból. A teljesebb játék egy kicsit barátságosabban indít, alaposabban megismertetve mindenkit űrhajónk alapvető kezelésével, és hogy melyik karakter milyen feladatokra alkalmas, ha a helyén ül, de aztán ott is jöhet a mélyvíz. Központi bázisunkon ugyanis, ha végeztünk csapatunk és hajónk felszerelésének fejlesztésével, többnyire mi magunk választhatunk küldetést. Az alacsony kockázati szintűekkel jól el lehet grindelgetni, hogy feloldjunk új eszközöket, és meg is tudjuk venni azokat, de még itt sem vagyunk teljes biztonságban. Egyrészt hamar feltűnik az első idegen ász, aki bármelyik küldetésünkbe beugorhat kissé szórakoztatni minket, másrészt a legtöbb küldetésnél menet közben választhatunk a biztonságosabb vagy gyorsabb útvonal között. A különbség általában eggyel kevesebb térugrás, és legtöbbször (megállónként) úgy kétszer annyi ellenség.
Nagy lépés a játékmenetnek
Embereink 2,5D-s nézetben zajló terelgetését a készítők ugyan nem forradalmasították, de sikerült jó irányba fejleszteniük. A térugrás a játék egyik legnagyobb és legjobb újdonsága: ahelyett, hogy 10-20 percet kellene repülnünk a célig, csak 1-1 percet kell a következő térkapuig, a maradék tíz perceket pedig a harc fogja kitenni. Még ha a nehezebb pillanatokban gyakran szidtam is a készítőket, ez az arány jobban tetszett, és szerintem a Bomber Crew-veteránok nagyobb része is egyetért majd. Kellemes újdonság még a védőpajzs, ami miatt nem minden lövés rongálja a hajótestet – bár ezt kiválóan ellensúlyozza az ellenfelek száma és ereje. A navigálás is egyszerűbb lett, és a fegyvereknél sem kell lőszerhordozással vacakolni már alapszinten sem. Tényleg mindent megtettek a fejlesztők, hogy a harcra összpontosíthassunk. Sajnos a célpontok kijelöléséhez továbbra is külön nézetre kell váltani, ami kissé szédítő lehet a csata közepén, de legalább gyorsabb lett a befogás.
Kobayashi Maru
A fő panaszom már mindenkinek nyilvánvaló lehet: kissé túltolták a nehézségi potmétert (vagy csak az idő szépítette meg a bomberes élményeimet). Ez bizonyára csak az én gyengeségem, olvastam már lelkendezést, amiért valaki éppen csak túlélte az első közepes küldetést. Engem azonban valahogy nem dobott fel, hogy már ezen a szinten is szitává lyuggatott hajóval érek haza, és a történetet előre gördítő magas kockázatú utaknál néha csak a szerencsén múlik, hogy a legénység teljes maradjon. Különösen az frusztrált, hogy a nagy nehezen kiharcolt hajófejlesztések jelentős része nem hozott komolyabban érezhető változást, ellentétben embereink lassanként megnyíló képességeivel, amik megfelelő kombinációban tényleg csatákat dönthetnek el.
Emellett az AI néha ostoba, saját embereink útválasztásánál kimondottan, és az ellenfelek is néha csak bambán ülnek a kereszttűzben. De legalább nagyjából kifogyhatatlanok, legalábbis időnként beesik egy újabb adag, ha a csata végén lazsálnánk – vagy csak össze kell kissé kalapálni a bárkát. A grafika picit darabos, de stílusos, ahogy a mini easter eggek is jópofák. A beszéd helyetti pittyegés már kevésbé. A zene pedig bár jól kezdett, de idővel eléggé zavaróvá vált számomra.
Ha valaki imádta a Bomber Crew-t, nem is kérdés, hogy érdemes beszereznie, vagy legalább is kívánságlistára tenni a folytatást, ahogy azoknak is ajánlom, akik szeretik, ha szinte végig 180-as a pulzusuk játék közben, és csak egy hajszál választja el a sikert és a kudarcot. Mindenki másnak érdemes kivárnia, hogy a játék nehézsége (és a külön célzás nézet) miatt beözönlő panaszokra mit reagálnak a készítők, hátha ezúttal bevezetik a nehézségi szinteket, hogy mindenki jól járjon.
