Több évtizednyi idő alatt persze sok minden történt, a Soulcalibur címen futó, a Soul Edge-ből fakadó franchise pedig idén lett kereken húszesztendős, miközben epizódjai több-kevesebb sikerrel látogattak el a különböző platformokra. Ami nagy szó, hogy a játéktermek ezúttal kimaradtak a szórásból, ellenben a PC-s közönségnek nem kell nélkülöznie a nagyszabású összecsapásokat. Emiatt most lehetne stresszelni, hogy na, jó, de ennyi rész után miért pont most kapcsolódna be valaki a történetbe, de hála az égnek a brazil szappanoperákra emlékeztető történetfolyam jelentős hányada ezúttal nem kap szerepet, hiszen a Soulcalibur 6 (S6) szó szerint a gyökerekhez tér vissza. Újra előkerül a Soul Edge legendás misztikuma, ami Siegfriedet a Nightmare nevű szörnyeteggé változtatta, miközben mágikus átjárók nyílnak a játék világában, hogy idegenek, jók és rosszak érkezzenek. A sztori hősei természetesen ennek az eseménysorozatnak járnak utána, fellebbentve a fátylat a korábbi játék titkairól, így egy kicsit más oldalról megközelítve a cselekményt – persze sokkal modernebb köntösben. Mert még ha a nosztalgia is a lényeg, pláne a rosszabbul sikerült folytatások ismeretében, a S6 nem szimplán egy reboot vagy alternatív kiegészítés, hanem a korábbi hibákat figyelembe véve a lehető legaktuálisabb változata a franchise-nak, amely milliók szívét rabolta már el. És nem kizárólag a női domborulatok lemodellezése és fizikája miatt, ami a Dead or Alive mellett talán itt a leghangsúlyosabb a verekedős játékok műfajában.
Kampány utáni kalandozás
Van Story mód, már hogyne lenne, ott meg azért kiismerhető mindenki a hagyományos történetvezetés mellett. Ha pedig sikerül a viszonylag rövid menet végére érni, bizony ott van egy-egy személyes vonal minden egyes karakterrel, hogy ne csak a múltjukat, de a harcmodorukat is megismerd. Itt pedig már lehet is begyakorolni az új epizód minden speciális mechanikáját, elvégre a már beharangozott időlassítás bizony él, sőt bármikor bevethető, nem kizárólag szorult helyzetben alkalmazva a kő-papír-olló technikát. Vagyis, egy bizonyos suhintással mindenki belassul, és rövid idő alatt egy támadást kell bevinni. Aki kitér, jól jár, ahogy az is, aki sikeresen túljár a másik eszén és reakcióidején. Persze van védekezés, counter, illetve a kombózáson túl egy elég ütős, szorult helyzetben a teljes meccs kimenetelének végét is eldöntő extra támadás is bevihető. Meg persze le is lehet hajítani a másikat a mélybe, mert a pályák legtöbbje bizony szakadékban végződik, ahol téged sem fog meg senki, amikor úgy csúszik a talaj, mint a banánhéj.
Merthogy vannak különböző hatások, amik leginkább a kalandozós módban jönnek be, így például a már említett csúszós talaj – de irgalmatlanul ám, esélyed sincs, ha megindulsz –, a magától csökkenő életerő, esetleg az, mikor csak rúgásokkal vagy vertikális csapásokkal lehet sebezni a másikat. És bizony ez sok esetben az opponenseknél is áll, avagy hiába a szintkülönbség, ha eleve brutális hátrányból indulsz. Érdemes tehát mindig elolvasni az adott misszió jellemzőit, mert ott van a kutya elásva. No, nem a csatabárd, mert mindenki rúg, karmol és harap, legyen szó cicis amazonról, horrorból szökött mutánsról, gyíkemberről, netán a hatalmas péniszű démoni szörnyről.
Merthogy a S6 egyik nagyon fontos eleme a karaktergenerálás és a testreszabás, amivel álmaid harcosát, álmaid nőjét is megalkothatod, ami már számos menő (Thanos, csak példának okáért) vagy éppen obszcén eredményt szült, amiket az internet népe is azonnal felkapott – már a megjelenés napján. Hiába, kreatív a játékos közösség. Szóval ezernyi ruhából, fegyverből és hatásból, külső jegyből válogathatsz, az eredményt elmentheted, sőt a kalandmódnak is nekiindulhatsz a választottaddal. És hogy mi a kalandmód? A multiplayer mellett a S6 szíve és lelke, hiszen egy egészen nagy térképen, közel nyolc-tízórányi tartalmat kínálva vár az extra sztori, aminek hősét te alkotod, és ami során időnként dönthetsz, kezedbe veheted a sorsod, miközben városokat látogatsz meg, utazgatsz, fejlődsz és fejlesztesz, zsoldosokat bérelsz fel, valamint vásárolgatsz. A tapasztalati pont mellett a pénzmag is nagyon fontos, az utazásaid is ebből állod, ha pedig nekiindulsz, közben random támadás is érhet, avagy a túra során esélyesen olyan ellenfelekbe is belebotlasz, akikre nem számítottál – ezért sem árt némi elemózsia az útra.
Beránt
A sorozatot ismerők itt már sejthetik, hogy túl sok lényeges újítás nincs az új epizódban. Mondjuk, az ötödik rész ismeretében ez nem is baj, ami óta azért jó pár esztendő eltelt, és nem hiába csak most született meg a következő sorszámozott fejezet – azt a csalódást azért ki kellett heverni. Éppen ezért megkönnyebbülés a kísérletezés és a felesleges elemek elhagyása, miközben a sorozat a gyökerekhez tért vissza. A sok órára elég egyjátékos tartalom mellé ott az Arcade, ami egyedül és más ellen is jó móka, plusz az internetes küzdelem, aminél ugyan nincsenek tömegek, de ha sikerül valakivel összeakadni, akkor nagyon kérdéses az összecsapás eredménye. Igen, mint mindig, nagyon elvetemült játékosok is vannak, akiknél kábé mintha közvetítést néznél – mire tátott szájjal megnyomnád valamelyik gombot, már vége is a meccsnek.
A legfontosabb azonban, mint mindig – no, nem mintha a tartalom nem lenne az –, a hangulat, a könnyed harcrendszer, valamint a látvány. Utóbbi bámulatos, legalábbis a sorozaton belül, de összességében a helyszínek nagyon jól mutatnak az elmosott háttérrel, a menetenként változó napszakokkal és fényekkel, plusz a lefejthető páncélok és úgy összességében a karakterek is csodásak. Itt külön ki kell emelnem Ríviai Geralt urat, aki a The Witcher 3-ból ugrott be, és bizony önmagát adja, mind a hangját, mind a mozgástechnikát nézve, ami természetesen a duplakardot és az olyan hatásos támadásokat jelenti, mint mondjuk az Igni jel, amivel aztán ropogósra lehet sütni a delikvenseket. Nem beszélve a zenéről, amit szintén hozott magával, noha dallamok terén eleve nincs gond. Ahogy a hangulattal és a könnyed játékmenettel sem, ha már korábban szóba kerültek. Előbbi majdnem tökéletes, bár a gép képes szemét húzásokra – műfaji jellegzetesség, hogy egy nyugtatót azért nem árt bekészíteni –, utóbbit pedig nem érheti panasz. A Soulcalibur-sorozat sajátossága, hogy néhány gombbal el lehet lenni, már kezdőként is élvezni a harcokat, tanulással pedig bárki vérbeli profivá válhat.
Természetesen van néhány új karakter, nemcsak a vendégeskedő Geralt érkezett extraként, így Grøh és Azwel egyaránt betanulásra vár – utóbbi pedig egy igazi rémálom, amennyiben valaki ügyesen használja, és úgy akadsz össze vele a világhálón. Természetesen mindent és mindenkit lehet védeni, de ahhoz jó reflexek és kötélidegek kellenek, no és persze a karakterek maximális ismerete. Taki és Sophitia csinosabb, mint valaha, mindenki nagyon kidolgozott, így élvezetes csak igazán a másik cséplése, aminek maximum az életerő kifogyása vethet véget. Vagyis rövidre fogva a végét: a S6 több mint kielégítő, lényegében mindent tud, amit tudnia kell, kellőképpen változatos, emellett látványos és élvezetes, és bár nem reformál, nem nagyon újít, aki kedvelte a szériát, annak tökéletesen elég lesz ez is, aki pedig csak most ismerkedne a Soul Edge legendájával, az modern verzióban nem talál erre jobb választást. Ajánlott darab, még ha nem is kiemelkedő.
