Sietve hozzátenném viszont, hogy azért herkulesi erőfeszítést nem igényelt eme eredmény, a sorozat ugyanis már évek óta nem igazán találja helyét, köszönhetően a 2003-as Sonic Heroes-zal magabiztosan tönkrevágott 3D-perspektívának. Bár ez a későbbi részek eladásain kezdetben nem mutatkozott meg, az értékeléseken és a hangadó ősrajongók erősödő fanyalgásán már annál inkább, a Sega így úgy döntött, hogy a húszéves jubileumot ünneplő etappal igyekszik mind a veterán, mind a next-gen tábornak kedvére tenni – és mi is lehetne erre alkalmasabb, mint egy díszes „best of” epizód?
„Best of”, mivel a Generations voltaképp a széria elmúlt húsz évének kivonata, miután a végigsprintelhető helyszínek mindegyikét láthattuk már valahol: a lista az 1990-es nyitány Green Hilljétől a 2010-es Sonic Color Planet Wispjéig kilenc, korábbi részekből átemelt kontrollerrángató (avagy billentyűzetpusztító) helyszínt foglal magába. A történet szerint ezt egy csipetnyi időutazás teszi lehetővé, a (stílszerűen) 20. születésnapját ünneplő Sonic buliját ugyanis romba dönti egy idődémon, széttépve így a tér-idő kontinuumot, amit hősünk korábbi kalandjainak újraélésével, azaz a pályákon végigrepesztve foltozhat össze (ebben mondjuk nem látom a rációt, de nem is vártam hiteles kvantumfizikai megoldást a problémára).
Ami az egész felállást érdekessé teszi, az a tálalás, a Generations ugyanis nem teljesen lineáris: bár a helyszínek egymás után hármasával nyílnak meg előttünk, teljesítésük sorrendje ránk van bízva, ráadásul két módozatban érhetők el: az újhullámos 3D-s verziók mellett mindegyik kapott egy (játékmenetében) 2D-s pályát is. Egyszerű, de nagyszerű döntés ez, utóbbiak ugyanis egy az egyben a korai epizódokra hajaznak, mivel a kétdimenziós mozgás mellett azokon hősünk fiatal alteregója, és a régi részek mozgáskultúrája (a kerékégetésre hajazó Spin Dash, és a légicsapások kivitelezésére alkalmas Spin Attack) is visszaköszön.
A rajongóknak már eleve emiatt érdemes elgondolkozni a Generations beszerzésén, de szerencsére tartalom ezen túl is bőségesen akad: a főhelyszínek lenyomásával ugyanis minden pályacsoportban egy rakás kihívás nyílik meg (verseny Sonic cimboráival, káoszsmaragdok gyűjtögetése pár miniboss elporolásával, stb.) amelyekből hármat teljesítve az egyes pályacsoportok közötti bossharcokat oldhatjuk ki. Utóbbiak (az utolsó csatát leszámítva) szintén ismerős momentumok lesznek a széria ismerői számára, panasz azonban ezeket sem érheti…
…köszönhetően a technikai háttérnek, a Generations ugyanis brutálisan szép. Légyen szó akár a klasszikus, akár a 3D-s pályákról, a felújított terepek fantasztikusan néznek ki: tűéles textúrák, hatalmas távolságok, és a részletekig kidolgozott mozgó háttér jellemzi őket, felvetve a kérdést, hogy mégis mikor fogja a Sonic Team imigyen feltupírozva kiadni a sorozat korai epizódjait.
A látványt tehát nem érheti panasz, a megvalósítás azonban mégsem tökéletes: bár grafikailag a PC-s változat a legizmosabb, a csutkára húzott beállítások igen komoly vasat követelnek: még i7 proci és combos grafkártya mellett is hajlamos néha alaposan beszaggatni a program, ami reflexjáték esetén igen kellemetlen. Hiányolom a dedikált online módokat is a játékból: a 3DS port kétszemélyes multival érkezett, nem értem hát, hogy a többi platformon miért csupán egy online toplistával szúrták ki a szemünket. A legnagyobb nyűgöm azonban mégsem ez, hanem az irányítás: dacára ugyanis, hogy a játék billentyűzettel is tolható, a Generations minduntalan a kontrollerek gombjaira utal játék közben, a billentyűkiosztást „segítő” program pedig szintén megér egy misét, ott ugyanis a kontrollergombokat rendelhetjük billentyűkhöz, nem pedig a játék mozdulatait, ami igencsak igénytelen megoldás.
Mindezek azonban csak kisebb bosszúságok, Sonic rohanás közben elhagyott tüskéi: a tartalmat (még ha csak látványos újrázás is) panasz nem érheti, a vizuális megvalósítás szintén ütős, kontrollerrel pedig valóban az ügyességen, semmint az irányításon múlik a reflexeinket próbára tevő pályák kitolása. Remek tisztelgés egy húszéves sorozat előtt, bár tartalmát csak a széria rajongói értékelhetik igazán.
Időzavarban
„Best of”, mivel a Generations voltaképp a széria elmúlt húsz évének kivonata, miután a végigsprintelhető helyszínek mindegyikét láthattuk már valahol: a lista az 1990-es nyitány Green Hilljétől a 2010-es Sonic Color Planet Wispjéig kilenc, korábbi részekből átemelt kontrollerrángató (avagy billentyűzetpusztító) helyszínt foglal magába. A történet szerint ezt egy csipetnyi időutazás teszi lehetővé, a (stílszerűen) 20. születésnapját ünneplő Sonic buliját ugyanis romba dönti egy idődémon, széttépve így a tér-idő kontinuumot, amit hősünk korábbi kalandjainak újraélésével, azaz a pályákon végigrepesztve foltozhat össze (ebben mondjuk nem látom a rációt, de nem is vártam hiteles kvantumfizikai megoldást a problémára).
Sandbox Sonic
Ami az egész felállást érdekessé teszi, az a tálalás, a Generations ugyanis nem teljesen lineáris: bár a helyszínek egymás után hármasával nyílnak meg előttünk, teljesítésük sorrendje ránk van bízva, ráadásul két módozatban érhetők el: az újhullámos 3D-s verziók mellett mindegyik kapott egy (játékmenetében) 2D-s pályát is. Egyszerű, de nagyszerű döntés ez, utóbbiak ugyanis egy az egyben a korai epizódokra hajaznak, mivel a kétdimenziós mozgás mellett azokon hősünk fiatal alteregója, és a régi részek mozgáskultúrája (a kerékégetésre hajazó Spin Dash, és a légicsapások kivitelezésére alkalmas Spin Attack) is visszaköszön.
A rajongóknak már eleve emiatt érdemes elgondolkozni a Generations beszerzésén, de szerencsére tartalom ezen túl is bőségesen akad: a főhelyszínek lenyomásával ugyanis minden pályacsoportban egy rakás kihívás nyílik meg (verseny Sonic cimboráival, káoszsmaragdok gyűjtögetése pár miniboss elporolásával, stb.) amelyekből hármat teljesítve az egyes pályacsoportok közötti bossharcokat oldhatjuk ki. Utóbbiak (az utolsó csatát leszámítva) szintén ismerős momentumok lesznek a széria ismerői számára, panasz azonban ezeket sem érheti…
Gyors, kék, szúrós
…köszönhetően a technikai háttérnek, a Generations ugyanis brutálisan szép. Légyen szó akár a klasszikus, akár a 3D-s pályákról, a felújított terepek fantasztikusan néznek ki: tűéles textúrák, hatalmas távolságok, és a részletekig kidolgozott mozgó háttér jellemzi őket, felvetve a kérdést, hogy mégis mikor fogja a Sonic Team imigyen feltupírozva kiadni a sorozat korai epizódjait.
A látványt tehát nem érheti panasz, a megvalósítás azonban mégsem tökéletes: bár grafikailag a PC-s változat a legizmosabb, a csutkára húzott beállítások igen komoly vasat követelnek: még i7 proci és combos grafkártya mellett is hajlamos néha alaposan beszaggatni a program, ami reflexjáték esetén igen kellemetlen. Hiányolom a dedikált online módokat is a játékból: a 3DS port kétszemélyes multival érkezett, nem értem hát, hogy a többi platformon miért csupán egy online toplistával szúrták ki a szemünket. A legnagyobb nyűgöm azonban mégsem ez, hanem az irányítás: dacára ugyanis, hogy a játék billentyűzettel is tolható, a Generations minduntalan a kontrollerek gombjaira utal játék közben, a billentyűkiosztást „segítő” program pedig szintén megér egy misét, ott ugyanis a kontrollergombokat rendelhetjük billentyűkhöz, nem pedig a játék mozdulatait, ami igencsak igénytelen megoldás.
Mindezek azonban csak kisebb bosszúságok, Sonic rohanás közben elhagyott tüskéi: a tartalmat (még ha csak látványos újrázás is) panasz nem érheti, a vizuális megvalósítás szintén ütős, kontrollerrel pedig valóban az ügyességen, semmint az irányításon múlik a reflexeinket próbára tevő pályák kitolása. Remek tisztelgés egy húszéves sorozat előtt, bár tartalmát csak a széria rajongói értékelhetik igazán.
