Amikor egy sorozat az ötödik epizódjához érkezik, ott már általában felmerülhet, hogy a végtermék szolgai robotolásnak lehet csak az eredménye. Egy olyan verkliben pedig, ahol az alapok végtelenített újrafelhasználásából próbálunk ismét valami szórakoztatót összehozni, nos, ritkán végződik emlékezetesen a végeredmény. A Skylanders sorozatot azonban más fából faragták. Már az első felvonással is óriásit robbantó „toys-to-life” pionír minden epizóddal próbált valami trükköt csempészni a műanyag figurás akció-platformer műfajba, de talán most ért igazán a csúcsra az évek alatt érlelgetett formula.
TELE A TANK
Mint az előzetesünkben is taglaltuk: a Skylanders Superchargers a járművek köré építi a mechanikáinak újításait. A korábbi bábuk természetesen mind-mind játékba hívhatók, de most nem az egyedi individuumokon van a hangsúly, hanem a melléjük pakolható járgányokon. A kampány pályáit ezúttal mindenféle röpködős, autókázós és hullámhasítós szekciók dobják fel, melyek zökkenőmentesen szövődnek a szokásos Skylanders játékmenetbe. Figuráinkkal továbbra is gyűjtögetnünk és pofozkodnunk kell, a pályákon elszórtan pedig logikai vagy környezeti feladványok sorakoznak. A poén mindig jól időzítve érkezik: az adott pályaszakaszokat alkalmanként autókázós szekciók kötik össze, ahol általában rögzített pályán, nagy ugratások közepette kell további ellenfeleket és akadályokat legyűrnünk. Hogy miért az autós jeleneteket emeltük ki? Mert a starter alapcsomagban egy négykerekűt találhatunk, a készítők pedig logikusan ezt a járgánytípust emelték a program (kis túlzással) központi elemévé. A további gépeket pedig a következőképp tudjuk előhívni: a pályákon szétszórt NPC-k olykor bónusz küldetésekkel célozzák be hős Skylanderünket, a küldetés mibenléte pedig már messziről felismerhető. Ha a helyi víztározó mellett ácsorog a bajbajutott vakondok, akkor nyilvánvaló, hogy be kell készítenünk a tengeralattjárót. Ha egy égi csatára mutogat a mitévő tündérke, olyankor a röpzajt kell a portálra tennünk, és már mehetünk is rendet tenni a felhők közé. Mindezt természetesen mindenféle átmenet nélkül kell elképzelnünk.
A meglepően tágas terekkel operáló pályákon ugyanis egyik szakasz követi a másikat, a távolinak tűnő légi csatához töltőképernyő és átvezető jelenet nélkül suhanhatunk tova. Apropó légi csaták: a repülős szekciók általában fix pálya mentén zajlanak, akárcsak egy Starfox játékban, de néhol átvált a móka egyfajta kikönnyített dogfight-csatározásba, ahol extra feladatként mondjuk még egy menekítő hajó védelmét is megkapjuk. A tengeri részek pedig azért imádnivalók, mert sokszor a brutálisan kidolgozott víz-fizikára építenek. Ezek a szakaszok nem egyszer a régi klasszikus árkád címek előtt is pukedliznek egyet, a miheztartás végett. Sajnos az autós részeknél a nyitott arénák kevéssé jól működnek, de nem a pályadesign, hanem kissé távoli, izometrikus jellegű betekintési szög miatt, amely az irányítást is a feje tetejére állítja. Lehet szokni a dolgot, de hosszú játékórák után sem tudjuk majd annyira precízen irányítani a járgányt, mint amennyire szeretnénk.
ÉGORSZÁG ISMÉT VESZÉLYBEN
A történések fergetegében ismét a Kaos által szövögetett szálakat kell összegubancolnunk, aki most épp magával a nagybetűs Sötétséggel paktál le. Így értelemszerűen az lesz a dolgunk, hogy a kiszabadításra váró Eon mesterrel és a többi félkegyelmű cimboránkkal megakadályozzuk a gonosz térnyerését. Ha már a sztori nem is mutat túl a klasszikus modern rajzfilmes sablonokon, annyit azért illik elismerni, hogy az átvezetők animátorai még mindig nagyon értik a dolgukat, ráadásul a sztori apróbb elemeit összekalapáló írók is elemükben vannak. Az angol nyelven megszólaló dumák sokszor a felnőttek számára is belengetik a tréfarépát, és a helyszínek-történések vonulatában is bőven van annyi érett geg és utalás, ami segít a szülőknek is átvészelni a játékkal töltött órákat. (Ez mondjuk mindig is a sorozat erősségének számított.) A helyszínek is ütősek: felhőváros bárányüzeme, a 2D látványvilágra váltó varázskönyvek, az Akadémia, vagy a Burton-rémségekre emlékeztető alvilág (a teljesség igénye nélkül) mind-mind emlékezetes díszletet szolgáltat némi gyűjtögetésre és manópüfölésre.
A Skylanders sorozatot sokan azért is szeretjük, mert az érkező újabb epizódok kellő energiát fektetnek abba, hogy a hozzáértő vén gamerek is elismerjék a mechanikai újításokat. A Superchargers talán a legváltozatosabb epizód, amely járgányos szekcióival eszméletlenül sokszínű játékórákat tartogathat a korosabb, de magát a műfajt komáló játékosok számára is. És akkor arról alig beszéltünk, hogy a három járgány szinte egy komplett kart-játéknyi tartalmat is odapakol a rövidnek épp nem nevezhető egyjátékos kampány mellé. Tovább is van, mondjuk még? A kampány során ott sorakoznak a minijátékok, a lakatnyitós ügyességi feladványok, a Skystones kártyameccsek… Tartalomnak nincs híján az új epizód sem, na!
CUKOR A SZEMEDNEK
A korábbi részek sem voltak épp csúfondárosak, a Superchargers viszont a szerkesztőség egyöntetű elismerését váltotta ki a pimaszul csinos látványvilágával. Oké, akinek a Kameo stílusára emlékeztető mukik, manók és trükkös teremtmények továbbra is ellenszenvesek, azok nem biztos, hogy osztoznak majd örömünkben. A brutális kiterjedésű pályák, monumentális látótávolságok és izgő-mozgó pályaelemek viszont már-már tényleg olyan vizualitást pakolnak elénk, amit egy modern CG mesefilmtől is elvárunk. A vizuális effektusok mind-mind a Vicarious Visions fejlesztőstúdió technológiai felkészültségének a tanúsítványai, mi pedig mást sem tehetünk, mint szivárványt könnyezve bámuljuk a képernyőn folyó varázslatot. A nem játszható hősök szinkronhangjai is hozzák a Cartoon Network stílus legjavát, Mags és Flynn pajkos karaktereit például képtelenek vagyunk megunni. (Bár ez utóbbi fingós-böfögős poénjai már kezdenek unalmasak lenni.)
ELŐ A ZSOZSÓVAL!
Mint minden Skylanders epizódnál, így a Superchargersnél is felmerül az etikai jellegű kérdés, hogy meddig mehetnek el a fejlesztők a különféle tartalmak lezárásával. A Superchargers leginkább a járgányos extrák szempontjából tart vissza olyan szekciókat, melyek amúgy a játékmenet szerves részét is képezhetnék. A virtuális falak áttörése pedig csak a repcsi vagy a tengeri járgány megvásárlásával történhet. Bár nem kritikus eme szekciók mellőzése, azért a bővített tartalom kiélvezéséhez (fogalmazhatunk úgy is, hogy a szűkített tartalom kibontásához) az alapcsomagon túl legalább két booster járgányt kell majd megvásárolnunk. Ezek nélkül rendíthetetlen, ám féllábú Skylanders hősként érezzük majd magunkat, miközben a lezárt zónák előtt lógó orral cammogunk tova…
Összegezve a mondókánkat: a sorozat életében a fejlődés továbbra is töretlen, a Superchargers pedig ismét megmutatja, hogy nem kell a végtelennel álmodnunk ahhoz, hogy nagyot alkossunk - fókuszált irányú fejlesztésekkel és lelkiismeretes odafigyeléssel bőven nyerő csomagot lehet letenni az asztalra. A Superchargers is ilyen filozófia mentén menetel előre; az új epizód mind a rajongókat, mind pedig az újoncokat felhőtlen játékórákkal várja – feltéve, hogy nem skót rokonok őrzik a házi pénztárat.
