Az offline, lokális multiplayer játékok rajongói a játékipar egyik jelenlegi legkiaknázatlanabb csoportját alkotják. Az AAA-ipar kis túlzásokkal tudatosan leépítette ezt a stílust annak érdekében, hogy motiváljanak minden játékost a külön játékpéldányok beszerzésére, vagy platformtól függően az online előfizetések használatára. Az igény azonban változatlanul jelen van, ahogy arról jól tanúskodnak az olyan átütő sikerek is, mint az It Takes Two. Indie fejlesztőként tehát egyáltalán nem rossz befektetés egy ilyen kellően szórakoztató, helyi multit is támogató játék készítése, mégis ritkán akad közöttük igazán kiemelkedő darab.
Sajnos jelen tesztalanyom, a Skeleton Crew nem tartozik közéjük, pedig az esélye megvolt rá. Az alapötlet önmagában zseniális: egy indie mércével pazar, 2D-s megjelenéssel felruházott kooperatív platformerről van szó, mely látványvilágával, karaktereivel és ellenfeleivel a stílus olyan nagyjai előtt, mint a Castlevania vagy a Ghosts ‘n Goblins. Hőseink a Yeoman Eldritch Extermination Team (röviden Y.E.E.T.) tagjai, akiknek feladata Karpathia birodalmának védelmezése az élőhalott sötét erőktől. A gonosz legyőzése után pár évvel azonban a társaság egyik tagja felfedezvén, hogy a végső gonosz kordában tartásához egy megfelelő börtönt kell állítania számára, saját testébe zárta azt.
A bátor hős természetesen elbukik a testébe zárt gonoszsággal szemben, a sötét hordák ismét elszabadulnak, a Y.E.E.T. tagjai pedig összeállnak, hogy főhadiszállásukról útra kelve összesen három vidéken és 17 pályán át küzdjenek a rémekkel. Mindeközben új tagokat toboroznak, varázslatokat és ereklyéket gyűjtenek be, valamint felszereléseiket és képességeiket is fejlesztik. A játékmenet lényege, hogy minden hős rendelkezik valamilyen egyedi tulajdonsággal vagy mozdulattal, mely bizonyos esetekben elengedhetetlen a továbbjutáshoz. Amennyiben tehát egyedül nézünk szembe a Skeleton Crew kihívásaival, a pályák erre kijelölt zónáiban rendszeresen cserélgetnünk kell őket, több (maximum négy) játékos esetén pedig kellően változatos összetétellel kell nekiesnünk az expedícióknak. A hősök ezen felül eltérnek még támadásaikban, szívósságukban, védekező mozdulataikban is, egy képességük azonban közös: a pályákon kis túlzással bármit felkapnak és eldobnak, legyen szó ágyúgolyókról, kövekről, elkábított ellenfelekről vagy koponyákról.
Dobd el az agyamat, a kezemet, a fejemet
Ez a mechanika a játék során számos esetben jelenti a továbbjutás kulcsát, bizonyos ellenfelek ellen, vagy egyes logikai feladványok megoldása érdekében ugyanis kénytelenek vagyunk megfelelő koordinációval dobálgatni a rendelkezésünkre álló tárgyakat. A játék még különböző módokon motiválni is próbál a minél kreatívabb problémamegoldásra: az ellenfelek változatos kiiktatásával növelhetjük pontszorzónkat, és ezzel párhuzamosan a szerzett jutalom mértékét. A pályákon szép számmal akadhatunk opcionális feladatokra is, melyek kiszúrásához néha elég szemfülesnek kell lenni (vagy csak vissza kell térnünk egy más típusú karakterrel később), illetve a Y.E.E.T. főhadiszállásáról kompetitív összecsapásokra is indulhatunk.
A receptbe azonban néhány alapvető helyen csúszott hiba. Amennyire követni tudtam, a Skeleton Crew fogadtatása a bejelentést követően meglehetősen pozitív volt és sokakat levett a lábáról a látványvilágával és hangulatával. A végső megjelenési dátumon viszont elég sokat halasztottak, a netkód pedig még így is kissé instabilnak bizonyult. Olyannyira, hogy a fejlesztők a tesztpéldány mellé küldött rövid útmutatóban kifejezetten javasolták, hogy a többjátékos élményt inkább offline próbáljuk ki. Ez még bocsánatos bűn lenne, hiszen a játék sokak radarjára valószínűleg épp a négyfős helyi kooperatív móka miatt kerülhetett fel. Ellenben a méretes pályák mellett néha igen gyér mentési lehetőségei, és a karakterek irányítási nehézségei már jóval súlyosabb vétkek. Lényegében mindegy, hogy az ajánlott kontrollerrel vagy billentyűzettel próbálkoztam-e, célzási nehézségek, megszakíthatatlan támadási animációk és irritálóan hullámzó hitbox rondított bele a mókába. Egy ponton túl, jóval a játékidő vége előtt ráadásul a játék elkezdett veszíteni a lendületéből, és kissé túlzottan repetitívvé vált a karakterek cserélgetése ellenére is.
Ha ezek a problémák nem lennének, valószínűleg gond nélkül tudnám ajánlani a Skeleton Crew-t a stílus iránt érdeklődőknek, és elnézve a készítők lelkesedését, nem kizárt, hogy a fenti problémákat idővel kivétel nélkül javítják majd. Jelen állás szerint azonban a játék minden jól eltalált eleme mellett hagy maga után némi kívánnivalót, melyen talán könnyebb többedmagunkkal továbblépni. Magányos farkasként viszont a hiányosságok még jobban kibuknak, és a Skeleton Crew-ból összességében sajnos egy meglehetősen feledhető kis kaland marad csak.
