Belegondolva Tony Hawk neve hosszú évek óta magában hordozza a SkateBird alapötletét (hawk = sólyom), és ugyan nem ismerem a koncepció megszületésének körülményeit, de valamiért szeretném azt hinni, hogy egy ezen a vonalon elindult borzalmas szójáték eredménye. A koncepció alapján mondjuk a SkateBird akár egy megelevenedett állatos vírusvideó is lehetne.
Pakito a gördeszkabűvölő
Viccet félretéve, a Glass Bottom Games alkotása első pillantásra igazán szívmelengető, hiszen apró madárkákkal pattanhatunk benne picinyke gördeszkára, hogy aztán rámpákon és hétköznapi tárgyakon trükközve mutassuk meg, hogy ki a legény/leány a vidéken. Ugyan a látványtól senki álla nem fog leesni, a játék alapvetően nem néz ki rosszul, bár ez inkább az apró mókás részletek, és a legkülönbözőbb göncökbe bújtatható tollas kis sportolók, mintsem a részletgazdag grafika érdeme.
Az igazán idilli hangulathoz persze a Drágám, a kölykök összementek!-hatást keltő környezet is hozzájárul, ahogy a mindennapokban kicsinek tűnő, hétköznapi tárgyak most egy hatalmas világ épületeiként magasodnak az aprócska gördeszkások fölé, legyen szó egy magazinról, egy ágyról vagy egy szennyeskosárról. Bevallom, nekem egy kicsit Re-Volt utánérzésem volt tőle, még ha ezúttal nem is távirányítós autókkal kellett száguldani. Mindehhez ráadásul egész jó zenei aláfestés is párosul.
De az aranyos koncepció mellett mégis milyen élmény a SkateBird? No, itt kezd kicsit sötét fordulatot venni a történet. Kezdjük azzal, hogy a játék felépítése inkább emlékeztet egy futárkodós megbízásokkal teli RPG-re, mint egy könnyed gördeszkás kalandra. A helyzet ugyanis az, hogy bár nyilván kedvünkre trükközhetünk, amíg csak akarunk, a feladatunk alapvetően a pályákon elszórva csipegető madártársaink adta küldetések teljesítése. Ezek általában egy-egy szó kirakását jelentik a betűk összegyűjtésével, bizonyos trükkök bemutatását vagy épp adott számú tárgy felszedését. Azt azért a játék javára lehet írni, hogy egyes párbeszédek elég mókásra sikeredtek.
Nem tollas a hátam
Ez nem is hangzik olyan nehéznek, de ekkor kerül képbe az igazi feketeleves, a játék förtelmesen rossz irányítása. A manőverezés még a nagyobb, nyílt terepeket sem feltétlen egyszerű, azonban szűkebb helyekre tévedve egészen kaotikussá válik, amit tovább ront a szintén botrányos kamerakezelés, ennek köszönhetően pedig a küldetések többségének teljesítése kész kínszenvedés. Ha ez nem lenne elég, sajnos a játék fizikájával is bőven van probléma, ugyanis rengetegszer akad és ragad be madárkánk indokolatlanul a falakba, oszlopokba és tereptárgyakba.
A SkateBird bármennyire is mókás és aranyos első látásra, amit játékként nyújtani tud, az közel sem kellemes élmény. Az alapötlet jópofaságát sajnos hamar kiüldözi az ember fejéből a hibáktól hemzsegő, élvezhetetlen kivitelezés, mely miatt végül inkább egy frusztráló szárnypróbálgatás – szó szerint – szintjét sikerül megütnie a játéknak, amivel még pár órás játékideje és kínzóan hosszúnak érződik. Sajnos nem tudom sem állatos őrültködésként, sem könnyed gördeszkás címként ajánlani.
