A Shadow Harvest lényegében egy katonai TPS, melyben két szereplőt irányíthatunk egyszerre, hogy különleges képességeiket kihasználva segítsék egymást a pályákon. Van valami történet is egy mogadishui diktátorról és az általa vásárolt szuperfegyverekről, de annyira rosszul tálalják, s olyan érdektelen, hogy kizárt, hogy bárki is akár egy percig odafigyeljen rá. Marad tehát maga az akció, ami kereken egy tucat fejezetet foglal magába, s melynek alapja a kétszereplős játék... illetve az egyfős kooperatív mód, ha így jobban tetszik. Bizony, az első komoly kihagyott ziccer, hogy bár a szexis(nek tervezett, de amúgy katasztrofálisan ocsmány) Myra Lee és a jenkik férfias bátorságát megtestesítő Aron Alvarez a játék harmadától együtt bénázik a teljesen lineáris és nevetségesen egyszerű pályákon, a fejlesztőknek eszükbe se jutott, hogy multiplayer kódot programozzanak a Shadow Harvesthez, és ezzel esetleg egy kicsit élvezhetővé tegyék. Nem, ehelyett végig egyedül szenvedünk és a Tab bullentyűt nyomkodva váltogatunk a két karakter között -- már amikor erre lehetőségünk van.
A két szereplő homlokegyenest eltérő játékstílust képvisel. Myra lopakodni tud, kapott is egy predatoros álcázó berendezést és egy jópofa kis íjat, melybe különféle nyílvesszőket pakolhat. Van itt minden a hullát láthatatlanná tévő nanovesszőtől kezdve a figyelemelterelő riasztóig, ám mielőtt azt hinnétek, hogy jó móka lehet átlopakodni a sok bamba katona közt, jó ha tudjátok, hogy Myra teljesen védtelen, ha közelharcra kerül a sor. Még egy pisztolya sincs, egy vagy két lövés pedig elég is, hogy földre kerüljön. Komolyan, még egy pisztolya sincs! Mégis miféle bevetés ez, kérem?!
Persze Aron sem jobb, de ő legalább tud lőni. Többféle gépfegyver, pisztoly lehet nála, dobálhat gránátokat, s meglehetősen sok lövést kibír. Hogy pontosan mennyit, azt elég nehéz megmondani, hiszen a játék nem jelzi, ha találat éri a karaktert. Sokszor meneteltem hős amerikaiként, nyílt színen irtva az ellenséget, ahogy a valódi férfiak szokták, amikor egyszer csak összeestem, mert elfogyott az életerőm. Mindez persze azért, mert visszajelzés hiányában egész egyszerűen nem vettem észre, hogy a jóakaróim éppen telepumpálnak ólommal. Persze az is lehet, hogy nem volt jó ötlet a frontális offenzíva, de mit tehet az ember, ha a játékba ültetett fedezékrendszer használhatatlan? Még most sem vagyok biztos benne, hogyan is működik, olyan véletlenszerű az egész. Azt viszont tudom, hogy ha egy TPS 2011-ben már az irányításánál elvérzik, akkor bizony nagy a baj.
Tovább rontja az összképet, hogy az egész játékból süt az átgondolatlanság. Elvileg tizenkét fejezetre osztották a sztorit, amiből egy teljes fejezetet elfoglal egy interaktív videó. Sétálgatunk egy hajón, hallgatjuk a halálosan unalmas dialógusokat, majd visszatérünk a csatatérre, és ennyi, ez volt egy teljes felvonás. Az efféle butaságokat csak akkor lehetne megbocsátani, ha legalább a játékmechanika működne, de itt erről szó sincs. A mesterséges intelligencia például botrányos. Az ellenfelek alapvetően se nem látnak, se nem hallanak, de időnként hirtelen megtáltosodnak, és még a falakon keresztül is észrevesznek, sőt, ráadásként le is lőnek. Amit lehetett, azt elrontották a fejlesztők, s bár az első küldetés elején még érezni némi hangulatot, a folytatásban attól is búcsút vehetünk.
Technikai téren a Shadow Harvest kész káosz. Nem elég, hogy iszonyatosan ronda, de kismillió programhibát találni benne, köztük nagy kedvencünket, a beakadó scripteket -- tudjátok, amelyektől nem lehet befejezni a játékot, és kezdhetjük elölről az egész fejezetet. Mindennek a tetejébe még a gépigénye is magas. A közepesnek mondható tesztgépemen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD5770; 6 GB RAM) ennél jóval szebb játékok is elmennek 1920x1080-as felbontásban, ám a Phantom Ops még 720p-ben is akadozott néha.
Sülve-főve
A két szereplő homlokegyenest eltérő játékstílust képvisel. Myra lopakodni tud, kapott is egy predatoros álcázó berendezést és egy jópofa kis íjat, melybe különféle nyílvesszőket pakolhat. Van itt minden a hullát láthatatlanná tévő nanovesszőtől kezdve a figyelemelterelő riasztóig, ám mielőtt azt hinnétek, hogy jó móka lehet átlopakodni a sok bamba katona közt, jó ha tudjátok, hogy Myra teljesen védtelen, ha közelharcra kerül a sor. Még egy pisztolya sincs, egy vagy két lövés pedig elég is, hogy földre kerüljön. Komolyan, még egy pisztolya sincs! Mégis miféle bevetés ez, kérem?!
Egyik kutya...
Persze Aron sem jobb, de ő legalább tud lőni. Többféle gépfegyver, pisztoly lehet nála, dobálhat gránátokat, s meglehetősen sok lövést kibír. Hogy pontosan mennyit, azt elég nehéz megmondani, hiszen a játék nem jelzi, ha találat éri a karaktert. Sokszor meneteltem hős amerikaiként, nyílt színen irtva az ellenséget, ahogy a valódi férfiak szokták, amikor egyszer csak összeestem, mert elfogyott az életerőm. Mindez persze azért, mert visszajelzés hiányában egész egyszerűen nem vettem észre, hogy a jóakaróim éppen telepumpálnak ólommal. Persze az is lehet, hogy nem volt jó ötlet a frontális offenzíva, de mit tehet az ember, ha a játékba ültetett fedezékrendszer használhatatlan? Még most sem vagyok biztos benne, hogyan is működik, olyan véletlenszerű az egész. Azt viszont tudom, hogy ha egy TPS 2011-ben már az irányításánál elvérzik, akkor bizony nagy a baj.
Tovább rontja az összképet, hogy az egész játékból süt az átgondolatlanság. Elvileg tizenkét fejezetre osztották a sztorit, amiből egy teljes fejezetet elfoglal egy interaktív videó. Sétálgatunk egy hajón, hallgatjuk a halálosan unalmas dialógusokat, majd visszatérünk a csatatérre, és ennyi, ez volt egy teljes felvonás. Az efféle butaságokat csak akkor lehetne megbocsátani, ha legalább a játékmechanika működne, de itt erről szó sincs. A mesterséges intelligencia például botrányos. Az ellenfelek alapvetően se nem látnak, se nem hallanak, de időnként hirtelen megtáltosodnak, és még a falakon keresztül is észrevesznek, sőt, ráadásként le is lőnek. Amit lehetett, azt elrontották a fejlesztők, s bár az első küldetés elején még érezni némi hangulatot, a folytatásban attól is búcsút vehetünk.
Szélmalomharc
Technikai téren a Shadow Harvest kész káosz. Nem elég, hogy iszonyatosan ronda, de kismillió programhibát találni benne, köztük nagy kedvencünket, a beakadó scripteket -- tudjátok, amelyektől nem lehet befejezni a játékot, és kezdhetjük elölről az egész fejezetet. Mindennek a tetejébe még a gépigénye is magas. A közepesnek mondható tesztgépemen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD5770; 6 GB RAM) ennél jóval szebb játékok is elmennek 1920x1080-as felbontásban, ám a Phantom Ops még 720p-ben is akadozott néha.
Szerencsére azért akad pozitívum is, mint például az 5000 Ft alatti kezdő ár, illetve a steames támogatás, tehát legalább a lemezzel nem kell bajlódni. A kérdés már csak az, hogy ennyi pénzért megéri-e beszerezni egy olyan programot, amely összesen nagyjából négyórányi játékórát biztosít, ám még azt sem a legszórakoztatóbb módon. A választ rátok bízzuk...
