Ifjú leánykaként, 2084 augusztusában, a harmadik világháborút követően, valóban kiváló ötlet, a cyberpunk Neo Hong-Kong városának egyik lepukkant kerületében, egy düledező, lakatlan ház aljában lévő csehóba megbeszélni egy randit. Életed első randiját. egy teljesen ismeretlen, online csevegő partnerrel. Mi baj lehet ebből?
Számos, barátaim, számos. Minket olvasó lányok, ilyet soha, de soha ne csináljatok! Mert a végén úgy jártok, mint főhősünk, a mangához illően túlrajzolt keblű, s persze igen minimális öltözetben sétáló Mei. Aki, miután csöppet elszédül (mint később kiderül, már ez sem véletlen…), ezért felkeresi a női WC-t, ahonnan sikerül kisebb látomások hatására rossz ajtón távozni. Na, innentől pedig nincs megállás: kiderül, hogy a több száz esztendős, összeomlani készülő lakatlan ház annyira nem is lakatlan: tele van szellemekkel, vérrel, ezzel-azzal. A neonvilágítós csizmában és a hozzá illő combharisnyában sétáló Mei pedig hamar rájön, hogy vagy megoldja a ház minden porladó tégláját át- és átszövő, hullákkal és mágiával átitatott rejtélyt – vagy meghal maga is.
Szóval van itt a képernyőmön egy technomágiával átitatott (inkább mágia, mint cyber), klasszikus, 2D-s mászkálós, logikai feladatokat megoldós, gyűjtögetős platformjáték, a Sense: A Cyberpunk Ghost Story. Főhősnőnkkel az épületben mászkálva, kezdve a földszinttől, hat emeleten keresztül, amíg ki nem derül, mi is történt 1983-ban… És előtte, hiszen mint minden rendesen felépített sztoriban, vastagon akad előtörténet itt is. De amiből még több van: megoldandó rejtély, begyűjthető cucc, de kevés mentés és némi harc is – igaz, a hangsúly itt sokkal inkább a mászkálgatáson, a logikai kirakós játék (és a többször felbukkanó, szétszakított fényképek) összerakásán, az emeletek közötti átjárások megteremtésén van. A játékmenet nincs túlbonyolítva: jobbra vagy balra mászkálhatunk, személyekkel és szellemekkel kerülünk kapcsolatba, tárgyakat kell megtalálni és a megfelelő helyen, a megfelelő időben alkalmazni. Természetesen azért nem minden ilyen egyszerű: egy-egy emeletet sosem egy menetben, azaz csak ott mászkálva, lineáris játékvezetéssel lehet “megtisztítani”. Gyakorlatilag minden esetben vissza is kell menni az alsóbb, már akár többször is végigjárt szintekre, mert mindig van valami (például a raktárban heverő műanyag sörös rekesz vagy éppen egy koszos teáscsésze), amit csak egy időben, egy feladatra lehet és kell használni, néha súlyos negyedórákkal-órákkal később, mint amikor először megtaláltad.
Nem meglepő az sem, hogy sokszor egy-egy tárgyra kattintva más-más párbeszéd jön fel a játékmenetben előre haladva, ezt egyrészt tudatosítani kell magunkban, másrészt emlékezni, hogy mi hol van. Öreg vagyok, a memóriám nem a régi, ezért aránylag hamar kinyomtattam a főszereplő PDA-jában elérhető szinttérképeket és szégyen, nem szégyen, felírtam rá, mi hol van. Amikor egy-egy fejtörőnél felmerül egy megoldandó kérdés vagy feladat (“nem tudok felmászni a liftaknában…”, “ezek a székek rozogák, fel nem állok rájuk”, “kellene valami, ami el is bír…” – na erre volt jó a sokkal korábban felfedezett, már emlegetett sörösrekesz), akkor a jegyzetekre és a térképre pillantva sokszor sikerült fejben összeraknom a megfelelő megoldást. Persze lehet a klasszikus” végigkattintok mindent, aztán majd csak lesz valami” módszerrel is haladni, de az időrabló és szerintem unalmas.
Később kiderül, hogy a véletlenszerűen készülő, “önjáró” PDA-nkkal villantott, furcsa dolgokat megörökítő fotók sem véletlenek. Sőt, igencsak fontosak. Ezért érdemes figyelni a bal alsó sarokban lévő, stilizált kütyü piros LED-jét. Ha ez villog, mondjuk, egy folyosón, és semmi nincs körülöttünk, jó eséllyel fényképet kell készíteni az E gombbal, mely egyébként minden interakciónk billentyűje is.
A Sense: A Cyberpunk Ghost Story sztorijában előrehaladva lassan bontakoznak ki azok a szálak, amelyek a végén majd egy extra csavart is kapnak – úgy a lezáró animáció utolsó 5 másodpercében. Nem lövöm le a poént, nem úgy, mint Mei az… No, de csitt, tessék csak szépen végignézni a teljes épületet, és nem sírni az erre teljesen alkalmatlan, extra mini rövidnadrágon és magassarkún. Ez van, ezzel és ebben kell harcolni. Miért, a mágiával átitatott bambuszkardról el lehet hinni, hogy működik? Pedig…
