Nem én vagyok a Gurunál a legnagyobb Saints Row-fanatikus, és ezt mindenki tudja. A korábbi részekkel szívesen eljátszogattam, de nem mondanám, hogy tűkön ülve vártam az új rész megjelenését, még annak ellenére sem, hogy korábban már megtekinthettem zárt ajtók mögött. Ettől függetlenül kíváncsi voltam, de leginkább arra, hogy mit lehet még kihozni a GTA-klón műfajból, hiszen a Saints Row sosem tagadta, hogy ebben próbál a csúcsra törni. Miközben töltött befele a játék, egyetlen másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy én itt most valami hatalmas reform szemtanúja leszek – egyszerűen csak egy szórakoztató, robbanásokkal és adrenalinmámorral teli akciójátékra vágytam, ami képes lekötni.
Szentlépés
Mivel teljes rebootról van szó, kvázi mindent elfelejthetünk, ami a korábbi részekben történet szintjén jelen volt. Teljesen tiszta lappal indulunk, egy Mexikóra és az Egyesült Államok dél-nyugati részeire emlékeztető új helyszínen, amelynek neve: Santo Ileso. Több nagyobb kerület van megint, sivatagos és városi részekkel, zajos kocsmákkal, neonfényes kaszinókkal, és egyéb látnivalókkal. Előre féltem, hogy olyasmi lesz a helyzet, mint a Mad Max esetében, hogy a hatalmas prérik miatt alig-alig kerül be érdemi helyszín a játékba, és bár tény, hogy valóban jókora üres placcokat kapunk a térképen itt-ott, azért az álmos kisvárosok, az útmenti éttermek, és a Las Vegasra erősen hajazó nagyvárosi környezet kellő változatosságot biztosítanak. Az utcákat bandák uralják: a Los Panteros az „old school” brigád, akik szénné tuningolt és ültetett izomautókkal járnak, míg a The Idols a spéci neon-ruháikkal olyan, mintha a Watch Dogs Legion-ből jöttek volna át. A sztori ugyan papírvékony, de legalább valami keretbe foglalja azt az ámokfutást, amit leművelhetünk.
Főszereplőnk egyszerűen csak a Boss, azaz a Főnök. Őt a legapróbb részletekig testreszabhatjuk mindjárt a játék elején, sőt, ha korábban letöltötted a Boss Factory programot, akkor lényegében pár kattintással beemelheted onnan a saját karaktered. Nem semmi egyébként, hogy mennyire kitett magáért a Volition csapata, konkrétan még emberünk fogazatát is variálhatjuk, a bőrszínéről, frizurájáról és egyéb tulajdonságairól nem is beszélve. Ruhákból eleinte csak néhány áll rendelkezésre, de rengeteg ruhaboltot találhatsz elszórva a térképen – ezek néha csak kisebb standok –, ahol kedvedre válogathatsz az új öltözékek közül. Három társunk is akad, aki segít a legnagyobb gengszterré válni, méghozzá Neenah, Kevin és Eli személyében. Személyes vélemény, de én nem éreztem, hogy annyira remekül működne a szereplők között a kémia, és egyikőjüket sem sikerült igazán megkedvelnem, pedig a játék néha próbál drámai fordulatokat bedobni. Érzésem szerint a Watch Dogs 2 mintájára próbáltak összerakni egy állandóan poénkodó, nagyon trendi és fiatalos bagázst, azonban valahol félúton elveszett a személyiségük. Igen, tudom, hogy az egész szériára jellemző volt, hogy a karakterei nem olyan emlékezetesek, mint mondjuk Trevor, vagy Niko, de most itt lett volna a lehetőség valami igazán kiemelkedőt alkotni, viszont a paródián megint nem léptek túl.
Bandázgatunk
Mikor szereplőink megunják, hogy állandóan csak csicskáztatják őket, elhatározzák, hogy saját bűnszervezetet építenek: így lesz belőlük a The Saints, azaz A Szentek. A sztori elején bejárható kis lakásunkat is hamar elhagyjuk, hogy aztán egy elhagyatott templomban hozzuk létre központi bázisunkat. Innen indulhatunk különféle küldetésekre, egy asztalnál pedig felhúzott épületeinket menedzselhetjük – igen, itt már ilyen elemek is bekerültek. Persze semmi nem az, aminek elsőre látszik, szóval ha megépítünk mondjuk egy gyorséttermet, akkor biztos nem hamburgereket fogunk kínálni, hanem helyette arra fog szolgálni, hogy kábítószert terítsünk a járgányaival az utcákon. Sok kicsi azonban sokra megy, és bűnbirodalmunk ezek által tud hízni egyre nagyobbra és nagyobbra. Közben persze a sztori-küldetéseket is érdemes csinálni, hiszen nemcsak pénzt és XP-t zsákmámyolunk velük, de az új játékmechanikák és lehetőségek is általuk nyílnak meg szépen apránként. Kvázi minden fontos dolgot – még a térképet is – a mobilunkkal tudunk elérni, ami nem újdonság, de legalább kényelmes funkció. A korábban említett központi bázist – azaz a Szentek templomát – ki is díszíthetjük, méghozzá a térképen szétszórt berendezési tárgyakkal, amik megtalálásában szintén a mobil lesz segítségünkre.
Akinek már sok volt, hogy az előző pár részben konkrétan az égben röpködhettünk, meg nyílegyenesen futhattunk fel hatalmas felhőkarcolók oldalán, az örülhet, hiszen a Saints Row visszatért a földhözragadtabb gengszterélethez. Az egyetlen dolog, amivel az égbe szállhatunk (a helikoptereken kívül), az a szárnyasruha, azaz a wingsuit. Kijelölt helyeken, vagy magaslatokról leugorva szelhetjük vele a levegőt, és bizony egész hasznos tud lenni, ha nagyobb távolságokat szeretnénk megtenni. Egyébként a négy- és kétkerekűek egész garmadája áll rendelkezésedre a levitézlett csotrogányoktól kezdve a spéci sportautókon át egészen a monster truckokig, és persze az összes jármű kedvünkre tuningolható. Ez persze csak a kezdet: saját bandánk létszámának növelése fontos lépcsőfok a helyi keménylegénnyé válásunk során, akiknek kinézete szintén testreszabható, sőt a járgányok is (lehet ezeket céges kocsinak nevezni?) szintén, hogy a fegyverekről már ne is beszéljünk. Kismillió opció adott a testreszabásra a Saints Rowban, és ezek a végigjátszás során folyamatosan bővülnek, ahogy egyre több dolgot nyitunk meg.
A változatosság gyönyörködtet
Látvány szempontjából a hangulatra nem igazán lehet panasz, de a megvalósításnál már előfordulnak furcsaságok. Hogy a játék nem túl szép, az egy dolog, de igen durva bugokba is sikerült belefutni, és valahogy a játékmenet is elég fapadosnak érződik. Például igen sokszor megszívtam azzal, hogy sikerült kocsimmal fejreállnom, vagy fennakadnom egy küldetés közben, és az istenért se tudtam visszadönteni/tolni az útra, ami mindig egy elbukott missziót eredményezett. A fizika is roppant furcsán működik: leginkább sehogy. Ez főként akkor lesz bosszantó, ha valamit vontatóhoroggal kell A-ból B-be elvinnünk. A sivatagban kocsikázás tényleg hangulatos (főleg naplementekor), ahogy az éjszaki fényekbe öltöző nagyvárosnak is megvan a maga varázsa, de semmi extra. A zenéket szokás szerint remek ízléssel válogatották össze, és külön örültem, hogy a country-, electro, trap-, vagy hard rock-rádióadók mellett bekerült egy synthwave-rádió is. A szinkron átlagos, bár én a karakter hangját 20 perc után lecseréltem egy brit akcentussal hadováló nőre.
Ha összegeznem kéne, azt tudnám mondani, hogy a Saints Row bőven jó választás lehet mindazoknak, akik korábban már megszerették a szériát, de főleg azoknak, akik a The Third környékén kapcsolódtak be, és a negyedik rész már túl sci-fi volt nekik. Most a Saints visszatért az utcai bandák háborúihoz, és ez sokkal jobban áll neki, mintha megint szuperhős módjára repkedhetnénk össze-vissza. Mondjuk úgy, hogy jó érzékkel találták meg a fejlesztők az arany középutat a GTA-sorozat komolyabb hangvétele, és a totálisan elborult őrültségek között – nyugi, azért utóbbira is bőven lesz példa a játékban! A cikk elején azt írtam, hogy én csupán egyszerűen csak egy szórakoztató, robbanásokkal és adrenalinmámorral teli akciójátékra vágytam – ezt pedig a Saints Row meg is adta. Egyedül és kooperatív módban is piszkosul élveztem a vele töltött időt, hiszen remek érzés mondjuk két Elden Ring boss között beugrani Santo Ileso utcáira és felrobbantani pár dolgot. Ne várj reformot tőle, ez még nem a Grand Theft Auto 6, viszont ha a helyén tudod kezelni, biztos, hogy tetszeni fog!
