Úgy érzem, rettentő fontos leszögezni, hogy a "chemist" nemcsak vegyészt, hanem gyógyszerészt is jelent (bár tulajdonképpen Walter White kalandjai is bizonyítják a két szakma közötti átfedést). Ezt akkor derítettem ki fél perc kereséssel, amikor már úgy két órája nem értettem, miért hív minket mindenki kémikusnak, ráadásul látható utálkozással. A faluban ugyanis, ahova hősünk megérkezett, nagyjából mindenki gyűlöli a gyógyszerészeket, mivel sok éve komoly károkat okoztak a környezetben. De azért mégis ide küldenek minket a (szintén erős utálattal emlegetett) fővárosból, hogy megkedveltessük magunkat a helyi lakosokkal, esetleg helyre is hozzuk a korábbi gyógyszerészeti, vagy inkább alkímiai kísérletek okozta károkat.
MontainDew Valley
Ehhez, a gazdálkodós, életszimulátor címeknél megszokott módon jó sok grind vezet. A játék egyik egyedi vonása, hogy nem farmerkedünk benne. Helyette a naponta újratermelődő, kevéske gyógynövényt gyűjthetjük össze a közeli (és később távolabbi) erdőben, amikből aztán főzetet készíthetünk a beeső betegek ellátására, valamint a várost sújtó problémák megoldására. És ha már az erődben járunk, fákat és sziklákat is megcsapkodunk, melyek tartalmára nagyrészt a felszerelésünk fejlesztéséhez van szükség, de néhány ritkább, kieső elem főzetbe is mehet, ahogy a környéken grasszáló szörnyekből szerezhető zsákmány is.
A gyógyszerkészítés logikai minijátékkal zajlik, amiben ki kell tetriszeznünk a különféle formákat képviselő alapanyagokból a megfelelő alakzatot. Az újabb főzetek fejlesztése, a betegek felmérése, és sok más kisebb feladat is különféle minijátékokból áll, amik kellemesen feldobják az egyébként nem annyira izgalmas mindennapokat. A gyűjtögetés ugyanis elég unalmas, a harcok könnyűek, és gyakran ki is kerülhetők, ellenben rengeteg nyersanyagot kell gyűjtenünk minden komolyabb fejlesztéshez, az új területek és játékelemek megnyitásáról nem is beszélve.
Eleinte a városlakókkal sem tudunk mit kezdeni. Ha beszélnénk velük, csak ugyanazt az egy, általában nem túl barátságos mondatot ismételgetik minden nap, amíg nem zaklatjuk őket annyiszor, hogy végre kicsit megkedveljenek minket, ami egy újabb mondattal jár. Ennyivel nem igazán lehet karaktert építeni, arra a játék az NPC-k egymással folytatott beszélgetéseit használja, egy fokkal jobban megírva a szövegüket, de ez még így sem az a kimondott karakterdráma.
Nem túl acélos alkimista
Ami a külsőségeket illeti, a grafika pixeles, de tetszetős, a zene barátságos, bár kissé unalmas, szinkron meg nincs. A párbeszédek miatt már nyafogtam, de a történetvezetést is gyengének éreztem: az, hogy eleinte jóformán csak a kutyánk kedvel minket, nem jó nyitás. Főleg, hogy az első napokban, amíg nem vesszük fel a játék ritmusát, nem sokat intézhetünk, és persze minden bolt pont akkor van zárva, amikor odavetődünk, így legfeljebb csak ismerkednénk. A kezdeti, néha erősen antivaxxer hozzáállást is kellemetlenül valóságosnak találtam.
Nagyobb gond, hogy az irányítás teljesen konzolos, így egyelőre nem használhatunk egeret. Igen, PC-n, 2022-ben, rendszeresen a menükben turkálva. Szintén konzolos, vagy inkább buta hagyománnyal kézi mentés sincs, az automatikus pedig csak reggelente jegyzi meg, hogy hol tartunk. Bugokból viszont inkább csak kicsiket láttam, néha az irányítás pár másodpercig nem kapott észbe egy beszélgetés után, valamint a játék minden új betöltéskor elfelejtette az egyik városi gyorsutazási pontot.
De minden apróbb bosszúság és kezdeti idegenkedés ellenére egy idő után elkapott a játék rutinja: gyűjtögetés, betegek ellátása, körberohanás a boltok és emberek miatt, majd további gyűjtögetés. Jó pár játékbeli napot el lehet és kell így tölteni, mire továbbléphetünk egy újabb mini-történetszálra vagy megnyitott területre. A hagyományos kertészkedés nélkül pedig valahogy még feltűnőbb ennek a monotonitására – különösen a gyenge start idején. Éppen ezért a demót mindenkinek érdemes kipróbálnia, mielőtt vásárlásra adná a fejét, és ha megtetszett, akkor is inkább kis adagokban fogyasztania a játékot, végtére is a mennyiség szüli a mérget.
