Sok mindennel lehet vádolni a Nintendót, azzal viszont semmiképp, hogy nagyon gyorsan feladnák: az iteráció mellett szentül elkötelezett játékgyár nem csak arra hajlandó, hogy a megszokottnál akár lényegesen több időt szánjon egy-egy játék fejlesztésére, de arra is, hogy a kiválónak gondolt, de a közönséggel elsőre nem rezonáló ötleteknek akár több esélyt is adjanak, még úgy is, ha ez egy meglehetősen költséges, sok bevétellel nem kecsegtető vállalkozás. Ebből a kettőből pedig bőven kijutott annak a Pikminnek, amely 2001 őszén egy teljesen új Nintendo-platformmal párhuzamosan startolt el, egy céltalan techdemót formálva át egy olyan valós idejű stratégiává, melyhez foghatót azóta is nehéz találni a konzolos játékok között. És bár az ötlet kiváló volt, a Pikmin egyáltalán nem tudta széles körben megvetni a lábát, megmaradva egy alig párszázezer főt számláló, csendes kisebbség szórakozásának, amit nem csak több újrakiadás igyekezett támogatni (legutóbb Nintendo Switchen), de egy 3D-es spinoff és egy az AR-lázat meglovagoló mobilos élmény is. A kritikus tömeget azonban még ezekkel se érte el, így ez a feladat – és talán az utolsó esély – arra a negyedik részre hárult, amely a legendás Mijamoto szerint már 2015-ben, nyolc évvel ezelőtt is a megjelenéshez közel állt, mégis csak mostanra készült el.
PNF-40X
Pedig a Pikmin 4 első látásra ezt nem indokolja meg, hiszen a sorozatot a kezdetek óta végigkísérő, hajótörésre alapozott történet itt hatványozottan van jelen, miután nem csak a legendás Olimar kapitány landol nem éppen tervezett módon egy titokzatos bolygón, de a megmentésére küldött RescueCorps brigád minden tagja is. És ha ez még nem lenne elég, egy halom civil is, akik úgy rajzottak a planétára, mintha nem lenne holnap. Az utolsó remény így te magad vagy: tulajdonképpen szó szerint, hiszen ezúttal nem nevesített szereplőket kell irányítani, hanem egy egyedi, általad kreált karaktert, aki kevéske tapasztalattal, de annál nagyobb sikerrel kezd rálelni nem csak a RescueCorps hiányzó tagjaira, de a pikminek egyre változatosabb példányaira is.
Hiszen a címadó lények továbbra is a de facto főszereplők, a negyedik Pikmin pedig pontosan úgy működik, mint az elmúlt négy alkalommal: egy olyan valós idejű stratégiaként, ahol egy kisebb sereget kell létrehozni a bolygó lényeiből, a különböző képességekkel rendelkező Pikmin-csoportokból, akikkel egy látszólag hatalmas, a mi Földünkre nagyon is emlékeztető világban kell leküzdeni komolyabb akadályokat, menet közben begyűjtve annak „kincseit”. Az ismeretlen bolygó most javarészt egy hatalmas kertből áll, ahol a horizontot betöltő növények, földhányások, kerti eszközök, terepakadályok, és persze ellenséges lények árnyékában kell felfedezni annak felszínét és az az alatt meghúzódó, egyre masszívabb alagútrendszert. A pikminek színe meghatározza azok képességeit: a pirosak nem sebződnek a tűztől, a sárgákat nagy távolságokra lehet elhajítani, a kékek képesek úszni, a kőpikminek pedig átütő erővel tudnak lebontani komolyabb terepakadályokat, illetve néhány ellenféltípus sziklaszilárd védelmét. Ez azonban messze nem a repertoár vége, a kampány még számos más Pikmin-variánst felvonultat, használatukra, a kísérletezésre pedig számtalan módon ösztönöz.
Kezdésnek például azzal, hogy újragondolja az eddigi időkorlátot: az expedíció gyakorlatilag korlátlan ideig tarthat, nem kell a végítélet órájától tartani, cserébe viszont továbbra is minden nap egy korlátozott ideig tart, és ebből kell lehetőség szerint kihozni a maximumot, hiszen ha leszáll az éjszaka, minden, az anyahajóba vissza nem terelt pikmin egyszer és mindenkorra elvész. A helyszínek ennek megfelelően kifejezetten monumentálisak, és egy metroidvaniához hasonló mód, rétegről rétegre nyílnak meg: hol egy képesség, hol egy adott típusú Pikmin, hol más külső tényező dönt arról, hogy sikerül-e továbbjutni egy-egy akadályon. Felfedezni pedig bőven van mit, a túlélők mellett továbbra is nélkülözhetetlen feladat e világ számunkra kifejezetten ismerős kincseinek visszacibálása a hajóba. A szivacsok, stopperórák, Game Boyok és más hasznos tárgyak széles repertoárja sokszor egyáltalán nem egyszerűen elérhető helyen található, így már a navigáció is problémát okoz, aztán pedig az, hogy rendelkezésre áll-e az a munkásmennyiség, amely a visszacipeléshez szükséges.
KUTYA VILÁG
Ebben, és igazából minden másban pedig nem csak a pikminek asszisztálnak, de a leghűségesebb társ, a kétlábú kutya, Oatchi is, aki nem csak a pikminek alapvető tulajdonságaival bír - képes tárgyakat cipelni, támadni - de egyfajta hátasként is funkcionál, akire a pikminek is rácsimpaszkodhatnak, így pedig eljuthatnak olyan helyekre is, melyre saját erejükből nem lennének képesek. Oatchi hatalmas segítség az összecsapások során is, hiszen nem csak harapni képes, de rohamozni is, amellyel rendkívüli mód hozzájárul a sikerhez. Ráadásul saját képességfával is rendelkezik, ahol nem csak új dolgokat sajátíthat el, de a már meglévőeket is fejlesztheti. Ez pedig a névtelen főszereplőről is elmondható, aki számos módon erősíthető meg (nagyobb életerő, immunitás a tűzzel és a jéggel szemben, gyorsabb haladás, satöbbi), mellé pedig rendkívül hasznos, egyszer használatos tárgyak sokaságával ruházható fel. Ilyen az akna, a csalétek, a különböző bombák, vagy a halálból kimentő elsősegélycsomag, a kínálat pedig folyamatosan bővül.
Ezekre pedig szükség lesz, hiszen a későbbi pályák nem csak egyre komplexebbek és nehezebbek, de egyre több kihívást is rejtenek, javarészt a föld alatt. Minden térkép több barlangrendszerrel is rendelkezik, melyek mindegyike időkorlát nélküli, szűkös, lineáris, több szintből álló labirintus, ahol nem csak értékes kincsek, de meglehetősen erős bossok is találhatók. Ezek befejezése nem teljesen opcionális, az általuk nyert erőforrások viszont borzasztóan hasznosak, és nagyon megkönnyítik a továbbjutást. A Pikmin-menedzsment mégsem ezek, hanem a Dandori-csaták során csúcsosodik ki, melyek kétfős párbajok, ahol egy adott időkereten belül kell a lehető legtöbb pontszámot elérni véletlenszerűen megjelenő kincsek megszerzésével, különleges tárgyak bezsebelésével, ellenfelek legyőzésével, mindezt egy rivális társaságában, aki ugyanezért a célért küzd, és emiatt a vele való direkt konfrontáció elkerülhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy még az éjszakai küldetések is megjelentek, melynek során egyfajta towerdefense módban kell egy Pikmin-bázist megvédeni.
És ezek igazából még így is csak a felszínt kapargatják, a Pikmin 4 ugyanis az új tartalmon felül még minden más téren áramvonalasít is: a sokkal kötetlenebb, jobban használható kameranézetekkel, az automatikus célzással, a letisztult irányítással, az egy főszereplőre szabott pikminmenedzsmenttel, vagy az életmentő idővisszatekeréssel, mellyel a teljes újrakezdés helyett kisebb időveszteséggel lehet egy-egy problémásabb szituációra más megoldást találni. Mindezt pedig egy gyönyörű csomagolásba rakva kínálja, amely tarka színekkel, aprólékos részletekkel kelt életre egy káprázatos, érdekes, izgalmas, ismerős mégis ismeretlen világot, amely az eddigi legkifogástalanabb, legjobb és legszórakoztatóbb Pikmin-élményt nyújtja ezüst tálcán - és remélhetőleg most már nem csak százezrek, de milliók indulnak a hajótöröttek segítségére.
