Itt van egy játék, ami egy mondatban összefoglalva arról szól, hogy mókusokat kell benne megfigyelni. Bevallom őszintén, amikor a Nuts először szembejött velem ezzel a felütéssel, én sem jöttem tőle különösebben izgalomba, az első trailer megtekintését követően azonban gyorsan megváltozott a véleményem, hamar kiderült ugyanis, hogy itt valami különös, már-már hátborzongató rejtély húzódik a háttérben, amit nekünk kell felgöngyölítenünk. Aki tehát lapozna is tovább, annak már most javasolnám, hogy ne tegye, az ötfős nemzetközi indie csapat által összehozott Nuts ugyanis az elmúlt évek egyik legegyedibb kalandjátéka lett.
A történet kezdetén a Viago University friss végzőseként érkezünk a Melmoth-erdőbe, hogy felvételt készítsünk az ott élő mókusokról. Miért van erre szükség? Azért, mert egy gonosz cég építkezni szeretne ezen az érintetlen területen, nekünk pedig felvételekkel kell elérnünk azt, hogy a helyi „lakók” miatt – akik védettséget élveznek – erre semmiképp se kapjanak engedélyt. Kezdetben nem is tapasztalunk semmi különöset, megbízónk, Dr. Nino Scholz is teljesen hétköznapi instrukciókkal lát el bennünket, ám ahogy egyre mélyebbre mászunk a nyúl ürgébe mókus odújába, úgy tapasztalunk egyre furább és megmagyarázhatatlanabb dolgokat...
A Nuts játékmenete egy nagyon egyedi, ugyanakkor rendkívül egyszerű hurokra épül, ami tulajdonképpen egy logikai játékot csomagol a belső nézetű kalandba. Adott egy (a későbbiekben inkább kettő-három) kamera, melyet le kell tennünk egy előre meghatározott pontra: innen indul az éppen megfigyelésre kijelölt mókuskoma. A mi feladatunk az, hogy meghatározzuk, hova megy: a felvételeket éjszakánként visszanézve, lépésről lépésre kerülünk közelebb a válaszhoz – a rágcsálók szerencsére minden alkalommal pontosan ugyanazt az útvonalat írják le, így a kamerák módszeres odébb pakolásával előbb-utóbb garantáltan célba érünk. Ez a fajta "nyomozás" nem feltétlenül hangzik izgalmasak, valójában azonban nagyon jópofa: a kameraszögekkel kapcsolatos térbeli agyalás, a videófelvételek alapos vizsgálata teljesen berántja a játékost. Egy idő után már elkezdünk a mókus fejével gondolkodni, kitalálva, merre is mehetett, ezzel – némi szerencsével – átugorva néhány éjszakát. De ne bízd el magad: a Nuts van annyira furmányos, hogy ez nagyon ritkán fog csak összejönni. Pláne úgy, hogy a „játékszabályokat” többször is megvariálja.
Hangulatra a Nuts leginkább a remek Firewatch-ot idézi: főként azzal, hogy itt is minden egy idilli erdei kalandnak indul, hogy aztán nagyon hamar nagyon éles, már-már félelmetes kanyart írjanak le az események. Ilyen például az (ezt csak azért merem leírni, mert a trailer is lelövi, és igazából a legelső fejezetben történik), amikor a mókusok fészkében dinamitrudakat és gyufákat találunk, de később ennél csak cifrább dolgok történnek – maradjunk annyiban, hogy ha szereted az olyan játékokat, amiknél aztán napokon keresztül lehet agyalni, hogy miről is szóltak pontosan, akkor a Nuts pontosan neked készült. Meg persze ott van a már említett Nina is, hiszen ebben a játékban is visszatérő elem, hogy egy távoli, ismeretlen női alakkal beszélgetünk, aki rendkívül barátságos ugyan, de valójában nem tudhatjuk, mennyire bízhatunk meg benne.
Ennél többet nehéz elmondani a játékról anélkül, hogy betérnénk spoilerfalvára, de nem is feltétlenül kell, a Nuts ugyanis rendkívül egyedi élmény, amibe sokkal jobb előismeretek nélkül belecsöppenni. Hibátlannak persze nem mondanánk: a kamerapakolászás néha picit vontatottá válik, a rendkívül egyedi pasztell képi világ mellé kevésbé fantáziadús környezet jár, az általunk tesztelt Switch-verzió egyik-másik fejezetben nagyon durva képfrissítési gondokat produkált, összességében pedig nem is túl hosszú (a hat fejezetnek nagyjából négy óra alatt a végére lehet érni). Cserébe viszont nem is egy drága darab, maga az élmény pedig semmihez sem fogható, izgalmas dramaturgiával, minőségi szinkronnal, meg persze sok-sok mókussal. És hát ki ne szeretné a mókusokat?
